A Namíbiaiak szerint már ősidők óta ott vannak a sivatagban.

A busmanok szerint ezek istenek és szellemek lábnyomai semmi más. Azonban néhány tudós ennél tudományosabb magyarázatot szeretett volna.
De hogy mik is azok a tündérkörök? Nos a sivatagban gyér növényzet van, amelyek bizonyos helyeken kör szerűen kihal, elpusztul átmérőjük 2-15 méter között van. Előfordulásuk 2500 km-n található. Mivel a területet egyformán éri a nap, eső, szél és egyéb természeti jelenség, illetve a homok, talaj közege is állandó, nehezen magyarázható a körök létezésének oka.
Ezért vizsgálni kezdték a körök természetét. Legelőször arra a meghökkentő dologra jöttek rá, hogy a körök élnek. Van élethosszuk, általában 12-71 év, de az átlag az 41 év. A másik amit Japán kutatók fedeztek fel, hogy a körök helyezkednek egymás között, vagyis úgy élnek mint az emberi bőrsejtek. Amelyik elhal ahelyett másik tör utat magának, és helyet csinál, illetve egy kvázi közösségben egymást "lökdösve" nyernek teret maguknak. A tündérköröknek szinte mindig 6 szomszédja van, ugyanúgy mint a bőrsejteknek. A 4,5,6,7 és 8 szomszéddal rendelkezők százalékos aránya pedig ugyanolyan mintát követett mint a bőrsejtek esetében.
Norbert Jürgens azt vetette fel, hogy valami élőlények szimbiózisa lehet a kulcsa az ügynek. Ásatásokat, és részletes talajmintákat vett. Ebből arra a megállapításra jutott, hogy mindegyik körben a homoki termeszek laktak a legnagyobb arányban. Ezek a termeszek nem építenek hatalmas várakat, viszont a föld alatt ásnak, és ott elrágják a növények gyökerét. Jürgens szerint a termeszek a felelősek a körökért.
Ezt több más tudós kétségbe vonta, főleg azért, mert a körök szélén a növényzet dúsabb, magasabb. Erre magyarázatot nem ad a termesz kolónia. A növények közti közelharc viszont szintén elképzelhető, akik a földben levő tápanyagért küzdenek. A kör szélén levők valahogy hamarabb kiszivattyúzzák a tápértéket, igaz lehet, hogy a termeszek ebben segítenek.
A lényeg - a rejtély további vizsgálódásokat követel.

15 hozzászólás

  • woody 2017. február 13. 07:53

    1
    Emberhimlős a Föld
  • kisja 2017. február 13. 08:37

    2
    zsir
  • kinglog2000 2017. február 13. 09:17

    3
    zsir
  • nagyarpi0011 2017. február 13. 10:23

    4
    Arka, én komolyan szeretlek ! :D Ezek a posztok annyira egyediek, hogy még csak hasonló sincs, szóval 10/11 pont ! :D
  • paraszt75 2017. február 13. 12:46

    5
    Tuti a hangyák miatt van. A körben kirágják a gyökereket, és a szélére járnak gittelni azért dúsabb ott a növényzet.
    De az is lehet hogy nemtudom...kérem kapcsolja ki
  • ArkaChopa #4 2017. február 13. 12:58

    6
    @nagyarpi0011: :D cserébe kapsz tőlem egy ilyet -
  • Aztaaaa.. 2017. február 13. 22:41

    7

    Hasonló jelenség van nálunk is, csak azt boszorkánykörnek nevezik. Létrejöttének magyarázata egyszerű: ideális körülmények között, egyenletes tápanyag ellátottságú talajon a gombafonalak szövedéke, a micélium (ami a gomba voltaképpeni testét alkotja) kör alakban terjeszkedik. Idővel középről kiindulva az idősebb részek elhalnak, így a telep nagy gyűrű formáját veszi fel, s értelemszerűen a képződő termőtestek elrendeződése is ezt követi. A gombák vegetatív teste, akár 30-50 évig is élhetnek. A gyűrű nyomvonalán a növényzet dúsabb és zöldebb is. Bár a gombák többségénél a kör belsejében is megmarad a növényzet, de akadnak kivételek is. Ilyen lehet például a Namíbiai is. Elképzelhető, hogy a belülről kifelé terjeszkedő gombafonalak, pusztulásuk előtt csírázásgátló anyagot termelnek, ezért nincs növényzet a kör belsejében. Nem tudom milyen tudós lehet az, aki ezt az elképesztő azonosságot nem fedezi fel. Emlékszem arra, hogy a 70-es években azt vizsgálták a tudósok, hogy vajon milyen hatással lehet az elektromos áram a növényzetre. Abból az apropóból tették ezt, mivel a magasfeszültségű kábelek alatt mindig dúsabb a növényzet. Később sem számoltak be az eredményekről, mert kiderült, hogy a költöző madarak a kábeleken ülve, alaposan megtrágyázzák a talajt.
  • Salax #7 2017. február 14. 01:28

    8
    @Aztaaaa..: Majdnem tökéletes magyarázat.
    A csavar ott van, hogy a homoki termesz gomba-telepeket tart fönn a föld alatti járataiban. Mert, hogy azt eszi. A növényzet mert azért "kopottas" a körön belül, mert a gomba (és a szimibióta növény) egyszerűen felélte az ott volt tápanyagforrásokat.
    Akit bővebben érdekel a téma, kattintson a Fungi Associated with the Sand Termite Psammotermes hypostoma in Assiut, Egypt on JSTOR - www.jstor.org -ra (angol)
  • Aztaaaa.. #8 2017. február 14. 08:18

    9
    @Salax: Köszi a kiegészítést. Azt, hogy miért nincs növényzet a körön belül, csak megtippeltem, de az általad vázolt esemény valószínűbb, tehát el kell fogadnom. Csupán azért írtam a cikkhez, mert unom már a szenzáció hajhász újságírókat. "Döbbenetes", "hihetetlen", "nem fogod elhinni", stb. címszó alatt minden marhaságot leközölnek. A bőrsejtekhez való összehasonlítás pedig, egyenesen a hülyeség kategóriájába tartozik.
  • nagyarpi0011 #6 2017. február 14. 11:35

    10
  • ArkaChopa #9 2017. február 14. 12:13

    11
    @Aztaaaa..: nyilván hülyeség....az amit te ide írtál. Te aztán megfejtetted azt, amit évtizedek óta kutatnak, és legalább 6 párhuzamos elmélet van rá, de mindegyikben hiba van. Ezek a körök nem olyanok mint a boszorkány körök, talán a képeket is néha meg kell nézni. Az, hogy bőrsejtekhez hasonlították, az miért hülyeség? Az nem hülyeség, hogy életciklusuk van a köröknek? Csak a bőrsejtekhez való hasonlatos elrendeződés az hülyeség? bazmeg Vagy minden az vagy semmi, de mivel ezek megfigyelések alapján születtek, és semmit nem támasztanak alá illetve tagadnak, mire is mondod, hogy hülyeség? Hülyeség....az van a fejedben. grat
    Nekem meg az okoskodó emberekből van elegem , akik géniusznak hiszik magukat, mert azt hiszik meg tudnak magyarázni valamit, azt meg semmiről nem tudnak semmit. fucku
  • Aztaaaa.. #11 2017. február 14. 15:40

    12
    @ArkaChopa: Attól mert posztoltál egy párat, még lehetsz hülye is. Már bocsánat. 1./ Évtizedekig kutatták. Elárulom 2005-ben fedezték fel, nos hol vannak ott az évtizedek. 2./ Bőrsejtekhez hasonlítanak. Látom nem jártál suliba, de segítek. Rajzolj egy csomó pontot és úgy határold el köztük a teret, hogy mindegyik egy hatszögű síkidomba kerüljön. Utána pedig ötszögbe, stb. Meglátod sikerülni fog. Csak a tudatlan ember hiszi el ezt a marhaságot. Persze az olyan primitív gondolkodással, amivel te rendelkezel, simán elhiszed, hogy ez a Föld bőre! haha. Ezen talán még a kutyám is röhögne, ha értené. 3./ Életciklusuk van a köröknek. Persze, le is írtam, hogy a gombák vegetatív teste, akár 30-50 évig él, mielőtt kifejlődik a szaporodó test. Tudod az az, amelyiket megzabálod. 4./ A körök nem olyanok mint a boszorkánykörök. Tudom, és ha nem vetted volna észre írtam is, hogy hasonló!!! Nem pedig azt, hogy ugyan az. 5./ A cikkben: "a körök élnek". A tököm meg repül. 6./ a cikkben: "Japán tudósok". Kik, milyen egyetemről, stb. Ez kb. abba a vicckategóriába tartozik, mint amikor az angol tudósok megállapították, hogy tíz emberből nyolc az kettő. 7./ Norbert Jürgens biodiverzitással foglalkozik, van is egy pár könyve ezen a területen (Biodiversity in Southern Africa). Valóban vizsgálta a köröket, egy úgynevezett longitudisális vizsgálatot hajtott végre, amely nem a körök keletkezését vagy rejtélyét vizsgálta, hanem az élőlények szimbiotikus együttélését, viselkedését. A magyarázó hipotézise nem a körök keletkezésére vonatkozik. 8./ Gondolod, hogy a mai világban rejtélyt jelentene egy ilyen jelenség? Nagyon le vagy akkor maradva. Van egy csomó szenzáció hajhász cikkíró, össze katyvaszt ezt meg azt, az ilyenek mint te meg jó beszopjátok. Ennyi a történet. Végezetül: én nem képzelem magamat Géniusznak, sehol sem írom le a végzettségemet, de megnyugtatlak, tudnék kölcsön is adni neked diplomát, ha lenne rá lehetőség. A hülyézést meg nem én kezdtem
  • ArkaChopa #12 2017. február 14. 16:54

    13
    @Aztaaaa..: pedig a hülyeséget te kezdted, ha elolvastad volna - akkor ez leírásról szól, hogy mit tapasztaltak a körökkel kapcsolatban. Te egy leírásra - úgy viselkednek mint a bőr sejtjei - írtad, hogy hülyeség. Mivel ez csak egy megfigyelés, így még egyszer leírom neked mert nem akarod érteni a vérgőzös áltudományos agyaddal - A JELENSÉG TERMÉSZETÉT hülyézted le. Ezzel az erővel azt is írhattad volna, hogy hülyeség, hogy kör alakú, mert ugye mekkora faszság már, hogy nem négyzetrácsba rendeződnek az idióták, mert az sokkal szebb.
    Nagyon okosnak képzeled magad itt a felsorolásoddal, de ez csak eltakarja mekkora bamba vagy.
    Olvass már utána - azt jelenti a rejtély : amire egyenlőre nem találnak megfelelő tudományos magyarázatot - hát ez a Namíbiai tündérkörökre egészen pontosan igaz. Az, hogy te a kurvatudoányosfaszvagyok szövegeddel állítasz valamit, az még nem jelenti , hogy érted is amit írsz. Ráadásul TE megfejtetted, igen....jól van nyugszik.
    Ott a monitor előtt guglizva.... jó van menj játssz a csibékkel. :D
    Na ennyi! Menj okoskodni a hűtőbe néhány záptojás közé. grat kalap
  • Aztaaaa.. #13 2017. február 14. 18:12

    14
    @ArkaChopa: Egyébként, csak egy problémád van, semmi más. Képtelen vagy elviselni, ha valaki egy posztod tartalmára azt mondja, hogy hülyeség. Úgy viselkedsz, mintha téged minősítene, pedig a poszt tartalmát elemzi. Világos? Látom az agyaddal sosem fogod felfogni, hogy ez nem rejtély. Azért, mert szeretnéd, hogy az lenne. Nem fejtettem meg én semmit. Ezt már megtették mások, én csak közöltem, hogy ez micsoda. De, tudod mit? Legyen rejtély. Ahhoz mit szólnál, hogy ez nem más mint a Föld kanyaró kiütései. Gondolom ezt simán elhiszed. Beteg vagy ember, nem kicsit.
  • ArkaChopa #14 2017. február 14. 18:43

    15
    @Aztaaaa..: látom még mindig nem fogod fel, hogy össze vissza beszélsz. Egy poszt tartalmát el lehet fogadni, vagy sem, de te egy jelzőre mondtad, hogy hülyeség, és ergo nem hiszed . Mintha egy macskáról valaki azt mondaná van 4 lába, te meg azt mondod faszság, mert te ezt nem látod bizonyítottnak. Szóval mond csak a hülyeségedet....A rejtély fogalmával meg barátkozz...
    De látom még mindig nem tudod miről szólt ez a poszt. De nem is fogod , mert nem érted, pedig egyszerű.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!