Az orosz kommandósok rajtaütöttek azokon a Közép-Ázsiából betelepült migránsokon akik elősegítették a Szentpéterváron történt metró robbantást.
Hasonlóságot látok egy másik népcsoporttal :)
Start Up formában akarják összedobni a pénzt a tervezett pisztolyra, és 395 dollárért árulnák majd!
De lebukott a szemét, és olyan mint egy kislány mikor kérdőre vonják
Ez a hang ébresszen reggel titeket
A 2016 nyarán forgalomba kerülő tokhoz jár majd egy applikáció is, amelyen beállíthatjuk a mozgás intenzitását.
Sőt: távolról is irányítható lesz – ezt a funkciót kifejezetten a távkapcsolatban, egymástól messze élő szerelmespároknak alakították ki.
Csodás egy készülék
Chongqingban adták át nemrég Kína első olyan járdáját, amit mobiltelefon őrülteknek ajánlanak, mégpedig olyanoknak egy másodpercre sem képesek levenni a szemüket a készülék kijelzőjéről. ... Az ötlet idén nyáron született Amerikában, egészen pontosan Washigton D.C.-ben. 2010-ben pedig New Yorkban már bemutattak egy olyan járdát, ahol külön sáv állt a helyiek és egy másik a turisták rendelkezésére.
Ez egy kis kedvcsináló lenne, egy nagyon ötletes kis mobil applikációhoz
Tudom, hogy vannak itt pár, akik aktívan fotóznak, remélem nekik tetszeni fog.
Igaz az oroszoknál nem íg megy, de ez valamivel "visszafogottabb Amerika" Szerintem csak akkor lett igazán elege, amikor beelőzte az a szürke egyterű... a végén már lehet, hogy átváltott kamikaze módba a manus
Project Glass néven készül a Google első viselhető okostelefonja
Google Project Glass
Az augmented reality igen gyorsan népszerűvé vált a nagy számítási teljesítménnyel rendelkező okostelefonok elterjedésével
Okos telefonokból