Mind az USA mind Szovjetúnió fejlesztésekbe kezdett, hogy nukleáris meghajtású repülőgépeket szerezzen be. Egy hagyományos bombázó üzemanyag készlete meghatározta mind a hatótávot, mind a bomba súlyát. Vagy túl nagy és lassú gépeket kellett építeni, vagy más üzemanyagra volt szükség. Ezért fordultak a nukleáris erőművek felé, amelyek leadott hőteljesítményét használták és kombinálták a tolósugaras hajtóművekkel.
Az oroszok az 50-es években az M-50 típus körül piszmogtak. Később TU-95, majd AN-22 került képbe mint létező repülők amiket átalakítottak volna. Az átalakítások sok problémával jártak. A legfőbb gond a sugárzás volt amit a reaktor sugárvédelmével kellett kivédeni, de ez tetemes súlytöbblettel járt, és néha kontrollálhatatlan teljesítmény és hő leadás is gond volt a hajtóművek részére. Az esetleg lelőtt , vagy balesetben leesett gépről még nem is beszéltek, ezért később bedőlt az egész projekt.
Az USA is próbálkozott, és ők működőképes gépekkel is rendelkeztek. USA a pilóta fülkéjét vette körbe védelemmel, és nem a reaktort, de a védelem hatalmas teher lett a repülőgépben még így is. A különböző hajtóművek is nehezen viselték az 1000 foknál is magasabb hőterhelést. 47 tesztrepülést végeztek igen kiterjedt nukleáris biztonsági katonai felügyelettel. A költségek hamar elérték az 1 milliárd dodót!!!!! A földön levő kísérleti darabok (Tory IIC) már képesek voltak 5 percig üzemelni és 513 Mwatt teljesítményt leadni és 160 Kn tolóerőt produkált.
Végül a teljes anyagi csőd és érdektelenség vetett véget ezeknek a projekteknek.
jk88 2015. március 4. 16:52
10