Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.

Egy összecsapott pontatlan térképről van szó ami ugyanakkor sértő. Az a jelenség, hogy az állami történelemoktatás az elavult finnugor-elméletet fogadta el még nem indok, hogy a már meglévő térképeket ledegradálja és értelmezhetetlenné tegye. Az alap földrajzi térképet sem tudta a készítő(k) megszerkeszteni erre legszembetűnőbb jelensége a Aral-tó elhelyezkedése. A földrajzi térképre ráillesztett politikai térkép pedig pontatlan. Akik ismerik a régebbi térképeket láthatják, hogy belőlük lett összevágva miközben tartalomvesztés történet. A megjegyzésekben térek ki erre. Ez a térkép közölhetetlen!

Képek:

Megjegyzések:

1. ) A "szavard magyarokat" a más, régebbi térképeken még a Kaukázus térségében tüntették fel, itt pedig teljesen érthetetlenül a Van-tó, Urmia-tó és a Tigris-folyó közé helyezték. A piros vándorlási irány sem az említett helyre mutat.

2. ) A besenyő nyugati irányú vándorlásából "török népcsoportok" lett. A török - nyelvű - népekhez kötött vándorlás ez időben a kabarok, kazárok, kálizok, bolgárok (böszörmények), kangarok, besenyők, vándorlását lehet tekinteni.

Nem egyértelmű hogy a zöld nyílhoz tartozik a "török népcsoportok" vagy az ott élő népeket jelöli ezzel.

3. ) A "Kazár Birodalom" elnevezés az időszakban meglehetősen nevetséges. Államnevei: Kazár Kaganátus, Kazár Törzsszövetség, végül Kazária [Kazárország, Kazárföld]. Kazária ez időben felbomlott és sorra függetlenedtek a kaganátust alkotó népek pl. : bolgárok, alánok, magyarok.

4. ) "Arab támadást" jelölő sárgásbarna nyíl. Röhej!

5. ) Az Aral-tó nem méretarányos és elhelyezkedése is helytelen. Térkép jobb oldali részét összezsugorították.

6. ) Levedia [Lebedia] a Don és Volga folyó között volt a valószínűleg elméletek szerint. Pl. : Nemcsak földrajzilag de politikailag (keleti fal a besenyők ellen: Bolgárok-Magyarok-Kazárok) is ide helyezhető.

7. ) A "Kijevi Fejedelemség" soha sem ért el akkor területet amit a térkép sugall. Valószínűleg a Russ' fejedelemségek elhelyezkedését akarták feltüntetni.

8. ) "Morva Fejedelemség" feltüntetése érthetetlen, miközben maga az állam létezése is erősen vitatott!

9. ) "Magna Hungaria" [Nagy-, Régi Magyarország] a középkori krónikás hagyomány őshazáját és az újkori "finnugor elméletet" összemosták a képen. Az említett területen ekkor a Volgai Bolgária állt.

"Magna Hungaria" állam magyarok vezette és lakta független állam volt mielőtt többségük Pannoniába érkeztek Álmos és Árpád vezérrel.

10. ) A térképpel ellentétben a magyarok "második bejövetele" [krónikás kifejezés] azaz vándorlása, a Kárpát-medencében ért véget nem "Etelközben" a Bug folyónál.

11. ) Mért nincsen az államok határai feltüntetve?

12. ) A Kárpátok, Ural hegyvonulatait (meglehetősen egyszerűen) feltüntették de a Kaukázust már nem. Mért?

13. ) A magyar nép etnogenezisét nem lehet térképen illusztrálni!

***

3 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!