Forrás: Titkos Történelem
- Fejezetek az emberiség elfeledett évezredeiből -

-Részletek- Írta: Csizi Sándor

ÁLDOZAT A KABIROKNAK

A Nap-piramis alatti alapkőzetbe vágott kutatóaknák leletei arra mutatnak, hogy a piramist Tlalocnak szentelték. Egy áldozati helyet találtak a Nap-piramis alatti sziklában, áldozati agyagedényekkel. Gyermekeket és állatokat áldoztak itt fel, még azelőtt, hogy felépült volna a Nap-piramis. Találtak egy zöld kőből faragott kis maszkot is. Ez is arra utal, hogy Tlalocnak szólt az áldozat, másrészről a zöld kő hagyományosan a Vénusz bolygó befolyását jelenti. John B. Carlson régész-csillagász teotihuacani vizsgálatai szerint az emberáldozatokat a Vénusz bolygó uralta (1991). Az ősi Mexikóban Mixcoatl isten, a felhőkígyó volt a Vénusz bolygó képviselője, akinek emberáldozatok jártak.

Korábban évtizedekig az volt az amerikanisták véleménye, hogy az értelmetlen emberáldozások, nagyméretű embermészárlások az aztékok műve volt, akik a 14. században jelentek meg Mexikóban. Teotihuacan egykori lakóiról az volt vélemény, hogy alapvetően békés emberek lehettek. Ez mára teljesen megdőlt.

Az 1980-as években a Quetzalcoatl temploma alatt három temetkezési gödröt fedeztek fel, mindegyik teletömve emberi csontmaradványokkal. A becslések szerint több mint kétszáz embert mészároltak itt le rituálisan. 2005-ben Hold-piramisnak nevezett építmény alagsorában lefejezett emberi maradványokat találtak. Az ásatást vezető régész, a japán Saburo Sugiyama véleménye szerint, a sírkamra véres halotti szertartás helyszíneként szolgált, amelyet később betemettek. A Nap-piramis mindegyik egyes sarka alatt több tucat lemészárolt gyermek csontvázát találták. De már Batres ásatásai is kimutatták, hogy a Nap-piramis minden lépcsőszintjének négy sarkán feláldoztak egy-egy gyermeket. És nem csak itt: a híres cholulai piramist a monda szerint az óriás Xelhua építette a vízözön után. Ezt a piramist is földdel takarták le a város lakói még az aztékok érkezése előtt. 2013-ban a lábazatánál felbontották a járdát és egy tömegsírt, legalább 63 ember csontvázát találták, köztük több gyerek lefejezett csontvázát. A gyerekek koponyáját előtte mesterségesen torzították: az ilyen fejdeformáció a Kolumbusz előtti Amerikában sok helyen divat volt, még Teotihuacanban is alkalmazták, mint erre az utóbbi idők ásatásai is fényt derítettek.

Van egy olyan érzésem, a Holtak Útja mentén további emberáldozati kamrák várják feltárásukat, amit eddig találtak, csak a jéghegy csúcsa, mert Teotihuacant egy időszakban és ugyanazok a sötét lények szállták meg, mint a maja Uxmalt. Olyan lényekre gondolok, mint aminek maradványait Mexikó-várostól nem messze találták 1976-ban: ez egy különös emberszerű lény nagyon alacsony csontváza, melynek kutyaszerű feje volt, s hiányoztak a szemgödrei.

Érdekes azonban a Nap-piramis alatti 1971-ben felfedezett alagút és a végén lévő kamrák ügye. Itt találhattak pár dolgot, amit sohasem hoztak nyilvánosságra vagy eltitkoltak. A feltárást vezető Ernesto Taboada régész valami szörnyűségre lelhetett a barlangokban, hirtelen meg is halt, majd lezárták a járatot.

Peter Tompkins említi, hogy Doris Heyden azt sugalmazta, a barlangot a Tlalocnak felajánlott gyermekáldozatok rituális eltemetésére használták. Motolinía leírta, hogy az indiánok Tlalocnak négy gyermeket áldoztak és a testüket egy barlangban helyezték el. Sahagun spanyol krónikás szerint az áldozatok barlangja egy „Yopico nevű piramisban” volt. Sahagunnak még azt is elmondták, hogy a piramis lábaitól egy lépcsősor vezetett „egy földalatti helyre… mely előtt egy mozgatható kapu” volt.

* * *

Atlantisz bukása után kabirok kisebb csoportjai Közép-Amerika felé vették volna az irányt. Ilyen kabir-fertőzött terület lehet a mayáknál Uxmal, Dzibilchaltún vagy a Loultuni barlangrendszer. A maja Votan isten, az egyik civilizátoruk nem halt meg – mondja egy legendájuk –, hanem egy barlangon át egy föld alatti világba távozott. Kecalkoatl-ot, a másik kultúrhéroszukat, mikor száműzték, törpék kísérték el a tengerpartig, ahol hajóra szállt. Uxmal közelében egy pikkelypáncélos alakot ábrázoló szobrot találtak. Láthatólag nem igazán emberi lényt mutat. Vénusz papjának tartják, mert a karja alatt a Vénusz szimbólumát, a négyágú csillagot tartja. Palenquét Kukulcán unokája, a vénuszi Votan alapította, aki épített egy templomot, számos földalatti kamrával, melyet a „Sötétség Házának” neveztek.

A maja Uxmal ősi városában beszélnek egy varázslónő – akit kígyók kisérték – csúf, törpe fiáról, aki elragadta a város uralkodójától trónját. A fiú egy tojásból kelt ki, s a magassága csak hét tenyérnyi volt. Épített egy piramist és egy palotát.

Dzibilchaltúnban található egy templompiramis, a Hét Bábu temploma, melynek szentélyében megtalálták hét furcsa lény szobrát, akik leginkább a hét Kabirral azonosíthatók. Talán a néhány cenote tőlük maradt fenn, amihez a maják városokat építettek. Dzibilchaltún cenotéje meglehet más városok szentkútjaival áll a föld alatt kapcsolatban, sőt akár magával a tengerrel is (gondolok itt az alján lévő tenger felé haladó beomlott alagútra, amit a búvárok találtak).

Ennek a nagyon ősi fajnak hagyatéka a maja Loultuni barlangrendszer bizarr templommá alakítása. A falakba hatalmas koponyákat véstek, amiket a mellétűzött fáklyák világítottak meg. A hagyományok torztestű, púpos törpékről beszélnek. Egy vízözön mosta el fajtájukat. Maják csak i.e. 2000 táján fedezték fel a barlangokat, első sziklarajzaik is ebből az időből származnak.

Brian Stross néprajztudós a Chiapas állambeli tzeltal indiánoktól 1967-ben azt hallotta, hogy az ősidőkben egy ihk’al nevű három láb magas, szőrős fekete humanoid-szerű lények éltek területükön barlangokban, akik asszonyokat raboltak és ejtettek teherbe. A törpék valamiféle eszközt hordtak hátukon, ami lehetővé tette, hogy szálljanak a levegőben (Stross: Demons and Monsters – Tzeltal Tales, 1978.

Yaxchilán bizarr ősi törpéi

A maja Yaxchilán egyik templomának lépcsőjén a „kezdeti időket” mutatják: a teremtő istenek kíséretében bizarr pufók törpék faragványai is láthatók (fura fejfedővel és más különös eszközökkel a kezükben), ahogy a szamothrakei gusztustalan kabirokat is ábrázolták.

Mitla a zapotékok vallási centruma, „vatikánja” volt (előttük a misztékek uralták). A Mitla név a nahuatl Mictlanból ered (a zapotékok Lyobának nevezték), ami már önmagában félelmet keltő, mert a mexikói Alvilágot, a holtak birodalmát jelenti. Nyilván kapcsolatban állt a királyi temetkezésekkel, alvilági, holt szellemek idéző szertartásokkal, a teurgiával.

Mitlához közel, a zapoték fővárosban, Monte Albán alatt található egy kiterjedt földalatti alagútrendszert, amit a sziklába vájtak (a főváros egy hegyre épült). A folyosók magassága néhol csak 50 cm és a szélessége 40 cm, s hozzá miniatűr lépcsők is tartoztak! Ezek a piramisokat és templomokat kötik össze a föld alatt és ma le vannak zárva a látogatók elől.

Monte Alban stilizált gnóm törpéje

Monte Albánban több domborművön feltűnnek a törpék stilizált rajzai (lásd a fenti domborművön). A régészek nem igazán tudnak magyarázatot rájuk, hiszen rendszerint a király környezetében láthatók: varázslók, a természetfeletti hatalmakkal kapcsolatban állók. A mítoszaik szerint az első sámánok tanítói ezek a törpék voltak. Szegény régészek, mivel képtelenek arra, hogy megmagyarázzák, honnan jöttek, miféle faj volt ez, azzal a sületlenséggel operálnak, hogy valami genetikai mutáció, beltenyészet okozta, hogy a „varázslók kasztja” törpévé degenerálódott.

A maja kultúra szakértői szerint valóban megtalálhatók ilyen apró épületek Yucatán keleti városaiban, így Tulumban is (ez nagyon fontos városa volt a majáknak). Az oldalaik 2x2 m-esek és a magasságuk is csak 1,5 m. Az indiánok szerint ezek a púposak és törpék lakóhelyei voltak. A régészek szerint viszont ezek Ek Chuah (a kereskedők istene) ill. Ixchel (a szülés istennője) „szentélyei” voltak. A zarándokok vagy hívők ezekbe rakták az áldozásaikat, vagy ezekben fohászkodhattak hozzájuk. Azonban arra nincs magyarázat, hogy honnan vették ezen szentélyek „mintáit”? Egyáltalán, miért ekkorák? Ez a két istenség kapcsolatban állt-e a törpékkel? Azonban találtak egy várost, ami teljes egészében a törpék méretére szabtak. ..
Thomas Gann brit régész (1867-1938) 1927-ben a maja Tulumtól több mint 30 km-nyire délre egy ősrégi város maradványait találta a dzsungelben, amit teljesen benőtt a vegetáció. Apró kis kőházakat találtak, melyek bejáratai csak 120 cm magasak. A talált használati eszközök, szerszámok, fazekak, továbbá oltárok, szobrok mind egy igen kisnövésű népre engedtek következtetést. A város legnagyobb épületének rossz híre van a környékbeli indiánok közt, mint a "démonok lakása" vagy a "bűnök háza". Ehhez a főépülethez apró miniatűr lépcsők vezetnek és egy felnőtt ember csak négykézláb mehet be a három főkapu egyikébe. A templom bejárata felett borzalmas grimaszt vágó démonszobor van kifaragva. Belsejében véres szertartások játszódhattak le a jelek szerint, de ennek mikéntjéről más mit sem tudnak (hisz azokat az indiánokat, akiket odavittek, már nem tértek vissza).

Úgy gondolom, hogy a Teotihuacanban eltemetett titkok további megoldása Tlaloc istenhez és szerepéhez kapcsolódik, aminek vizsgálata külön fejezetet igényel…

A SZÖRNYETEG TLALOC

Krétán kevés maradt meg a hagyományokban a Labirintus hajdani sötét funkciójáról, a gyermekirtó gépezetéről. Viszont Mexikóban a hagyományok érdekes módon fenntartottak több részletet ezekről.

Az első három képen Tlaloc ábrázolásai, a negyedik Humbaba.

A mexikói Tlaloc (yucatáni Chac) a mennydörgés, a víz, az eső istene funkcióit aggatta magára. Hatalma volt a források, cenoték és föld alatti barlangok, sőt az Alvilág felett. A mély barlangok kincseit is őrizte, s a hagyományok külön beszámolnak négy különös korsóról, ami rá volt bízva. Tlaloc talán ugyanaz a különös lény, mint a Minotaurosz/Aszteriosz: nem törpe, humanoid-szerű alkat, emlős és hüllő keveréke, tapírszerű orral. Bőre kék, akár a többi vénuszi lényé a hagyományokban. Tlalocnak gyermekeket kellett áldozni. Az ősidők rettegett lénye volt.

A kabirok tolték és maja utódai megpróbálták utánozni a hajdani műveleteket, hogy újra olyan hatalmasak legyenek, mint egykor uraik, de a misztériumaik vége borzalmas mészárlás lehetett föld alatti titkos templomokban, oltárnak nevezett emberi mészárszékeken. Mint a Chichen Itzai Balankanche-barlangok föld alatti szentélyében, ahol Chac fejével díszített edényekbe folyatták az áldozati vért.

A mítoszokból tudjuk: az Alvilág bejáratának őre volt Tlaloc/Chac és négy törpe kísérője. Ábrázolásai meglepő hasonlóságot mutatnak a sumér-akkád Gilgames-eposzban szereplő Humbabával, a Cédrus Erdő őrével. Ez a mitikus erdő valójában egy labirintus volt a Bekak-völgyében, közel Baalbekhez.

A mítoszokat és Tlaloc ábrázolásait elemezve arra a feltevésre jutottam, Tlaloc nem csupán egy istenség volt: az alvilági szerepénél mint egy emberhasznosító gépezet funkcionált. Ha megfigyeljük Tlaloc/Chac szimbolikus „ábrázolásait”, azok az istenség fejét mutatnák, de ezek valójában nem lehetnek az ő ábrázolásai, mert egy olyan szögletes valamit mutatnak, ami csak nyomokban hasonlít egy „fejre”, de valójában egy nagy gépezet.