Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
A harckocsi egy Német-amerikai együtműködésből született. A fejlesztésének célja egy új, minden szempontból korszerűbb és fejlettebb harckocsi létrehozása volt.

Története

A '60-as évek elején a németek és az amerikaiak felismerték azt a tényt, hogy a jelenleg szolgálatban álló tankjaik, a német Leopard 1 és az Amerikai M60 nem lesz elég hatékony az új orosz (akkor még fejlesztés alatt álló) T-62-es és T-64-es harckocsikkal szemben. Bár mindkét ország tett lépéseket a szolgálatban lévő tankjaik korszerűsítésére, végül mégis úgy döntöttek, hogy egy alapjaiban új harckocsi gyártására lesz szükség. A két nemzet egy megállapodás keretén belül közös fejlesztésbe kezdett, mely projekt a "Supertank" nevet kapta. A szóban forgó tankot a németek KPz-70-nek, az amerikaiak pedig MBT-70-nek nevezték. A fejlesztés azonban korántsem volt zökkenőmentes. A legtöbb gondot épp az okozta, hogy a két ország mérnőkei mind sajátos elképzeléssel álltak a tank megépítéséhez. Egyetértés tehát nem volt. .. Sem a motor, sem a löveg, sem az egész tank alapvető felépítését tekinve nem osztották egymás véleményét. Még a mértékegységek használatában sem tudtak megegyezni. Ennek következtében sok alkatrészt újra és újra le kellett gyártaniuk, mígnem közös megegyezésre jutottak annak pontos megvalósítását illetően. Az első tankok 1965-ben készültek el és az első menetteszteket 1966-ban végezték el velük.

Az első próbákat még torony nélkül, de egy azt helyettesítő nehezékkel és pótfülkével végezték el.

Teljeskörű, a fegyverrendszert is tesztelő próbákra aztán 1968-ban került először sor. A projekt a titoktartás alól viszont már egy évvel korábban, 1967 októberében kikerült, amikor az amerikaik kiállították az egyik MBT-70-est washingtonban. Ezzel egyetemben a németek is a vezetőik és a nyilvánosság elé tárták augsburban a fejlesztésüket. Az amerikaiakkal ellentétben viszont be is indították a gépet a közönség előtt, aminek nem lett jó vége, mivel nagy mennyiségű füst kezdett el kiáramlani a motortérből. Az égést valamilyen anyaghiba okozta. Ennek ellenére a német hadvezetés a bemutató után kijelentette, hogy 1972-re már le lesz váltva az új KPz-70-esekkel az összes a Bundeswehr szolgálatában álló M48 patton harckocsi. Mint később kiderült, ez egy eléggé elhamarkodott kijelentés volt. .. A tankok fejlesztése ugyanis nem vált ezután sem zökkenőmentesebbé, sőt. .. A gondok egyre csak halmozódtak, aminek eredményeként a fejlesztésre szánt 80 millió dolláros költségvetés végül 300 (!) millió dollárra nőtt. Mind ennek a margójára, a tank nem lett költséghatékony sem. Minden idők egyik legdrágább harckocsija lett a maga 7 millió dolláros darabonkénti gyártási költségével. A németek természetesen a projekt eredménytelensége miatt végül kihátráltak a megegyezésből és feladták a további munkát. Az amerikaiak még tettek egy próbát a fejlesztés megmentésére és egy az MBT-70-hez nagyon hasonlító, illetve kifejezetten ezen a tankon alapuló, az XM803-nak nevezett projekten kezdtek el dolgozni. A tank szinte kiköpött olyan lett, mint elődje. A legnagyobb különbség a 20 mm-es légvédelmi gépuska leváltása volt 12,7 milliméteresre. Ezzel és pár aprósággal úgy 100.000 dollárt faragtak le a gyártási költségből. Ez persze szinte semmit sem jelentett a tank teljes árát tekintve és végül feladták a fejlesztéseket. Arra azonban jó volt mindez, hogy tapasztalatot szerezzenek belőle, melyet felhasználva később mind a kettő nemzet egy kitűnő, a mai napig szolgálatban álló harckocsit hozzott létre - a németek a Leopard 2-est, míg az amerikaiak még egy köztes fejlesztés, az XM1 után az Abrams M1-et.

Az XM803-as. Apróbb változtatásoktól eltekintve teljesen olyan volt, mint az MBT-70-es.

Felépítése

Kezdjük a felsorolást a legkevésbé szembetűnő, ám mégis az egyik legfontosabb tulajdonságával; a páncélzatával.

Bár nem az első rétegelt páncélzatú harckocsi volt, mégis igazán különlegesnek számított a maga nemében. (Itt megjegyezném, hogy a történelem első igazi több különböző anyagból rétegelt páncélzattal ellátott harckocsija az amerikai T95-ös prototípus volt(nem az önjáró löveg). Az első sorozatgyártott tank ilyen páncélzattal pedig az orosz T-64-es lett. )

A rétegelt páncélzat különlegessége az összetétele mellett, hogy minden lövedékfajtával szemben máshogy viselkedik. Mivel a második világháború után egyre jobban elterjedtek a kémiai működésű lövedékek (kumulatív) így a páncélzatot elsősorban ezek ellen kellett fejeszteni. Ugyanakkor könnyűnek is kellett lennie, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a harcmezőn az egyik legfontosabb tulajdonság a gyors helyzetváltoztatásra való képesség, ezt pedig egy nehéz és lomha tankkal nem lehet megtenni. A dolog igazi nehézsége abban rejlik, hogy míg a kumulatív lövedékek ellen lehet könnyebb páncélzatot készíteni (ellenrobbanó, vagy könnyű kémiai anyagokból összetettet), addig a sima, kinetikus energiával pusztító lövedékek ellen csak tömör és nehéz anyagok, mint az acél vagy a kerámia nyújt jó védelmet. A mérnököknek tehát megkellett találnia az arany középutat, s melynek eredménye egy igen különleges páncélzat lett. De hogy miért is olyan különleges ? Nos a válasz kissé meglepő lehet: levegő van benne.

A metszetrajzon a rétegeltség mellett egy a legénységet védő belső kamra kialakítása is látható.

A páncélzatot úgy alakították ki, hogy kettő réteg hengerelt acél között üres légtér maradjon. Ez azért hatékony a kumulatív töltetek ellen, mert ahogy az első páncéllemezbe ütközve működésbe lép a töltet, az utána következő légtérben a többezer fokos olvadt fémsugár erejének egy része már elvész, és az utána következő páncél már képes megállítani azt. (Ez egyébként egy igen érdekes jelenség. Ha az olvadt fémsugárnak tömör fémen kell áthatolnia, akkor a sugár mondhatni össze van préselve és koncentrálódik az energiája. Ha viszont űres légtérbe irányul a sugár, akkor az energiája fokozottabban oszlik szét. )

A harckocsi tömegét ezzel a megoldással viszonylag alacsonyan, körülbelül 50 tonnásra tudták megtartani. Természetesen ez így is hatalmas tömeget jelent, aminek a gyors mozgátásához egy nagyon erős motorra volt szükség. Ezzel pedig el is érkeztünk a felsorolás következő pontjához; a meghajtáshoz.

A motor nem meglepő módon nem ugyanaz volt a német és az amerikai harckocsiban. Bár erejük szinte megegyezett, az amerikaiak mégsem akarták használni a németek által beszerelt Daimler-Benz motort, mely 1.500 lóerő leadására volt képes. Ők ez helyett egy Continental AVCR motort szereltek be, amely 1.470 lóerős volt. A végleges változatba végül a németek sem a Daimler-Benz-et, hanem egy MTU motort szereltek be, melynek a teljesítménye megegyezett a korábban használt motoréval. A váltás oka a Daimler-Benz motor rossz hűtésrendszere volt. A különböző motorok végtére is ugyanolyan gyorsulási értékeket nyújtottak mindkét nemzet harckocsijának. A 30 lóerő különbség szinte érszrevehetetlen volt.

Jól látható a két tank farán, hogy a különböző motorok miatt különböző lett a kiképzésük is. (Balra a KPz-70-es, míg jobbra az MBT-70-es hátulja látható. )

A meghajtás másik nagyon fontos része a sebességváltó, mely egy különleges, mind a kettő irányba ugyanannyi sebességes szerkezet volt. Ez lehetővé tette, hogy akár tolatva is elérje a majdnem 70 km/órás végsebességét. Ezt támogatandó, a vezető is a toronyban kapott helyet egy 360 fokban forgatható kapszulában, hogy ez által hátrafelé is teljes kilátást kaphasson. Ez minden bizonnyal az egyik leghasznosabb tulajdonsága volt a tanknak. (És egyben az egyik hátránya is, de erről majd lentebb. .. )

Rajz a vezető toronytól külön mozgatható kapszulájának belsejéről.

Persze a gyors előre és hátramenethez kiváló minőségű felfüggesztés és lánctalp, azaz tapadás is szükséges. Ennek érdekében egy a korát meghaladó hidropneumatikus felfüggesztésrendszert kapott, mely a durva terepen történő sima haladás mellett még egy nagyon hasznos képességet tartogatott; szintezhetővé tette a harckocsit. Mindezt méghozzá nagyon gyorsan és hatékonyan, gyakorlatilag pár másodperc alatt. Ez a rendszer képessé tette a tankot, illetve annak vezetőjét, hogy a hasmagasságot 10-től 71 centiméterig terjedően változtathassa, valamint ha a terep dölésszöge miatt a helyzet úgy kívánta, a négy sarkának különálló szintezésévél vízszintbe hozza azt. Ezt kiegészítendő egy akkoriban még ugyancsak korszerű gumibetétes lánctalpat kapott, amely nagyszerű tapadást biztosított mind műúton, mint terepen.

Képen a hidropneumatikus felfüggesztés szintező képessége.

Mindezek mellett a fegyverzete sem volt szokványos. Mondhatni minden addigi harckocsin látottól eltért. A fő lövege egy stabilizált 152 milliméteres XM150 ágyú lett, mely egy igen sokoldalú fegyver, s mely mellé még beszerelésre került egy lézeres távolságmérő is. Elsősorban érdemes megemlíteni, hogy a löveg öntöltő. Erre mindenképpen nagy szükség volt, hiszen a tapasztalatok alapján egy 152 mm-es lövedéket átlagosan 30-40 másodperc alatt tudott betölteni két lövegkezelő. Ez az érték már önmagában is elfogadhatatlan lett volna, ebben az esetben pedig az ehhez szükséges idő még magasabb lett volna, hiszen az MBT-70 tornyában csak egy lövegkezelőnek van hely. A General Motors által gyártott öntöltő berendezésre tehát feltétlenül szükség volt. (Egyébként volt egy kísérletezés ezzel kapcsolatban a németek oldaláról a Rheinmetall cég bevonásával, akik a később híressé vált 120 milliméteres lövegüket ajánlották a harckocsihoz. Ők viszont ehhez végül nem tudtak egy megbízható és gyors öntöltő berendezést készíteni, így a GM öntöltője és a 152 mm-es löveg maradt mindkét nemzet harckocsijában. )

Rajz az öntöltő berendezésről.

Másodsorban a lövegről azt érdemes tudni, hogy huzagolatlan, s ez által irányított rakéták kilövésére is alkalmas. Ez persze akkoriban még egy korai rendszer volt és több hibával is küzdött. Menet közben a rakétaindítás biztonságtalannak bizonyult, mivel a Shillelagh MGM-51-es rakéta ilyenkor össze-vissza kóválygott. De álló helyzetben sem volt túl megbízható, illetve a hatótávolsága is gyakran gyengébbnek bizonyult, mint az elméleti 3000 méter. A rakéta mellett fejlesztettek még a löveghez M409A1-es HEAT-FS, azaz kumulatív és XM578E1-es APFSDS, azaz leválóköpenyes-szárnyztabilizált lövedéket is. Utóbbi már egy eléggé fejlett lövedék volt, köszönhetően a nagy tisztaságú volfram acélmagnak (97,5%-os). A lövedékmag sűrűségi értéke így elérte a 18,5 g/cm³-t .(Ezzel szemben például az aluminium sűrűsége mindössze 2,7g/cm³. ) A rövid löveg miatt viszont a nagy és nehéz lövedékeknek nem volt elég idejük a gyorsulásra, így viszonylag alacsony lett a csőtorkolati sebességük, melynek következtében a lövedékeknek nagy lett a süllyedésük, s ez által pontatlanná váltak. Ráadásul az APFSDS lövedék átütőereje is csökkent. Természetesen felmerült a hosszabb lövegcső beszerelésének lehetősége, de a vezető fejlesztők egy a városi harcokra is alkalmas harckocsit akartak kifejleszteni, így a löveg hosszát 465 centiméterben határozták meg.

Kép a rakétakilövés pillanatáról. (A tank tetejébe bevezetett cső a gázelvezetést szolgálta. )

A másodlagos fegyverzete is igazán rendhagyó, mivel a löveg mellé beszerelt koaxiális 7,62 mm-es géppuska mellett még helyet kapott a torony oldalában egy távirányítású Rheinmetall Mk.20 RH-202-es 20 milliméteres löveg is. Ezt a fegyvert eredetileg a Rheinmetall a Hispano-Suiza HS.820-as légvédelmi lövegbe tervezte, de sok más területen, mint hajókon és csapatszállító járműveken is felhasználásra került. Az MBT és KPz -70-be kifejezetten légelhárító céllal lett beszerelve, de természetesen más esetekben is hasznosnak bizonyulhatott volna. A löveg a toronyban egy attól különálló kapszulában kapott helyet, melyet egy elektromos motor forgatott, illetve a cső szintezéséről is egy ilyen motor gondoskodott.

A 20 milliméteres löveg kapszulájának belső felépítése. (Jobbra fent a löveg süllyesztéséről és emeléséről, míg balra a cső mellett a löveg jobbra-balra történő forgatásáról gondoskodó elektromos motor látható. Ezek mellett lent az elektronika, fent a cső felett pedig egy giroszkóp is helyet kapott. )

A korát meghaladó mérnöki teljesítmény ellenére végül mégis rengeteg hibától szenvedtek a harckocsik. Többek között a megbízhatatlan fő löveg, a másodlagos löveg túl nehéz kezelése, a löszertároló rekesz hőszigetelése (nagy melegben tágultak a benne tárolt lövedékek és nem fértek a csőbe) a motorok túl nagy fogyasztásta, és nem utolsó sorban a vezető állandó dezorientáltsága a vezetői kapszula toronyba való beszerelése miatt, mind-mind tetézte a projekt elvetésének lehetőségét, mely végül be is következett. Bár ennek fő okozójaként leginkább mégis a magas árát említik. Mindennek ellenére mégis egy igazán érdekes és sok tapasztalatot nyujtó fejlesztés volt ez az akkori és a jövő mérnökei számára.

Egy a német Munster harckocsi múzeumban kiállított KPz-70-es. Ezen kívül még egy KPz-70-et őriztek meg a németek. Az amerikaiak 3 darab MBT-70-est állítottak ki három különböző államban.

Adatok

Gyártott darabszám: 14 db (2 kezdetleges öntött acélból és 6-6 darab rétegelt változat mindkét nemzet számára. )

Személyzet: 3 fő (Vezető, parancsnok, lövegkezelő. )

Méret és tömegadatok

Súlya: 50,4 t
Hossza: 9,1 m
Szélessége: 3,51 m
Magassága alapállásban: 1,99 m
Magassága alapállásban nyitott gépágyúval: 2,59 m

Védettség és fegyverzet

15-20 cm polietilén a harckocsi belsejének teljes felületén sugárzásvédelem céljából, valamint teljes bilológiai, vegyi, és elektromosság elleni védelem.

Páncélzat

Eleje(torony és alváz): 34 mm-es nagyszilárdságú hengerelt acél, utána 127 mm levegő és ismét egy 46 mm-es acélpajzs.

Oldala: 23 mm
Hátulja: 13 mm
Teteje: 20 mm a tornyon és 30 mm az alvázon
Alja: 23-35 mm

Fegyverzet

Elsődleges

152 mm-es XM150E5 löveg stabilizátorral és öntöltővel.

Másodlagos

20 mm-es Rheinmetall Mk.20 RH-202 légvédelmi löveg.

7,62 mm-es M73(MBT-70) vagy MG-3(KPz-70) géppuska (koaxiális).

Lövedékjavadalmazás

Fő löveg: 42 darab lövedék és 6 rakéta.
Légvédelmi ágyú: 750 db
Koaxiális géppuska: 6.000 db

Meghajtás

Motor:
-Continental AVCR V-12: 1.470 Le (MBT-70)
-Daimler Benz, MTU: 1.500 Le (KPz-70)

Fajlagos teljesítmény:
-29.2 Le/t (MBT-70)
-29.8 Le/t (KPz-70)

Sebességváltó: Renk HSWL354 (8-8 sebesség előre-hátra).
Felfüggesztés: Hidropneumatikus
Üzemanyagtank: 1300 L

Hatótáv: 650 km
Végsebesség: 69 km/h

Érdekesség

A hidropneumatikus felfüggesztésnek és az 1500 lóerős motornak köszönhetően nem kevesebb, mint háromszor gyorsabban tudott terepen mozogni, mint a Leopard 1 vagy az M60 "patton", az orosz T-64-esről pedig már nem is beszélve. .. A harckocsit tesztelő katonák azt mondták róla, hogy szinte összezavarja az ember elméjét, mert nehéz felfogni, hogy egy ekkora és ilyen nehéz tank ilyen sebességgel képes mozogni. A nagy sebesség viszont nem kis fogyasztással járt - 100 kilométeren 200 litert evett. Ennek okán kezdődött el a ma az abramsekben használt mindenevő gázturbina kifejlesztése. (Vicces, de az sem fogyaszt kevesebbet, sőt. .. ) És a nagy sebességnek hála a vezetőnek halmozottan nehéz dolga volt. James W. Fulbright szenátor egyszer azt mondta, miután kipróbált egy MBT-70-est, hogy olyan nehéz vezetni, hogy főiskolán kellene tanulni azt.

Források:
-Daniel H. Else, III, Bias in Weapon Development, ProQuest Information and Learning Company, 2008. -Hunnicutt, Richard Pearce (1990). ABRAMS - A History of the American Main Battle Tank.
-globalsecurity.org, militaryfactory.com, johnsmilitaryhistory.com.

17 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!