Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
Ma délben befejezte küldetését a Rosetta űrhajó, becsapódott a Csuri üstökösbe.

Mivel a Csurjumov-Geraszimenko üstökös egyre messzebb kerül a naptól (most 566 millió km), ezért a napelemek már alig táplálják energiával a fedélzeti eszközöket. Míg augusztusban még 936W állt rendelkezésre ez rohamosan 4W-al esett naponta, így most közel 150W-al kevesebb áll rendelkezésre.
Ezért egy idő múlva kiesett volna a földi irányítás keze alól. Az ember azt hinné, hogy stabil pályán tudna keringeni az üstökös körül, de nehezítette a helyzetet, hogy az üstökös gravitációs mezője ingatag, ugyanis két nagy tömegközpont van, ami össze vissza forog. Ezért esetenként akár 8 fokkal is eltérítette Rosetta útját, így kontroll és irányítás nélkül egy idő múlva önálló útra kelt volna, vagy becsapódik az üstökösbe.
Viszont ez csak a probléma kezdete lett volna, mert ha becsapódik (vagy csak kering össze vissza az üstökös körül) a műszerei éppen maradnak, a naphoz közeledve újból jeleket tudott volna adni, ami megzavarta volna egy későbbi szonda mélyűri kommunikációját. Ezért döntöttek úgy, hogy nekivezetik irányítottan a szondát az üstökösnek, de előtte egy teljes rendszerleállást végeznek rajta. Így nem fog kommunikálni többet, és nem fog szabadon repkedni ha elszabadulna mégis az üstökös környezetéből.
A Rosetta örök mementója lesz az üstökösnek és az emberiségnek, ugyanis egy fémlapot vitt magával 13 ezer oldalnyi szöveget 1200 nyelven, ez nem fog megsemmisülni a tudósok szerint a becsapódáskor.

2 hozzászólás

  • dark_kutya 2016. október 1. 00:17

    1
    Óriási mérnöki barvúr! kalap Számomra felfoghatatlan ilyen szinten kiszámolni mindent, ha csak 1 másodperccel később indítják fellövésnél a rakétákat, már füstbe ment az egész.
    A fémlap viszont nem tiszta, minek ebbe súlyt, energiát fecsérelni, az üstökös nap körüli pályán kering, soha nem fogjuk viszontlátni, nem hogy egy idegen civilizáció..
  • F4RR3LL 2016. október 1. 03:58

    2
    Sajnálom, de grat grat grat
    Hihetetlen!!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!