Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
Ennél látványosabban bemutatott technológia fejlesztés már régen volt. A Boeingnél fejlesztett új anyag fémből van, de nagyságrendekkel könnyebb a hungarocellnél is.

A mikrorács névre keresztelt szuperanyagról először 2011-ben volt szó, amikor egy kis mennyiségben már sikerült létrehoznia a Kaliforniai Egyetem, a Caltech, valamint a Boeing tulajdonában lévő HRL Labs tudósainak. A fém belül rácsos szerkezetű, felépítése hasonló a csontok üreges hálózatához. Az anyag 99,99 százaléka levegő, a rácsháló lyukai nagyjából 100 mikrométer átmérővel rendelkeznek, a rácsfalak pedig mindössze 100 nanométer vékonyak. Mindennek köszönhető, hogy maga az anyag bár extrém erős, elképesztően könnyű: tízszer könnyebb még a hungarocellnél is.A Boeing reményei szerint az anyagot a repüléstechnológiában és más nagysebességű járművek esetén is jól lehet majd használni. Már csak azért is, mert az anyag más előnyei mellett hatalmas rezgéscsillapító tulajdonsággal is bír: kifejlesztői állítása szerint ha jól beburkolunk vele egy tojást, majd a kis csomagot ledobjuk 25 emelet magasságból, akkor sem törik össze a tojás.

13 hozzászólás

  • F4RR3LL 2015. október 14. 13:05

    1
    Old Spice. És elhiszem. De tetszik!! grat
  • xbL 2015. október 14. 13:39

    2
    "Már csak azért is, mert az anyag más előnyei mellett" Mondj egyet légyszíves. Értelmeset. Tojást is csak animálva mutatták. De érdekes..
  • Kono2.0 #2 2015. október 14. 13:47

    3
    @xbL: Figyelj, ezeket nem én találom ki, se ezt se a Fukusimásat.Letöltöm innen -onnan és ide fel, ha van leírás bemásolom.Szal.... ha nem tetszik, lépj tovább. Van itt még ezeken kívül millió post, nézd azokat.Vagy reklamálj a forrásnál.
  • xbL #3 2015. október 14. 15:08

    4
    @Kono2.0: De te, mint megosztó, szóról szóra átmásolod a leírást ha egyetértesz vele, ha nem? Nem értem miért kell ilyen negatívnak lenni, csak azért, mert valakinek nem tetszik a posztod. Nem tetszhet mindenkinek. "ha nem tetszik, lépj tovább" is egy baromság. Mi mást tennék? Berakom háttérképnek? Vagy szólok az adminnak, aki szarik mindenre, hogy törölje le a posztodat? Mindig elfelejtem, hogy ezen az oldalon elvárják a pozitív véleményt és negatívat nem lehet úgy nyilvánítani, hogy ne legyen lebaszva az ember, vagy elküldve a halál faszára. Fura egy világ ez, félek mi lesz még itt később...
  • Kono2.0 #4 2015. október 14. 15:23

    5
    @xbL: Nem vagyok negatív, az se nagyon érdekel kinek tetszik vagy kinek nem.Ezen én már rég túl vagyok.Nem küldtelek el sehova, annyit írtam nézz mást.És, ja átmásolom egy az egyben.Miért ne tenném ? Minek írnám le a saját véleményem ? A kutyát se érdekelné.
  • cancer 2015. október 14. 15:45

    6
    Ha 25 emelet magasról ledobsz egy tojást az bizony összeszakad. Attól, hogy beburkolod ezzel az anyaggal a tojás súlya nem fog változni. De ha kötsz rá egy kis ejtőernyőt akkor lehetséges.
  • kléni #5 2015. október 14. 15:50

    7
    @Kono2.0: Azért sose árt, ha tudod, mi az, amit feltöltesz, és nem csak úgy felrakod, hogy meg se nézed. Elég ha a magyar média átvesz gondolkodás nélkül bármit.
  • Kono2.0 #7 2015. október 14. 16:07

    8
    @kléni: Megszoktam nézni nyugodj meg.Viszont ha már itt tartunk neked se ártana linkelni ha dupla van nem csak "vót mán"-ozni.
  • kléni #8 2015. október 14. 16:08

    9
    @Kono2.0: Én sose csináltam olyat.
  • weryas 2015. október 14. 17:48

    10
    ilyen van hátul a kertben is csak úgy hívom drótkerítés :D
  • [ törölt felhasználó ] 2015. október 15. 23:40

    11
    4-5 éve volt tv ben hogy magyarok feltalálták a habosított fémet csak az volt vele a bibi hogy nem tudták egyenlő nagyságú és formájú buborék cellát csinálni... Nekik sikerűlt?
  • [ törölt felhasználó ] 2015. október 15. 23:43

    12
    A másik! Ez nem számít plágiumnak?
  • Airmen #12 2015. október 16. 00:04

    13
    @laci86: Nem, mert ez amerikai :D

    De ha jól értem, akkor igazából még ezt se nagyon találták ki, csak kis méretben elvileg működik a dolog.Hogy nagy méretben milyen, azt meg lehet soha nem tudjuk meg.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!