Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.

Poszt ismertetés

Visszatekintés egy kilencven éves könyvbe. Alapok elsajátítására megfelelőnek tartom még akkor is ha régi. Ez a lexikon a „szockorszak” előtt készült, ami például abban is megnyilvánul, hogy a huszároknál nem kezdi emlegetni a "szerb huszárok" fals teóriáját. Az érthetőség és szemléltetés miatt képeket is kapcsoltam a lexikon részlethez.

Nyelvezetén érezhető az idő ezért is kifejtem véleményem egyes kifejezések miatt:

1. ) „vérségi törzs” kifejezés – A Magyar Törzsszövetség államának szervezeti alap egysége névlegesen volt a törzs. A törzs szervezeti egységet jelöl, vérségi-rokoni vonatkozása nincs. Erre jó példa a magyar vérszerződés Kijev környékén ugyanis rokonok nem kötnek vérszerződést, fölösleges. Illik megjegyezni ugyanakkor, hogy ennek a ceremóniához hozzá tartozott még a törvényalkotás és az öröklődési rendszer tisztázása.

2. ) Pl. : 1333. [1333-ban] – Rövidítés.

3. ) „ősmagyar” kif. – Én a 8-10. századot nem tartom „ősmagyar” kornak. Ez inkább a jelenlegi gondolkodásmóddal „régimagyart” jelent. Pl. : Az „ősmagyar harcmodor” helyett pontosabb 9. századi (magyar) harcmodort írni. Másik példa: az ázsiai- és európai hunok megjelenése sem az átmeneti szabar korszakot sem tekinthető „ősmagyar” korszaknak. Megjegyzés: Az európai hun és a magyarok közti úgynevezett időbeli rés a szabar / szabardi korszak, ami helyileg a Kaukázus hegység és környékére tehető. Utólagos megjegyzés: sokan elviccelik az „ősmagyar” kifejezést hála a történem oktatás elmaradottságának és többek között a „kuruckodó” j/budapesti kabarénak.

4. ) „jobbágy” – Magyar Néprajzi Lexikon / jobbágy (lat. colonus, subditus, rusticus)

5. ) „könnyed harcmodor”- Ismeretlen kifejezés. Valószínűleg a könnyű lovasság harcmódja érthető, rajta de ez mára megdőlt történelmi toposz. Nem létezett „homogén” könnyűlovas hadseregek.

Kapcsolódó posztok

Nagy Géza, Nemes Mihály – A magyar viseletek története (1900)

„Török veszedelem” [Török hadsereg, 14-18. évszázad]

Francia és német lovagvilág [1000-1300]

Harcosok a középkori Oroszországból [750-1250]

Angus McBride illusztrátor munkái

„Tatár kutyák” (Mongol képválogatás)

Magyar huszárok (könyv)

Magyar hadsereg [részlet]

Az ősmagyar hadvezetés alapja a család s ennek kapcsán a vérrokonságból álló törzs volt. A magyarság nemesekből, vagyis szabadokból és szolgákból állott. Minden nemes hadköteles volt, akik a törzsfőnök vezetése alatt alkottak kisebb-nagyobb csapattestet. A csapattest tízes számrendszer szerint tagozódott 1000, 100 és 10 harcosból álló részekre. A XIII. század közepén még 108 törzset számlált a nemzet.

Az ősmagyarok lovas seregekben harcoltak. Harcmodoruk a rendkívüli mozgékonyság, gyorsaság és szemfülesség jellemezte. A viadalban vakmerők. Lehetőleg laza csoportokban, több oldalról egyszerre támadtak, a sereg zömét minden irányba kisebb csoportokkal a meglepetés ellen biztosítván. Ha rohamuk sikerült, akkor együtt maradva űzték a futamodó ellenséget. Ha pedig megtört a roham, akkor elszéledve, gyorsan hátráltak s így az utánuk nyomuló ellenséget a maga tömörségének megbontására kényszerítvén, egyszerre ismét rendbe gyülekeztek, megfordultak és a megbontott rendű ellenfelet szétverték. Fegyverük görbe kard [szablya], nyíl és lándzsa; nyilazni és lándzsát [kelevéz, hajítódárda] vetni lóhátról, teljes vágtában is, ügyesen tudtak. A hadszervezet és a harcmodor az új hazában töltött első évszázad alatt nem változott.

Szent István király idejéből a régi törzsekből alakított nemesség és főpapság viselte a hadkötelesség terhét és pedig úgy személyes hadba vonulással, valamint birtokaik nagysága szerint megállapított számú csapat kiállításával. A nagyobb birtokosok saját zászlójuk alatt vezették harcba csapataikat (zászlós-urak).

A király, a főurak és főpapság által fenntartott eme csapatok, melyekhez később zsoldos hadak is járultak, a királyi sereget alkották; a köznemességből, továbbá a megyék és városok részéről kiállított csapatokból alakult haderő pedig a nemzeti hadsereg [népi haderő] volt.

A hon védelménél elsősorban a király és a királyi főtisztviselők (zászlósurak), valamint megyék bandériumait kellett hadba szólítani. Ha ez nem volt elég, akkor a nemesség és papság bandériumai kerültek sorra; majd valamennyi nemesek lóra kellett kapnia a király vagy a nádor vezénylete alatt. Igen nagy veszély esetén valamennyi fegyverfogható embert, vagyis a nem nemeseket is, igénybe lehetett venni. A nemeseket és az ország határain túl nem volt szabad háborúba vinni.

Szt. István [király] az ősi hadrendszert gyökeresen megváltoztatta. Várakat építtetett azok környékén (vármegyék) katonai és politikai tekintetben főispánok alá helyeztette. A várak szolgálatára és védelmére a várjobbágyságot létesítette, akik 100-100 főnyi csapatokat alakítottak. Ezek voltak a megyék bandériumai, amelyekhez a hadra kert köznemesség is csatlakozott. A megyei bandérium a megye zászlaja alatt vonult hadba; parancsnoka a főispán, a megyei bandériumokból alakult sereg vezére pedig a nádor volt.

A határterületeken szervezett vajdaságok vagy bánságok fejei, a bánok (szintén zászlós urak) a király évente kapott díjazás fejében bizonyos számú fegyveres erőt voltak kötelesek állandóan fenntartani, azonkívül magánbirtokaik szerint is állítottak bandériumot.

Az ország belső rendjének fenntartására, valamint a háború viselésére elsősorban hivatott, béke idején is fennálló királyi sereg a következő részekből állt s ezt a tagozást évszázadokon át megtartotta:

a. ) a király költségén fenntartott bandérium (az Anjouk idejében 1000 lovas);

b. ) a királyi főhivatalnokok (zászlósurak) bandériumai;

c. ) a királyné birtokai által fenntartott bandérium;

d. ) a megyei bandériumok (várjobbágyok), amelyekhez háború esetén, a szükséghez mérten, a köznemességen kívül a parasztok közül és a szabad községekből is minden nyolcadik v. tízedik férfinak csatlakoznia kellett;

e. ) a szabad királyi városok bandériumai.

Ugyancsak a királyi sereghez tartoztak a zsoldos csapatok, például I. Mátyás [király] fekete serege, amely 30.000 harcost számlált s túlnyomóan gyalogságból állótt; nehézlovassága, tüzérsége, műszaki csapata és szekerészete is volt. A XVII. század elején létesült a szabad hajdúk kiváltságos intézménye, szintén a királyi sereg növelésére.

A nemesség és a főpapság személyes hadba vonulásával alakult a nemzeti hadsereg a nemesek és a főpapság jobbágyaiból kiállítandó kisebb-nagyobb számú csapatot hadrakészen tartani. A jobbágytelkek, vagyis kapuk (latinul porta) szerint kiállítandó eme haderőnek portális katonaság volt a neve. A nagyobbszámú (Nagy Lajos király idejéből legalább 50 főnyi) bandérium az illető nemes vagy főpap zászlaja alatt vonult hadba. Az ennél kisebb csoportok s a jobbágynélküli nemesek a megye zászlaja alá sorakoztak. Zsigmond király 1435. elrendelte, hogy minden 33 jobbágy közül egy harcos adandó. Akinek ennél kevesebb jobbágya volt, az másokkal együtt állította ki a katonákat. Hunyadi János 1454. 100 jobbágytelek után 4 lovast és 2 gyalogost állított. Az ő idejétől volt gyalogsága is a magyar seregnek. I. Mátyás király 1458. 20 jobbágytelek után egy könnyűlovast követelt. Innen származik, némelyek szerint, a huszár név.

Egy-egy főnemesi bandérium legmagasabb létszámát 1492. 400 főre korlátozták. A nemesek eredetileg nem helyettesíthették magukat; később azonban az ugyanazon nagyobb birtokon gazdálkodó több fivér közül már csak egynek kellett fegyverre kelnie. A XVI. század végéről az aggok, betegek, hivatalnokok, özvegyek és fegyverképtelenek maguk helyett más, fegyverfogható személyt voltak kötelesek állítani. A nemesi bandériumok csak a király személyes vezetése alatt és csak és csakis az ország határain belül voltak hadba vihetők és pedig saját költségükön. Ha a határokon túl önként vettek részt a háborúban, a királytól zsold járt nekik. A fegyverbehívás, régi szokás szerint, véres kardnak az országban való körülhordozásával történt. Aki nem vonult zászló alá, annak fejét vetté.

Az ősmagyar harcmód, nyugati példák hatása alatt, már a XII. században megváltozott. Nehéz vértezetű lovagi seregek alakultak, nehéz lovakon, pallossal, hosszú kopjával és buzogánnyal. Ezek szorosan zárkózott, inkább tömegtámadásra [lovasroham támadás] alapított sorokban harcoltak. A nemességtől alakult ilyen lovagseregekben mindegyik lovagnak volt még néhány lovasból álló kísérete, amely urát a harcban támogatta, friss lovat adott alája és harcon kívül a fegyvereit vitte. A jobbágyokból alakított csapatok képezték a könnyű lovasságot, amelyet felderítésre, biztosításra és hasonló szolgálatra alkalmaztak. A XIV. században jelentkező és a XV. sz. -ban már erősen érezhető török veszedelem ellen a régi, könnyed harcmodorhoz és a régi fegyverzethez kellett visszatérni, amelyet még a buzogány és a csatabárd egészített ki. A vértezetet azonban, bár könnyebb alakban, de nagyrészt megtartották. A lovasságon kívül, ugyancsak a törökkel vívott harcok tanulságaképpen, íjjal, kopjával, karddal, pajzzsal és ütőfegyverekkel felszerelt gyalogság is alakult, azonban még feleakkora számban sem, mint a lovasság.

A lőpornak hadicélokra Európaszerte történt igénybevételével már a XV. század közepén tüzérséggel bővült a sereg. Az első lövegek inkább várvívásra való, szerfelett nehézkes mozsarak voltak, kőgolyókkal. I. Mátyás [király] a tüzérséget kifejlesztette. Könnyebb, de még mindig eléggé nehézkes tábori lövegeket készítettek. Tüzérséget műszaki csapatokkal látta el. (A XVIII. század elején ugyanis a műszaki csapatok a tüzérséghez tartoztak. ) Gyalogságát puskásokból és nyíllövészekből szervezte. A magyar sereg tüzérségének kiállítására leginkább a városokat kötelezték. A lövegek ugyanis az erődített városokban voltak legjobban készen tarthatók. Kiszolgálásukat a városi polgárság kézművesei látták el. A lővőfegyverek alkalmazásával a harcmodor megváltozott. Tervszerű csatarendek alakultak. Az első vonal közepén leginkább gyalogság és tüzérség foglalt helyet, a szárnyakon a lovasság. A második vonalat lovasság alkotta, amely a döntésre volt hivatva.

A szerencsétlen mohácsi csata után a magyar hadszervezet a határőr-katonasággal bővült, amelyet [részben] a török elől menekülő balkániakból alakították a D-i végeken. Kiváltságok és kisebb földbirtokok haszonélvezete ellenében az új telepesek a határ védelmét látták el. Eleinte kapitányságokra oszlottak, majd később, a XVIII. század közepén ezredkerületekbe alakultak. […]

Tolnai Világlexikona, X. kötet, LAK-MAG
Budapest, 1928
Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadólávalat Részv. -Társ. kiadása

Nincs hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!