Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
A D napot hivatalosan is el kellett próbálni, ami szörnyű katasztrófába torkollott. Ráadásul a mai napig titkolják az áldozatok valós számát!

Az egész események sorát ott kell kezdeni, hogy Dwight D. Eisenhower mint a legfőbb szövetségesek parancsnoka úgy gondolta a legjobb gyakorlat az éles gyakorlat. Vagyis a szemlélete szerint a katonák úgy edződnek meg a harcra, ha már a gyakorlatokon is éles lőszerrel lőnek rájuk mint egy valóságos csatában. Ezt a direktívát követték a D nap megtervezésekor.
Már 1943-ban létrejött a terv, hogy partra kell szállni Európában és szét kell verni a nácikat. Ezt sokan rendkívül kockázatosnak és sok véráldozattal járó hadműveletnek tekintették. Hogy ezt megcáfolják, illetve gyakorlatban is eljátsszák a veszteségek csökkentése végett próbát kellett tartani. Szimulálni kellett egy partra szállást, ahol az amerikai haderő inváziót tart.

A helyszínt hamar kiválasztották - ez pedig Slapton homokos partjára esett. 1943 végén a mögötte levő kisvárosokat egyszerűen evakuálták, hogy még véletlenül se menjen híre, mire készülnek a szövetségesek. Mintegy 3000 embert költöztettek ki.
A terv egyszerű volt, elpróbálni a D napot. Ezért mintegy 30000 katonát 9 darab úgynevezett LST csapatszállító hajókkal kellett a helyszínre vinni. Ezeket két hadihajó kísérte a HMS Azalea és a HMS Scimitar.
A Slapton partot és a Lyme-öbölt a királyi haditengerészet őrizte illetve biztosította a megfelelő tűzerőt, így az érkezés előtt még szét kellett lőniük az üres partot imitálva a biztosító tüzet.
Eközben a parton szintén amerikai katonák a német véderőket imitálva tüzelnek a partra érkező "ellenséges" katonák feje felett! Ennek végeztével megérkeznek az LST csapatszállítók és vígan elfoglalják a partot.

Az akciót 1944 Április 27. -re tervezték. Ezért előző nap a csapatszállítókat teljesen felpakolták. Mind hadifelszereléssel mind katonákkal majd kifutottak Plymouth-ból.
Április 28. -án a Lyme öbölben várakozók hadihajók közelében levő csapásmérő csapat partraszállását 7:30-kor akarták indítani. A terv szerint félúton megállnak, amíg ágyúzzák a partot, majd partra szállnak. Azonban már ekkor közbeszólt az emberi hiba. 6:20 kor értesítést kaptak, hogy pár hajó késésben van. Ezért Don P. Moon amerikai admirális 1 órával elhalasztotta az akciót de erről a partraszállókat elfelejtették értesíteni, akik már útra keltek. De ez volt a kisebb baj, a fedezet biztosító tengerészgyalogosokat sem értesítették, hogy az előőrs már parton lesz 8:30-kor amikor nekik az új parancs szerint lőniük kell.
A parton káosz alakult ki, mindkét irányból a hadihajók ágyútüze, és a német imitált egység védőtüze közé ékelődtek az elsőként partot érők. De ez csak a tragédia kezdete volt. ..

Eközben Plymouthban is fejetlenség lett. Alapvetően nem beszélték meg a kísérőhajók az LST-kel a haditervet, és ráadásul különböző rádiófrekvenciákat használtak. Így már az indulás előtt elvágták magukat egymástól.
Az LST csapatszállítók elindultak a kísérőhajókkal a közel 1 napos útjukra. Amikor a Lyme öbölbe megérkeztek a HMS Scimitar nekiütközött az LST 508-as hajónak. Így mindkettő visszafordult Plymouth-ba hogy javításokat végezzenek el rajta. Így már csak a HMS Azalea védte a csapatszállítókat, és azokat is úgy, hogy nem tudtak egymással beszélni. A hadihajó a csoport élén haladt és libasorba követték őt a csapatszállítók. Így például ha hátul az utolsó hajónál történik valami, akkor arról nem tudnak.
És így is történt. Éjszaka folyamán Cherbourgból elindult egy német E boot (S-100) hajóflotta. Ezek pici hajók voltak, de egyben rendkívül gyorsak és jól manőverezhetőek. Torpedókat szállítottak, amiket a fedélzetről lőttek ki az ellenséges hajókra. Nagyon hatékonyak tudtak lenni, és ahogy jöttek, úgy el is tűntek pillanatok alatt hisz akár 50 csomóval is haladhattak. Ez a csapat valamiért a Lyme öböl környékére vette az utat. (Nem derült ki sose, hogy elcsíptek esetleg valami rádióforgalmat, vagy csak véletlenül mentek arra?)
A Plymouth-i radarkezelő felfedezte ugyan a veszélyt, és rádión leadta a vészjelzést, de mivel az LST-k más frekvencián kommunikáltak, gyanútlanul haladtak tovább.
Az éjszaka folyamán 01:33 kor felfedezték a magányosan kacsázó LST-ket, ahogy lassan haladtak. Mi sem kellett nekik több, hátulról becserkészték őket, és mint a kacsa vadászaton sorba kezdték kilőni őket. Az első torpedók célt tévesztettek, hisz az LST kis merülésű volt, így alatta haladtak el. De a németek gyorsan kapcsoltak és más módszert próbáltak ki, átállították a fegyvereket.
Az első áldozat az LST 499 volt, utána az LST 507 kapott torpedó találatot. Az LST 515 ekkor észrevette a támadást, és páran felkészültek a harcra, de sokan azt hitték ez gyakorlat így tétlenségbe fulladt az akciójuk. A következő az LST 531-es volt amely azonnal elsüllyedt. Ezután az LST 289 következett, a fedélzeten látták a vészesen közeledő torpedót és megpróbálták gépágyúval kilőni, de nem sikerült. A hajó tatját találta el ami szétrobbant, de úszóképes maradt a hajótest. Az eredmény gyászos volt az LST 507 és LST 531 elsüllyesdt, az LST 289 súlyosan megsérült. Az E boot-ok pedig elszeleltek.
Reggelre kiderült, hogy ennél sokkal súlyosabbak a veszteségek. Sokan eltűntek vagy vízbe estek és meghaltak.

Az esetet a mai napig homály fedi, és próbálják titkolni. Főleg az áldozatok számat miatt. A túlélőket titoktartásra kötelezték.
Az áldozatok számáról kiadtak rövid időn belül egy gyorsjelentést. Ezek szerint LST 289-en 123, LST 507-en 202, az LST-531 424 ember halt meg, vagyis 749. Azonban sokak szerint ennél sokkal többen haltak meg. Eleve a sérült LST 508-as embereiről tudomást sem vettek. Ez a hajó bár visszatért a kikötőbe, de nyilvánvalóan az embereket gyorsan áttették az LST 507-re feljegyzés nélkül. Hisz a gyakorlathoz a katonákra szükség volt, a csapatszállítóra meg nem. Így nagyon sokan itt is életüket vesztették.
Az egész ügyben az is rejtélyes, hogy a támadás közelében egy angol torpedós flotta állomásozott akik hallottak az E boot támadásról, de egészen hajnali 5-ig nem engedték őket a helyszínre. Később ezt azzal magyarázták, hogy a támadás zűrzavarában a torpedós hajók baráti tűz alá kerültek volna és ezt akarták elkerülni. Majd később az is felmerült, hogy a D napot akarták így is titokban tartani.

A csapatszállítók tragédiáján kívül nem igazán beszéltek a kezdő partraszálló csapatról, amiket a csatahajók szétágyúztak a parton, illetve a védekező egység kereszttüzétől szenvedtek. A hivatalos jelentés szerint a partraszállók közül senki sem lett áldozat. Ennek viszont ellentmond a túlélők és a szemtanúk 200 halálos áldozatról szóló beszámolóik.

A nagy titoktartás akkoriban érthető volt, hisz 2 hónappal később már a D napot vitték véghez, és erről az ellenség sőt senki sem szerezhetett tudomást. Ezért a Tigris gyakorlat szörnyű tragédiáját el kellett hallgatni. A végső áldozatok számát közel 1500-ra teszik, de pontos számokról még mindig nem lehet tudni.
A tragédia okait vissza lehetett vezetni a gyors alig 2 hónapos szervezésre, a gyakorlat éles lőszeres kivitelezéséhez, az elégtelen információ cserére a résztvevők között, és a felkészületlenségre. Mindenesetre ezekből okulva a D napot már jobban megszervezték, kár hogy ez ilyen sok fiatal életbe került.

5 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!