A Dunaszerdahelyi maffia rövid életű volt.

1990 januárjában Szlovákiában amnesztia lépett életbe, és rengeteg bűnöző szabadult ki. Pápai Tibor ekkor alapította az erőszakra épülő bandáját. Lányfuttatás, pénzbehajtás zsarolás volt a klasszikus receptjük. Ekkortájt csatlakozott hozzájuk az olajozásból gazdagodó Sipos Milán, Vida Tamás féle csoport. A közösen befolyt pénzt egyenlően osztották el. A gond akkor kezdődött amikor az olajozás több pénzt hozott, és Vida féle banda már nem akart egyenlően osztozni. Megbeszélték a pénztárossal (Kovács Tibor Keco), hogy többet csorgasson vissza nekik. Pápai azonban tudomást szerzett róla, és a renitens pénztárost kivégeztette. Ekkor kezdődött a két csapat harca ami oda vissza bosszútól volt teljes, ami Vida féle csapat Magyarországra menekülésével ért véget hamarosan.

Ezt azonban nem hagyták annyiban, a helyi keresztapához fordultak Mikulás Cernákhoz. Azt viszont nem tudták, hogy Cernák Pápai nagy barátja. Amikor Sipos Milánt elküldték tárgyalni tőrbe csalták. Cernák az irodájában már felnejlonozott padlóval várta őt és testőrét, mindkettőt kivégezték.

Sátor Lajos ekkora már főnök lett a Vida csoportban, és átvette a vezetést. Bosszút fogadott Sipos kivégzése miatt, és megszervezte a Fontana bár féle gyilkosságot.

1999 március 25. -én a Pápai klán 10 embere gyűlt össze a törzshelyükön a Fontana bárban, amikor 3 kommandósnak öltözött fegyveres rájuk tört rendőri intézkedést színlelve. Mindenkit a földre fektettek és hátba lőttek. 113 lövés dördült akkor, mindenki meghalt. Az elkövetőknek hamar a nyomukba értek (mindig van besúgó) és előzetesbe helyezték Raisz Csaba, Raisz Szilárd és Szamaránszky Árpád-ot. 5 év vizsgálódás viszont nem hozott eredményt, ezért a rendőrség elengedte őket az előzetesből. Szamaránszky nemsokára egy autó balesetben meghalt (?). 2008-ban a Raisz testvérek eltűntek és csak 2011-ben kerültek elő egy Csótfai birtokról holtan. A megrendelő Sátor Lajos 2011 szeptemberében tűnt el, és csak most került elő szintén a Csótfai birtokról.

A régi idők maffiózóit végül Nagy Zsolt Csonti, és Kádár Krisztián segédletével iktatták ki. Így teljes mértékben kihunyt a régi Dunaszerdahelyi maffia. Az ügynek csak egyetlen korona tanúja van Horváth Lehel, akié a Csótfai birtok, ahol egy egész temetőt találtak a rendőrök. Közel 400 holtestet rejthet a föld. Horváthot egyenlőre nem vádolják semmivel, annak ellenére hogy tevékenyen részt vett a gyilkosságokban és az emberek elhantolásában.

31 hozzászólás

  • nagyarpi0011 #6 2016. július 21. 19:16

    7
    @HUBERTUS: Úgyan mi baj tör
  • [ törölt felhasználó ] #7 2016. július 21. 19:29

    8
    @nagyarpi0011: én már fel is dobtalak
  • HUBERTUS #8 2016. július 21. 20:52

    9
    @local: En meg feldoblak teged, hogy te ismersz vkit akinek vkit fel lehet dobni rotfl
  • kinglog2000 #7 2016. július 21. 21:14

    10
  • [ törölt felhasználó ] #9 2016. július 21. 21:29

    11
    @HUBERTUS: Köszi. Úgyis régen voltam már feldobódva. :D
  • [ törölt felhasználó ] 2016. július 21. 21:32

    12
    Amúgy mi van most, sztrájkolnak a feltöltők?
  • ArkaChopa #12 2016. július 21. 21:51

    13
    @local: én nem sztrájkolok, általában ennyit töltök fel. Van holnap is. A többiek majd nyilatkoznak....van egy gyanúm, hogy kono olyan mint a szűz fiú - ellőtte a napokban az összes patronját, és most gyűjt :D
  • Carmine Ribeira 2016. július 22. 12:47

    14
    Na akkor pontositsunk. A Papay egy senki volt mikor amnesztiaval szabadult. A kis Hodossy-nal lakott kezdetben, ő mutatta be a Sípos Milannak m Sípos volt eleinte a főnök a regioban a birkozo tanitvanyait maga köre gyűjtve
  • Carmine Ribeira 2016. július 22. 13:13

    15
    Bocsanat veletlen nyomtam, nem fejeztem be..

    Papay ezek utan nötte ki magat es szo szerint atvette az iranyitast Dunaszerdahelyen köszönhetöen h együtt ült Cernakkal annak idejen. Agyonverette Sípost, kis Hodossynak levagatta a fejet Cernakkal (mert kiadta Csemyt Satoreknak Siposek meggyilkolasa miatt)! Sator "csak" Sipos halala utan vette at MO-i "szamüzezetesben" a banda vezeteset. Papay nagy-Hodossyn is atment kocsival 2x m az ki lett az öccse lefejezese miatt es ki akart talalni a rendöröknek.

    A Fontana barban törtentekkel kapcsolatban Satort gyanusitottak a megrendelessel, a Raisz fivereket es Szamaranszkyt az elökeszületekkel-szervezzessel.
    Ki tudja de nem vlszinü h a vegrehajtok is ök voltak.

    Ezek utan Satorek mar csak egymast es a "stomanjaikat" gyilkoltak mint ahogy az a cikkekben is le van irva.

    Reisz Andor-t öltek meg 2006-ban ott a szövetkezetben (Csótfan) elöször aki nem összetevesztendö a Raisz fiverekkel es nem is voltak rokonok ahogy azt hibasan a legtöbb cikk allitja. Csak egy bandahoz tartoztak mindannyian.

    Valoszinü h Sator volt az utolso 2010 decembereben m utana 2011 tavaszan mar felasta es megtalalta a Raisz fivererek holttestet a rendörseg a szövetkezetben! Viszont Kadar, Shrek es Horvath addigra kiastak Satort es atföldeltek Csicsora Shrek telkere...

    Azota az elmult honapokban vizsgalati fogsagba helyeztek 8 embert 1 szökesben van...1 pedig, a szövetkezet tulaja, nincs a vadlottak listajan. Pedig valoszinü Satort ö lötte agyon amikor 2010 dec elejen gazpalackot ment at tölteni hozza.
    Azert jart igy a fönök is m ö meg Kadar összevesztek bandan belül bizonyos üzleti es mas egyeb dolgokon.

    Az elmult par hetben vlmikor mar az egyik felakasztotta magat a vizsgalati fogsagban! A szökesben levö nem szamithat sok jora..a bünlajtsroma soha nem evül el...
  • Carmine Ribeira 2016. július 22. 13:33

    16
    Écsi Bélat aki par perccel az incidens elött hagyta el a Fontanat 2003-ban kaptak el Vereknye reszen Pozsonyban. A tesöret lelöttek akinek annyi ideje maradt meg h ertesitse a rendörseget aztan meg is halt a helyszinen. Écsi megsebesült es veletlen meghalt az egyik Sator-katona is az összetüzesben (ha jol tudom veletlen löttek le a haverok), őket magukkal vittek! A kierkezö hatosagok csak a halott testört es 2 v. 3 kiegett kocsit talaltak a helyszinen.

    Écsi elött 2000 környeken meg hazavagtak par Papay katonat..többek között Cseh Laszlot aki rokona volt a Fontanaba meggyilkolt Cseh fivereknek.

    Ma mar csak egy oszlopos tag el a hajdani Papay klanbol...nem Dunaszerdahelyen!
  • Carmine Ribeira 2016. július 22. 13:47

    17
    Bocsanat meg annyi:

    Aki szökesben valoszinü nem vett reszt Sator meggyilkolasaban ahogy a kepe ala irva van.

    Satort 3-an öltek meg: Kadar, Horvath, Shrek..

    Csonti vlszinü bizalmi embere volt Satornak az utolso percekig..hisz tudta annak az ex-rendörnek a szamat is akihez Sator halala elött jarkalt es akinek beszelt a Kadarral valo konfliktusarol, arrol h erzi vlmi keszül ellene!
    Csonti felhivta az ex-rendört amikor Sator eltünt es mar a telefonja se volt elerhetö.
    Bar a Raisz fivereket is Csonti csalta törbe Satornak...ugyh barmi lehet!
    Elvileg a Sator-nal nem volt jelen..masok meggyilkolasaval gyanusitjak.
  • ArkaChopa #17 2016. július 22. 18:18

    18
    @Carmine Ribeira: like köszi a kommentet, ha még tudsz infót nyugodtan írd le ide.
    A Vida féle London Brókerház balhéról esetleg tudsz többet? Az is elég homályos ügy.
  • Carmine Ribeira #18 2016. július 22. 19:10

    19
    @ArkaChopa: Köszönöm remelem nem haragszol az "okoskodasert"..

    6-8 ev tavlataban is minden homalyos, nemhogy 20...

    Reinhardt ügyröl csak annyit tudok amiket leirtak: ha jol emlekszem vlmi törvenytelensegre es csusztasokra bukkant a brokerhazak ügyeben, ami neki nem tetszett es hangot is adott neki..
    Ott is feltetelezhetö a Portik közremüködese...
    Reinhardt halala utan mindössze par oraval kesöbb vegeztek ki Vida Tamast Dunaszerdahelyen...
  • ArkaChopa #19 2016. július 22. 19:15

    20
    @Carmine Ribeira: az írások szerint 2 milliárd maffia forint veszett ott el, és ezért nyírták ki őket, de többet nem lehet tudni.
  • Carmine Ribeira #20 2016. július 22. 19:24

    21
    @ArkaChopa: Akkor lehet az is P.T. zsebeben kötött ki! :D
  • Carmine Ribeira 2016. július 22. 19:31

    22
    Amugy a fenti Cernakos ünneplös kepek vlmikor a 90-es evek közepen keszültek a Bbanyai Shark discoban Cernak egy születesnapjan.
    Itt talan nem de több akkor keszült foton ott van pl. Robert Holub vagy Karol Kollarik azota meggyilkolt kassai bandavezerek vagy a szlovak alvilag bergyilkos gyöngyszemei is: Alojz Kromka a takarito vagy pl. Karol Mello..
  • Carmine Ribeira 2016. július 22. 19:48

    23
    A felvideki "magyar zorallkodas" amugy Toth Gyulaval es Muszka Peterrel kezdödött 90 körül Kiralyhelmecen es Nagykaposon. Cernak ezeket a bandakat kebelezte be szarnyalasa kezdeten ugy h egymas ellen forditotta öket Toth meggyilkolasaval!
    A pokolgepet ami szettepte Tothot Karol Szatmary a mar emlitett Karol Mello testvere Ivan Mello, Cernak es egy masik bgyilkos gyöngyszem, Jan Sovcik alias csendes ( v. nema) halal raktak össze annak idejen.
    Ivan Mello meghalt azota autobalesetben, Karol Szatmary pedig 2000 tajan eltünt es csak 2005 körül talaltak meg a maradvanyait...
  • ArkaChopa #23 2016. július 22. 20:01

    24
  • Carmine Ribeira #24 2016. július 22. 22:41

    25
    @ArkaChopa: Igen van jopar csak a g keresöbe kell beirni es hannya is a net...
  • laci86 2016. július 24. 09:01

    26
    Dúrva :O
  • Attila19860226 2017. január 17. 21:57

    27
    Écsi Béláról nincs valami fénykép? Elvileg Ő volt a Pápay klán második embere.
    Sehol nem találok róla fényképet....
  • ArkaChopa #27 2017. január 18. 16:39

    28
    @Attila19860226: #37 ez az utolsó ismert képe
  • Attila19860226 2017. január 19. 01:46

    29
    Olyan képet keresek, ahol még élt
  • ArkaChopa június 19. 06:31

    30
    Érdekes cikk és könyv a témában - Aki nem köszönt elég hangosan, annak felgyújtották a haját - index.hu

    Már korábban is felmerült, hogy a Pápai klánt a titkosszolgálat likvidálta, mert terhükre lett amikor a Meciar kormány megbukott. Ebbe a képbe illik az is, hogy később az új Maffia főnök Sátor is likvidálva lett. Így teljesen kivéreztették a magyar maffiát helyben.
    itt még lehet mazsolázni a történésekről
    parameter.sk/kadar-tovabb-tagadta-gyilkossagokat-majd-felbeszakadt-csallokozi-maffia-buntetopere…
  • pulffy június 19. 22:07

    31
    A KLÁN | Családi Könyvklub - www.konyvklub.sk Ajánlom figyelmetekbe A Klán című könyvet! Vannak benne érdekes dolgog
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!