Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.

Szokásos stéher edzés. Épp egy bicajost előztünk,szemből pedig jött egy autó. A stéher autó sofőr szépen elkezdte kikerülni a bicajost,de mivel szemből jöttek,így nem tudott nagy oldal helyet hagyni. Az autó ráfutás érzékellője pedig túl közelinek érzékelte az előzendő bicajost,és ugymond magától befékezett. Én épp elkezdtem a féket húzni,de nem volt esélyem,a lökhárítónak nekimentem,a kerék kiment alólam,mindez 52-es gps szerinti sebességnél. 2-3 bukfenc,és meg álltam,oldalt a fűben. Szerencsére semmim nem tört,3-4 kisebb horzsolással megúsztam. A fejem le sem ért, ezt betudtam az Aikido edzéseken szerzett tapasztalatoknak,tudtam csillapítani az esés erejét. Bicajnak a hátsó féke kezdett el fogni,és az ülésen lett egy nagy horzsolás.
Ezt nagyon olcsón megúsztam

9 hozzászólás

  • Ethical Hacker május 14. 10:45

    1
    Ilyenek ezek a szellem autók.
  • Inhouse május 14. 11:35

    2
    Lehet, hogy nektek ez egy szokvány dolog. De egy külsős közlekedőnek felakad a szeme azon, hogy kerékpárral (mindegy mivel) mentek gyakorlatilag 0 követési távolsággal egy autó mögött. Az iskolában talán tanították is, hogy ilyen csinálni tilos, hátha nem lenne annyi eszünk, hogy magunktól belássuk ezt.
  • blaise21 #2 május 14. 12:44

    3
    @Inhouse: Teljesen egyetértek veled, igazad van...ráadásul a többi "faszságba" már bele se mentél, hogy közúton egymás mellett, lámpa nélkül, stb..stb.
  • noed2 május 14. 17:32

    4
    A KRESZ szerint:
    Az úttesten, az útpadkán és a járdán (ha nem tilos) csak egy vonalban szabad kerékpározni. A kerékpársávon, a kerékpár- és a gyalog-kerékpárúton egymás mellett is szabad kerékpározni.
  • kléni május 14. 18:45

    5
    Jaj tesók, hát ne legyetek már ilyenek. Mennyit dolgozott rajta, hogy fel tudjon tölteni ide egy videót, mert ha csak sima bringázás lett volna, minden szabályszerűen, arra az átlagos emberi reakció "meh, kit érdekel", de nem, ő jól el is tanyált, így lett belőle képtelenség. Nekem tetszik. rotfl
  • Inhouse #5 május 14. 21:48

    6
    @kléni: Ezt te sosem jelzed...
  • kléni #6 május 14. 21:57

    7
    @Inhouse: Csak nálad nem, hogy bosszantsalak. wink rotfl
  • Inhouse #7 május 15. 07:57

    8
    @kléni: Sehol sem, itt sem...te kis rontómanó. :)
  • törölt felhasználó #8 szerda, 09:35

    9
    @Inhouse: Van mikor jelzi, de csak ha rászólsz és elég ratyi a tartalom. Csak azt díjazza a kis ratyi XD LOL rotfl
    kléni:kiss:
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!