Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.

1. 13 pontból lett 12

1848. március 9-én a fővárosi Ellenzéki Kör tagjai ünnepi vacsorát tartottak, ahol megvitatták, hogyan kellene hatékonyabbá tenni az érdekképviseletet. Kitalálták, hogy országos petíciós akciót indítanak, amelynek lebonyolítását Irinyi József vállalta. A szöveggel el is készült 11-ére, és 12-én kitűzte az Ellenzéki Kör törzshelyén. Ebből lett a közismert 12 pont, amit mindenki tanul az iskolában. Kevésbé ismert tény, hogy a listát egy bevezetéssel is ellátták, megindokolva a kezdeményezést az országgyűlés rendjeinek.

Ebből a változatból ugyanakkor még hiányzott a politikai foglyok szabadon bocsátása, ami csak pár nappal később került bele, de mivel így 13 pont lett volna, összevontak két katonasággal kapcsolatos követelést, és megmaradtak a 12 pontnál. Ebből lett a hosszú 10. pont: „a’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk”.

A dokumentum elkészülte után már csak az volt kérdés, hogy hogyan ismertessék meg a széles közvéleménnyel, erre a Pilvax kávéházba járó lelkes ifjúság adott tippet. Azt javasolták, hogy március 19-én a József-napi vásárt kihasználva tárják a tömeg elé a kiáltványt. Párizsi mintára valamiféle bankettben gondolkoztak, de az események elsodorták a terveket.

2. Milyen akcióval csábította vendégeit a -Pilvax- Fillinger?

1848. március 14-én egész nap ment a huzavona, hogy miként ismertessék meg a nyilvánossággal a 12 pontot. Az Ellenzéki Kör nemesi tagjai tartózkodtak volna a meggondolatlanságoktól, a fiatalok viszont minél gyorsabb akciót akartak. Mivel nem tudtak megegyezni, a fiatalok visszavonultak kedvenc törzshelyükre, a Pilvaxba. Itt folytatódott a tanakodás, amikor befutott az esti hajóval a hír, hogy Bécsben kitört a forradalom. Ez mindent felülírt. Elhatározták, hogy másnap akcióba lendülnek, és máris érvényt szereznek az egyik pontnak: cenzori engedély nélkül kinyomtatják a követeléseket.

Mint tudjuk, az események egyik kulcshelyszíne a Pilvax volt. Miért jártak oda a fiatalok, és tényleg az volt egyáltalán a neve? Az 1838-ban megnyitott kávézót 1842-ben vette át Pilvax Károly, innen a név, amely tehát valódi. Pár évvel később azonban Fillinger János vette bérbe, aki megtartotta ugyan az eredeti nevet, de sok környékbeli mégis Fillinger kávéház néven kezdte emlegetni. A mai Pilvax köz 1-3. -ban működő kávéház vonzerejét a fiatalok szemében növelte, hogy közéleti, politikai szempontból fontos intézményekhez volt közel. De ami ennél is fontosabb volt, az egy nagyon is hétköznapi előny. A Pilvaxba járó ellenzéki fiatalok nem tartoztak sem a nemességhez, sem az elit polgári réteghez, így nem vetette fel őket a pénz. Csábító volt tehát számukra az állandó akció: a kávé mellé ingyen járt a reggeli. Petőfi és barátai tehát nem üres gyomorral indultak forradalmat csinálni március 15-én.

3. Nemzeti Dal, avagy Rajta magyar

Az 1848-as forradalom és szabadságharc elképzelhetetlen Petőfi Sándor és a Nemzeti dal nélkül. Nincs olyan ember, aki ne emlékezne a versnek legalább a kezdősorára. A legendás szavakat Petőfi március 13-én vetette papírra, és az eredeti verzióban még máshogy kezdődött a vers: „Rajta magyar, hí a haza”. Az ide vonatkozó anekdota szerint Szikra Ferenc tette szóvá ezt, mondván, „barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!”. Petőfi megfogadta a tanácsot, és átírta a felütést, így nyerte el a vers a mindenki által ismert formáját.

4. Kamu nyomdagépfoglalás Landereréknél

1848. március 15-én reggel a Pilvaxból induló ellenzéki fiatalok az egyetem érintésével 10 órára érkeztek a Landerer–Heckenast-féle nyomdához. A tömeg ekkorra már kétezer fősre duzzadt. Közismert, hogy itt nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot, de azt már kevesebben tudják, hogy Landerer nem tanúsított nagy ellenállást, sőt inkább együttműködő volt. A tulajdonos, Landerer Lajos kérte a fiataloktól a cenzori pecsét bemutatását, hiszen csak azzal lehetett bármit is kinyomtatni.

Mivel ez nem volt, a fiatalok már éppen indultak volna el a nyomdától, amikor a tulajdonos megsúgta nekik, hogy akár el is foglalhatnának egy nyomdagépet. Így rajta sem kérhetnek számon semmit, elvégre erőszakkal vették rá a munkára. Beindították tehát a gépet, és nyomni kezdték a röpiratokat. Landerer előtt nem volt ismeretlen az ellenzéki mozgalom, sem annak vezető alakjai. 1845-47 között a nyomdával egy épületben bérelt helyiséget a Nemzeti Kör, ez a nyomda adta ki a Jókai Mór által szerkesztett és Petőfi környezetében igen népszerű Életképek magazint. A szabad sajtó első termékét, a röplapok első példányait az ablakon szórták ki a várakozó tömegnek, majd Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt – amit korábban versszakonként, fejből írt le egy papírra a betűszedőknek, mivel az eredeti példányt otthon felejtette.

5. Petőfit a Nemzeti Múzeum hátsó ajtaján juttatták be

A márciusi 15-i események egyik fontos helyszíne a Nemzeti Múzeum, még ha Petőfi valójában nem is ott szavalta el a Nemzeti dalt, ahogy régen az iskolában tanították. A múzeumról tudni kell, hogy alig másfél hónappal a forradalom előtt, 1848. január 24-én nyílt meg, és vasárnap kivételével minden nap 9 és 13 óra között volt nyitva. Mivel a múzeum közel volt az eseményekhez, az ott dolgozókhoz minden hír eljutott. Tudták például, hogy délután háromra gyűlést hirdettek a munkahelyük elé. Bár a múzeum maga már működött, az udvara még nem volt készen, de ez nem zavart senkit.

Már egy órával a kezdés előtt hatalmas tömegek kezdtek gyülekezni az épület előtt, az emberek kezében pedig ott volt a 12 pont, amelyet addigra már mindenki ismert. Az sem zavarta az összegyűlteket, hogy nagyon rossz idő volt, szakadó eső és épp hogy fagypont fölötti hőmérséklet. Néhány szerencsés a környékbeli épületek ablakaiból figyelte az események alakulását. Mire Petőfi a barátaival megérkezett, már akkora volt a tömeg, hogy esélyük se volt keresztülverekedni magukat a főbejáratig. Nem maradt más lehetőség, mint az oldalsó személyzeti bejárón keresztül az épületen át kijutni a szónoki emelvényre, a lépcső mellvédjére. Aki pedig kinyitotta a hátsó ajtót, és átvezette Petőfit és barátait a múzeumon, nem más volt, mint a múzeumi kapus.

Amikor Petőfi kilépett, hatalmas embertömeget látott, ami őt is megrendítette. Naplójában így írt erről: „a szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé. A szabad téren, szabad ég alatt vész előtt zúgó tengernek látszék felülről a sokaság. ” A Nemzeti dal egyik nyomtatott példányát maga Petőfi adta át ünnepélyesen a múzeumigazgatónak, aki aztán a dedikált ajándékot a múzeum kézirattárában helyeztette el, ahol ma is megtalálható. A népgyűlésen Petőfi a Nemzeti dalt nem szavalta el, viszont a lépcső bal oldali mellvédjéről lelkesítő beszédet mondott, ahogy Vasvári Pál és Irinyi József is. A beszédek után indítványozták, hogy a nép vonuljon a pesti Városháza elé, és képviselői útján követelje a tanácsnokoktól a 12 pont elfogadását. Ezt a népgyűlés közfelkiáltással megszavazta, a tömeg elindult, a Nemzeti Múzeum előtti tér pedig kiürült.

6. „Táncsics”, a hétalvó

A Városháza után következett a forradalom másik emblematikus eseménye, amikor a tömeg ünnepi hangulatban a budai Várhoz vonult, hogy ott a helytartótanácsnak is átadja a 12 pontot. A helyszínre érkezve tűzték ki, hogy a József-kaszárnyában két év raboskodó Táncsics Mihály írót is szabadítsák ki. Táncsics paraszti sorból származó értelmiségiként 1846 után röpiratokban követelte a jobbágyság felszámolását, így a hatóságok sajtóvétség címén börtönbüntetésre ítélték.

A forradalmárok elérték, hogy a helytartótanács szabadon engedési passzust adjon ki Táncsicsra. Így dolguk végeztével el is indultak Táncsics kiszabadítására. A kiszabadítandó személy eredeti neve Mihajlo Stancsics volt, és csak a kiszabadulása után magyarosítottTáncsicsra. A rab annyira várta a kiszabadulását, hogy mikor a tömeg a börtönhöz ért, éppen a legszebb álmát aludta, és úgy kellett felébreszteni. A hevenyészett börtön ablakain nem volt rács, az osztrákok csak bedeszkázták a nyílásokat, így a forradalmi tömegnek mindössze le kellett feszítenie a deszkákat, Táncsics pedig egyszerűen belépett az ablakból a hintóba. A történet úgy folytatódott, hogy a volt fogoly szinte azonnal elaludt a hintóban, ezért a mai Vörösmarty téren álló Nádor fogadó vezetője felajánlotta egyik szobáját a kifáradt írónak, aki ruhástól vetette magát az ágyba.

7. Akit a Táncsicsot kiszabadító tömeg kis híján megölt

Táncsics kiszabadítása után bezárták az alkalmi börtönt, arról azonban megfeledkeztek, hogy volt ott egy másik rab is, Eftimie Murgu román származású ügyvéd. Hetekig leveleken és füvön élt, a várfalról nem mert lemászni, kiáltásait meg nem hallotta senki. Egy hónappal később találtak rá a legyengült rabra.

8. Nemzeti Színház: Jókai nagy beugrása

A nevezetes nap zárása a Nemzeti Színházhoz kötődik, ahol aznap este a Bánk Bán előadásával tették fel a pontot az i-re, ahogy sokan tudják is. De az már kevés történelemkönyvbe került be, hogy az este nem éppen úgy alakult, ahogy tervezték. Az eredeti program Anton Hocebo Benyovszky avagy a kamcsatkai száműzöttek című darabja lett volna. Az előadás előtt Jókai beszélt a tömeghez, bejelentette, hogy győzött a forradalom. Az est díszvendége ki más, mint a hétalvó Táncsics lett volna, akit azonban még hideg vízzel sem tudtak felébreszteni. Valakinek az az ötlete támadt, hogy az egyik színész arcát kenjék be tojással – attól ráncosnak látszik a színpadi fényben –, és Táncsics-imitátorként álszakállban vonuljon át a színpadon.

Jókai Mór a forradalom tisztaságára hivatkozva ezt hevesen ellenezte, és készült, hogy bejelentse Táncsics távolmaradását. A színfalak mögött egy csók kíséretében éppen akkor tűzte fel Laborfalvi Róza a kokárdát leendő férje mellére, amikor a függöny fellibbent, és a fellelkesült tömeg úgy vélte, a kiszabadult Táncsicsot látja viszont. Szűnni nem akaró tapsvihar és éljenzés köszöntötte az ál-Táncsicsot.

+1. Make love after war

Hogy miként zárta az estét Petőfi Sándor otthon, nos, nem tudjuk. De az tény, hogy pontosan 9 hónappal később, 1848. december 15-én megszületett Szendrey Júlia és Petőfi Sándor közös gyermeke, Petőfi Zoltán.

További felhasznált irodalom: Hermann Róbert: Forradalom és szabadságharc 1848-1849, Magyarország története sorozat, 14 rész. Kossuth Kiadó, Budapest, 2009. Hermann Róbert (szerk. ): 1848-1849, A szabadságharc és forradalom története, Videopont Kiadó, Budapest, 1996.

A szerző történelemtanár.

5 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!