Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
Két dolog biztos : a dinoszauruszok tömeges kihalása megtörtént, és pár nagyobb meteor a földre zuhant. De mi az igazság?

Az egészet ott kezdeném, hogy a Jurassic Park film óta nagyon népszerű a meteor általi halál. Vagyis ez okozta a dinoszauruszok tömeges kihalását: egy óriási meteor, de mélyebbre ásva és elmerülve a dínókutatók mocsarába, azért sok érdekes feltételezésre derül fény. Lássuk őket.

Lássuk először a dínókat, akik nagyon régóta a föld urai, és bár dicsőségük a múlté még mindig jelen vannak az élők sorában. Az elfogadott tudományos érvek alapján 248 millió évtől egészen 65 millió évig éltek az őshüllők. A Triász - Jura - Kréta korokon keresztül. Meglehetősen hosszú időnek tűnik, de más törzs fajok is hasonló korokat érnek meg. Például az emlős faj (aminek mi is a tagjai vagyunk) 204 millió éve jelent meg, vagyis majdnem egykorú a hüllők családjával.

Folytassuk a meteorral ami feltételezés szerint elhozta a végítélet napját! A meteor pontos méretét nem lehet meghatározni, erős saccolásokkal próbálkoznak a tudósok. Jelenleg 10-15 km közöttire teszik. Néhány éve még csak 14, korábban 13, az előtt pedig 10-12 km közé tették. Hogy miért módosul ez? Nos annak semmi köze a tudományhoz. Ugyanis a Chixulub krátert felfedezve jutottak arra, hogy ez bizony abban az időben keletkezett amikor a dínók kihaltak.
De lehet-e köze ennek a kihaláshoz? A tudósok szerint igen, de elég ingatag lábakon áll ez!
Az első számú utalás az úgynevezett K-T határ. Ami egy geológiai rétegződés a földben. Ez a rétegződés becsapódási sokkolt kvarcot tartalmaz valamint nagy mennyiségű irídiumot. Az irídium ritka fém a föld felső kérgében, így ha elő is fordul, akkor az csak meteoroktól vagy üstökösöktől származhat. A rétegződés legalább 30 szoros tartalmú, az átlaghoz képest ami jelzés értékű. A meteor mérete pedig azért változik, mert mindig az aktuális teóriához kell igazítani. Alapvetően maga a meteor sebessége is egy hatalmas kérdőjel. Ugyanis 19-22 km/s között változtatják, ami azért fontos, mert a sebesség négyzetével arányos a felszabaduló energia valamint a kráter mérete. Az is kérdés, hogy miért ragaszkodnak ehhez a paraméterekhez, amikor tudjuk, hogy ennél gyorsabban mozgó üstökösök is repülnek az égen. Például a Halley üstökös ami a Földhöz képest 70 km/s-el halad és kétszer is metszi a Föld pályasíkját. Természetesen az elméleti számítások és modellekbe ez nem illik bele, hisz akkor egy apróbb meteorral kéne számítani. Egy nagy üstökös ekkora sebességgel legalább 10x nagyobb pusztítást végzett volna.
A számításokból pedig az jött ki, hogy a Chixulub önmagában nem okozott volna tömeges kihalást.
Ez másnak is szöget ütött a fejébe, ezért már a teória elején felvetették, hogy nagyobb kell legyen a meteor ha csak ennyivel jött. Rögtön kerestek is hozzá még kettő időben nagyjából (NAGYJÁBÓL!! - elég nagylelkűek a tudósok) azonos becsapódási krátert. Találtak is, méghozzá a Silverplit és Bovtiskai krátert. Ez azonban kevés volt még mindig, hogy a tömegpusztító hatást elérjék, ezért a listát kibővítették a Siva kráterrel. Sőt eszükbe jutott, hogy a Tycho kráter a holdon is ettől van. (Ezt mégis honnan vették?) Ezeket azzal magyarázták, hogy egy sokkal nagyobb meteor az űrben szétszakadva csapódtak a földbe különböző helyeken és okoztak így tömeges kihalást. Sőt tovább mentek és kitalálták, hogy a Baptistina meteor család tagja volt, amely még mindig ott kering a Mars és Jupiter közti térben. Miért a szegény Baptistina? Nos azért mert a színképelemzéssel végzett vizsgálat azt mutatta, a Baptistina lehet olyan összetételű mint a Chixulub-ot okozó meteor. Azonban tovább vizsgálva rájöttek más tudósok, hogy nem illik a képbe a Baptistina. A WISE adatai szeint egyrészt az eseménynél legalább 20 millió évvel korábban jött létre a Baptistina család, másrészt a felszín színképelemzése csalóka, hisz az évmilliók során ráhulló csillagpor megváltoztatja azt, illetve a becsapódások is.
Most azzal álltak elő ennek fényében, hogy Flora kisbolygó család lehet a tettes. (Szegény mit vétett?)
Ekkor már talán hátradőltek a székükben a tudósok, amikor a K-T határ eredetét megkérdőjelezték.

A K-T határ és a meteor összeboronálását sok tényező zavarja, de a tudósok erre fittyet hánytak. Alapvetően a meteor kráter izotópos vizsgálata szerint 65.95 millió éve történt a kihalás pedig 65.5(+/- 1 millió!!) millió éve. Mivel ez a közel 350 ezer év jelentős különbség, az újabb hipotézis szerint nem 65.5 hanem 66 millió éve volt a kihalás. A meteorhoz igazították a kihalást, a fosszíliák mit sem számítottak. Tovább gyengítette a hipotézist, hogy kiderült a mélybe elhelyezkedő magma felszínre hozhat irídiumot, és a vulkánok ezt gőzerővel a felszínre pumpálhatják, így akár maga a vulkáni tevékenység is létrehozhatja a K-T határt, nem kell hozzá meteor, sem 1 sem több. A számítások szerint a meteorokban levő irídium talán nem is lett volna elég ehhez.
Ekkor merült fel, hogy módosítani kell (és körömszakadtáig ragaszkodni hozzá) a meteor elméletet. Mármint, hogy a becsapódás(-ok) talán önmagában nem volt elég, ez megrezegtette a földkérget és számos helyen vulkánkitörést okozott. Rögtön hozzá is láttak ennek a nyomának a kereséséhez. Szintén találtak erre bizonyítékot (aki keres az talál), Indiában a Dekkán trapp elhíresült hatalmas vulkanikus területét jelölték ki erre és amit rögtön ezzel az eseménnyel kötöttek össze. Mivel még ez sem állja meg a helyét, jelenleg is legalább 10-15 hipotézisen dolgoznak - agyalnak, amivel a tátongó hiba réseket be akarják tömni. Mindenképpen a meteort akarják kihozni tettesnek!
Nem is akarom tovább folytatni az egyre bonyolódó hiba-magyarázat végtelen láncolatot. Az igazság az, hogy mai napig nem lehet tudni mi is történt?

De mit tudunk a dinoszauruszok kihalásáról? A legjelentősebb felfedezés, hogy a K-T határ (becsapódási elmélet) előtti 1 millió évben már ritkult az élő állomány. Ez azért jelentős nyom egy kihalás útján. A gondok tehát legalább ennyivel korábbról indulnak. Természetesen még mindig nem tudják miért? De vizsgáljuk meg min is alapul a dínó számlálás? Alapvetően ilyen messzi múltba semmilyen komolyan vehető kormeghatározást nem tudnak felmutatni a kutatók. A kormeghatározás csúcsa az Urán láncon alapuló radioaktív kormeghatározás (234U/230Th). Ez 300 000 év távlatába néz közel 10%-os pontossággal, ennél távolabbra nem lehet nézni, csak nagy hibahatárral. Az e korból származó csontok geológiai helyzetét meglehet állapítani nagyjából-i pontossággal, és erre alapul az ez előtti korok meghatározása. Minél mélyebb geológiai rétegben van a csont annál öregebb. Így jutunk el a K-T határhoz, és már itt szembesülni kell egy problémával. Bár a K-T határ után klasszikus őshüllő csontok nem találhatók, azért van olyan dínó amely ezt túlélve csak később halt ki. Ezek a paleocén túlélők (köztük a Hadrosaurus) akik nagyjából 1 millió évvel később is éltek.
Még egyszer ! - Tehát túlélték a K-T kihalást és csak később intettek búcsút a tisztelt közönségnek! Természetesen a dínó kutatók (még mindig ragaszkodva a meteoros kihaláshoz - ezeknek ez becsípődése?) azonnal arra hivatkoztak, hogy a földrétegek megcsúszása miatt került máshová azok a fellelt dínó csontok.
1 - ebből is látszik, hogy mennyire lehet komolyan venni a kormeghatározást ilyen távoli múltban
2 - NA NE MÁÁÁÁÁ, más csontok nem csúsztak el, mondjuk a kihalás idejéből? Mondjuk még kiderülhet, hogy nem akkor haltak ki, csak épp összecsúsztak a földkérgek és pont egybeestek a meteor becsapódás idejével (mondjuk előbb írtam, hogy nem esik egybe)
3 - más kormeghatározással 64 millió +/- 1 millió évre tették az eredetüket, de a kihaláshoz képest legalább 1 millió év. Ami nem kevés idő, amikor egy meteor óra alatt átrendezi a földfelszínt.

Élővilág: További erős kétségek a meteor általi halálra nézve, hogy vannak bizonyos fajok amik igen érzékenyek a meteoros becsapódás illetve az után bekövetkező kataklizmára. Nézzünk pár igen érdekeset.
A felszabaduló gázok ,por, savas eső és egyéb hatásoknak nem nagyon tudnak ellenállni például a békák. A meglepő az, hogy az akkori békafajok közül 7-ből 6 érintetlen maradt. Vagyis tökéletesen átvészelték a kataklizmát, pedig nekik lett volna okuk ilyen helyzetben kihalni.
Másik nagy gyengéje a kihalási elméletnek, hogy a zárvatermő növények közül egy faj sem halt ki. Pedig azt bizonygatták a tudósok irgalmatlan tűzvihar söpört végig a bolygón, és utána akár 100 évre is sötétség és hideg uralta a világot. De úgy látszik a növények és a békák köpnek a tudósok elméleteire.
A tömeges kihalás tényleges eloszlásáról vagy hallgatnak, vagy nem tudják pontosan. Az biztos, hogy a tengeri élőlények közül a planktonok hatalmas arányban pusztultak el a K-T határ idején. A többi élőlények %-os aránya ennél jóval kevesebb. Így a dínók esetében is. Tovább éltek a fajrokonaik, mint a kígyók, békák,gyíkok, krokodilok stb. Tehát mindig vannak a fajnak túlélői csak különböző arányokban. Az emlősök közül is haltak ki abban az időben, de erről hallgatnak, mert hogy is nézne ki akkor a fajunk facebook profilja. Persze az emlősök kisebb arányban pusztultak, de az egy más téma.

Elméletek :
Pár elmélet ami nem meteorral hozza kapcsolatba az egész faj bukását, és nem olyan népszerűek.
1 - Genetikai eredetű kifáradás. Ezt támasztja alá a közel 1 millió éves agónia.
2 - Föld légkörének oxigén arányának változása, ezt támasztja alá az az elmélet, hogy amiatt nőttek nagyra a dínók, mert sok volt az oxigén a légkörben. A nagy test sok oxigént igényelt, és abból volt bőven akkoriban. Amikor a mennyiség lecsökkent értelemszerűen a nagy testű lények fulladozni kezdtek és végül kihaltak, mert életképtelenek lettek. Az evolúció meg döntött. Alkalmazkodsz vagy eltűnsz.
3 - Tápláléklánc összeomlása valamilyen okból.
4 - Evolúciós ablakok bezáródása, vagyis nem volt hová fejlődni. Ezt az elméletet támasztja alá az hipotézis, hogy minden fajban van egy géniusz. Emlősöknél jelenleg az ember. A hüllők az elmélet szerint nem tudták megoldani ezt a "fejlesztést" ezért a lehetőségeik lezárultak. A globális evolúció más partnert keresett.
Pár eszement kihalási teória amiből még film lehet.
1 - Csillagpor elmélet. Mely szerint a galaxisban elfoglalt helyünkön átviharzott egy nagy adag felhő, ami csillagporban mutatkozott meg. Ebből származik az irídium rétegződés, illetve ez okozott mindent.
2 - A föld gravitációja megváltozott. Megnőtt. Erről csak ennyit - ???? - Talán felszedett pár kilót az esti TV nézés közben?
3 - A dínók túl okosak lettek, és építettek egy űrhajót amivel mind elhagyták a földet, mert épp zuhant felé a Chixulub. Lásd az előbbi elméletek 4-es pontját! (Ezt én találtam ki)
4 - Szupernóva. Akkora sugárzás érte a földet, hogy emiatt kihaltak. Vagy egyszerűen belenéztek és megvakultak, úgy meg nehéz Velociraptornak lenni!

Konklúzió: A tudósok valami oknál fogva nagyon szeretnék a Chixulub meteort bűnösnek kinevezni, és ezért megtesznek mindent. A fentieket elolvasva viszont egyértelmű, hogy a becsapódás megtörtént, de nem biztos hogy akkor, és akkora hatással. Lehetséges, hogy közrejátszott az eseményekben, de nem feltétlenül igaz. Az biztos, hogy a dínók valamiért kihaltak de nem feltétlenül a meteor miatt.
És ez a két téma egy lapon nagyon tetszetős. Könnyen emészthető és jó filmek készíthetők belőle. Persze ezek a gondolatok mind Amerikából származnak és ez elmond sok mindent. A tényleges igazság talán sose derül ki, és valószínű ennél sokkal prózaibb. Most is halnak ki fajok és nem csak az emberi tevékenység miatt.
Az ember magyarázatot keres és hajlamos rámutatni valamire, de mivel itt tudós emberek állítanak valamit, ami cáfolható ezért eléggé megkérdőjelezhető az egész téma.

Mindenkinek jó elmélkedést!

14 hozzászólás

  • ArkaChopa 2018. március 5. 14:59

    1
  • ArkaChopa 2018. március 5. 15:18

    2
    Wikipedia anyagok - Kihalások okai , Kréta-Tercier kihalási esemény , Chixulub kráter.
    Angolban érdemesebb elolvasni,mert több minden van leírva.
  • ArkaChopa 2018. március 5. 15:36

    3
    Itt lehet kísérletezni meteor becsapódás szimulátorral,kockáknak
    Earth Impact Effects Program - impact.ese.ic.ac.uk
  • Saxal 2018. március 5. 17:04

    4
    Vagy a folytonos frusztráltság miatt!
  • syn7h37ic 2018. március 5. 17:39

    5
    Mitől mitől.... Öregek voltak bakker... 100 milla az 100 milla
  • Rmmstn 2018. március 5. 18:19

    6
    Valóban az evolúciós zsákutca az oka a kihalásnak. Csakhogy szándékosan irtották ki őket a "teremtőik".
    Szegényeknek még egyszer be kellett avatkozni, amikor a majmokból embert csináltak. Ez is csak olyan,
    mit egy akváriumot rendben tartani. :-)
  • V8 2018. március 5. 18:30

    7

    Ez így volt..
  • Cody78 2018. március 5. 18:33

    8
    Jöttek a predátorok. Vagy az alienek. Vagy kifejlesztettek egy mesterséges intelligenciát és skynet öntudatra ébredt. Vagy dínó mama liberális lett. Vagy jöttek a migránsok. Szűk látókörűek vagytok...
  • kisja 2018. március 5. 18:33

    9
    Akkora ez a poszt, hogy könyv formájában is ki lehetne adni!
  • Mihatika 2018. március 5. 21:13

    10
    Lehet hogy mégis Isten teremté a Földet, evolúció nincs csak Ádám és Éva, a dínók csontvázát meg kibaxásból tette oda a teremtő, hogy legyen min gondolkodnia a tudósoknak
  • aSaca-Hun #7 2018. március 6. 00:08

    11
    @V8: ezt én akartam cry rotfl
  • ratart #1 2018. március 6. 11:18

    12
  • Pinky the brain 2018. március 6. 14:16

    13
    ...azért hadd kötődjek egy kicsit... én a meteorbecsapódást csak egy oknak a sok közül olvastam, nem az egyedüli oknak amitől kihaltak a dinók... ja volt köztük egy pár faj ami nem élte túl... a tűzviharról inkább a becsapódás környékén volt tudtommal (logikus.. a súrlódás miatt...akár egy diesel motor dugattyúja tolja a levegőt ami a nyomástól langyul...)... a sötétségről is úgy értettem, csak pár évig (2 körülig) tartott és az se volt olyan korom sötét hanem inkább sötét ami átmegy félhomályba... nem t'om, de én sok helyen olvastam azt is, hogy sok emlős faj kihalt akkor... (ugyanakkor alkalmazkodóbb mivoltuk miatt kevesebb, mint a dinókból...tudod testhőmérséklet szabályozó képességük miatt, kisebb testűek, kevesebb zabával is beérték) ... szóval, nem hallottam tudósról aki tagadná, mert mit szól a facebook profilja... hogy helyenként mennyire mozdultak el a csontok máshol meg nem... ez is olyan, mint a '77 román földrengés... Bukarestben, Moldovában épületek dőltek össze, emberek haltak meg, Erdélyben anyáméknak leesett az amúgy is ingatag lábon álló virágcserepük meg a kakukk óra... pedig az epicentrum nem volt messzebb tőlünk, mint Bukaresthez vagy Jászvásárhoz (igaz én akkor még projekt se voltam, csak mesélték... ja a virágcserép engem már nem élt túl...mikor én vertem le el is tört)...szóval... tisztelet a posztolónak...komoly munka van benne, de egy picit talán a forrásai ferdítettek...olyan stílusba, hogy most akkor megmondták a tutit... de ferdítettek egy sort, hogy legyen tutibb... (mint a nagy felvilágosodás koriak, akik egy picit sötétítettek a középkoron, hogy tudjak azt mondani, hogy lám mi milyen világosodottak vagyunk, nem mint a sötét elődeink...)
  • ArkaChopa #13 2018. március 7. 07:33

    14
    @Pinky the brain: a baj az, hogy te is már a jelenlegi teóriáról tudsz. De ez a poszt arról szól, hogy milyen fejlődésen ment át a meteor elmélet. Szó szerint kipécézték maguknak ezt a meteor históriát, és ahhoz ragaszkodnak. DE ha figyelmesen elolvasod, 1000 sebből vérzik. És amikor kiderül,hogy valahol sérül az elméletük sietve betömik a rést ahelyett, hogy megvizsgálnának más elméleteket is.
    Már az elmélet elején kiderült 1 meteor nem okoz globális katasztrófát csak lokálist. Ezért kezdték hozzáadni a további meteorokat illetve keresték a krátereket. Majd amikor ez sem volt elég jöttek a vulkánok, csak közben abba a csapdába estek, hogy maguk a vulkánok is okozhatták a kihalást. Na ekkor kellett volna elfelejteni a meteort. DE NEM TETTÉK!
    A tűzviharról csak annyit, oldalakon keresztül ecsetelik , hogy amikor a meteor becsapódik az anyaga egy része visszarepül az űrbe. (Mint a tóba hullott kő és a felcsapódó vízcsepp). Ezután a felrepülő kőzet visszahullik, és a föld egész területén milliónyi apró meteorként felhevítik a légkört. Ez okozza a tűzvihart. Sajnos a zárvatermők és sok más növény az ilyesmit a legkevésbé sem szeretik, elégnek meghalnak. De az hogy túlélték,azt jelenti a tűzvihar max. lokális lehetett. Ez az elmélet is megdőlt. Ezért tértek vissza a vulkánokhoz és lásd az előbbi leírást, hogy NEM KELL EHHEZ METEOR.
    A baj az, hogy mindent túloznak és egyben egyszerűsítenek. Tűzvihar - világégés, korom és savas eső = sötétség és félhomály évtizedekig, és felperzselt föld. Ehhez képest nem történt ilyesmi. Vagy ha igen akkor nem globálisan.
    De ha még megmagyarázni sem lehet (mint ahogy korábban volt még jó pár kihalás és arról sincs konkrétum), akkor nem kéne egy légből kapott teóriához ragaszkodni. A dínó kutatók ez ügyben sokszor említik a "nagyjából" és a "lehet" szavakat.
    Egy matematikustól ha azt hallod 2x2 nagyjából 4, vagy lehet 4 akkor jól körberöhögöd. De itt? Készpénznek veszik.
    A konklúzió - ez amerikai tudósok műve, akik jó pénzt szedtek fel a teóriákért, és mindenki tapsolt érte. És film is készült róla. Egy komoly európai tudós sem támogatja ezt lelkesen. Amcsiban a rivaldafény többet számít mint a tény. Csak nézd meg az ő történelmi filmjeiket és elmond mindent....
    A ferdítés amit te említesz, épp a tényeken vagy a valóságon alapulnak. Persze akik felfedik az igazságot nem kapnak jutalmakat. És még nem is népszerűek, ahogy a te írásod is olvastam.
    Egyébként érdemes a témában elmerülni, mert rengeteg olyan infó van ami magát az elméletet cáfolja. Nem azt, hogy megtörtént a kihalás, és hogy leesett a meteor. Magát az összefüggéseket cáfolja.
    Nem így történt ahogy mondják. Egyáltalán nem tudjuk hogy történt. Így micsoda képteleNség azt állítani, hogy így történt. Szerinted normális tényként kezelni egy feltételezést? Ezzel az erővel nyugodt szívvel el lehet fogadni azt, hogy UFO-k hozták létre az életet a földön. Mert ezt sem megcáfolni sem igazolni nem lehet (mint a meteoros sztorit), de jópofa elmélet. Csak kell hozzá egy csomó ember aki ezt hangoztatja.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!