Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
Azaz a "Nulla méteres felszállás".

Története

A második világháborúból szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy egy háborúban az egyik legnagyobb veszélyforrást a repterek lebombázása jelenti, hiszen ez ellehetetleníti a repülőgépeket a felszállástól és az ellenséges erők megsemmisítésétől. Ennek a veszélynek az elhárítására pedig Tony Moore repülési szakértő feltalált egy "új" módszert, melynek a "Zero lenght launch", röviden "Zell" nevet adta.

A módszer mondhatni egyszerű; egy álványra helyezett repülőgép hasára egy rakétát szereltek, mely nagy erővel és kifutópálya igénye nélkül emelte fel a gépet, mígnem az elérte a szükséges sebességet és magasságot ahhoz, hogy önállóan folytathassa a repülést. A kilövő rakéta pedig az üzemanyag elhasználása után autómatikusan levált a gépről, így nem terhelve azt.

Az első ilyen tesztre 1955-ben került sor amerikában, melyhez egy F-84G típusú repülőgépet használtak. A kilövés sikeres volt, bár nagyon kevesen múlott, hogy ne így legyen, mivel a rakéta üzemanyaga 2-3 mp alatt kifogyott és a tolóereje is csak éppen elégségesnek volt mondható (250 kN).

1955-ös Zell tesz az F-84G típusú géppel.

Ezt követően a sikeren felbuzdúlva tovább fejlesztették a módszert, erősebb rakétákat használva és egy a korábbinál sokkal nehezebb géppel kipróbálva. A következő gép egy F-100 Super Sabre volt, mely az előző gépnél majd 5 tonnával volt nehezebb, ráadásul még több, mint egy tonna fegyverteherrel is felszerelték a teszteken. Az immáron több, mint 600 kN tolóerejű rakéta könnyedén felgyorsította ezt a tömegű gépet is majdnem 500 km/órára, mielőtt a hajtóanyaga kifogyott volna.

Természetesen az orosz hírszerzés is tudomást szerzett a tesztekről és saját fejlesztésekbe kezdtek. Ők is hasonló erejű rakétákkal próbálkoztak Mig-19-es repülőgépkre szerelve azokat és ugyancsak sikerrel jártak, azonban nem vitték tovább a fejlesztést, és még az '50-es években felhagytak vele.

Módosított Mig-19-es, hogy alkalmas legyen a kilövésre. Az átalakítást követően az "SM-30" nevet kapta.

Az amerikaiak 1963-ban újabb repülőgépet vetettek a teszteknek alá, mely ezúttal egy mondhatni sokkal célszerűbb gép volt a feladatra. Ez egy F-104G Starfighter, becenevén az "Özvegy csináló" volt, amit elfogóvadász szerepkörre terveztek. Mondhatni egy ember által vezérelt rakéta volt, ami már 1958-ban repülési rekordokat állított fel, mint például amit Howard C. “Scrappy” Johnson pilóta ért el vele, amikor közvetlenül felszállás után éles emelkedésbe kezdett, mígnem a géppel 27,811 méteres magasságig jutott. Ebben a magasságban már a gép motorja nem kapott elegendő oxigént, így elveszítve az erejét, melynek következtében átesett a gép. Johnson visszanyerte a gép felett az irányítást és sikeresen hazavitte a gépet.

Az F-104G Starfighterrel a Zell tesztek minden korábbinál jobban mentek. 1963-ban a Kaliforniai Edwards légibázison a Lockheed egyik tesztelő pilótája, Eldon “Ed” W. Brown Jr. nyolc Zell felszállast hajtott végre a Luftwaffe számára, mivel idő közben több NATO tag is, köztük Nyugat-Németország is beszállt a módszer fejlesztésébe.

Eldon W. Brown Jr. Így számolt be felszállásokról:

"Csak annyit kellett tennem, hogy megnyomjam a rakéta indító gombját és ez után hátradőlhettem. Pár másodperc után pedig átvehettem az irányítást a gép felett. Meglepően simán ment. Még egy repülőgép-hordozó hajóról való felszállásnál is simábban. "

Eldon "Ed" W. Brown Jr. az Edwards légibázison az F-104-es gép alatt.

1966-ban a kaliforniában használt F-104G-ét németországba szállították, ahol átfestették azt és további hét Zell felszállást hajtottak végre a géppel a Lechfeld légibázison május 4. és július 12. -e között.

Ezek voltak az utolsó Zell tesztek, melynek oka az akkoriban egyre hatékonyabbá váló föld-levegő légvédelmi rakéták elterjedése volt. A rakéták mellett az ilyen módszerek egyre kevésbé voltak célszerűek, hiszen nem volt értelme további összegeket fordítani az ilyen tesztekre.

Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a németek a második világháborúban már megalkották ennek a módszernek az elődjét, bár az kicsit más elveket követett. Az ő terveikben a gépnek nem volt önálló meghajtása, csupán a rakéták, melyeket az oldalára szereltek fel. Elképzeléseik szerint ezekkel a Ba-349 nevű gép elérhette volna az ellenséges bombázókat, amiket aztán az orrában lévő HVAR rakétákkal megsemmisített volna, s ez után a pilota katapultálva a gépből ejtőernyővel hazatérhetett volna. Sajnos az egyetlen emberrel végzett teszt katasztrófába vezetett, melynek során Lothar Sieber Luftwaffe pilóta életét vesztette.

Egy Ba-349-es prototípus.

Forrás:

-theavionist.com
-"Fighter Plane Launched Like Missile From Truck Platform. " Popular Mechanics, March 1955, p. 108.
-Holder, William G. "Lost fighters: a history of U.S. jet fighter programs that didn't make it. " SAE, 2007. ISBN 0-7680-1712-2.

4 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!