Mercedes-Benz T80, a világ leggyorsabb autója, amely soha nem futott

A Mercedes-Benz T80 (80-as típus) egy speciális, hatkerekű szárazföldi sebességrekord beállítására alkalmas jármű volt, amelyet 1939-ben fejeztek be, és amely híressé vált a „világ leggyorsabb, soha nem közlekedő autójaként”. Rendkívüli mérnöki együttműködés született Hans Stuck autóversenyző személyes ambícióiból, Dr. Ferdinand Porsche tervezőzsenijéből és a Daimler-Benz vállalati támogatásából. A hivatalosan Adolf Hitler rezsimje alatt jóváhagyott és finanszírozott T80-ast azért tervezték, hogy bemutassa a német technológiai fölényt a globális porondon, de a második világháború kitörése végleg leállította a projektet, mielőtt az hivatalos rekordot dönthetett volna.

1936-ban a legendás német autóversenyző, Hans Stuck arról álmodozott, hogy beállítja az abszolút szárazföldi sebességi világrekordot Németország számára, amelyet olyan brit pilóták uraltak, mint George Eyston és John Cobb. Stuck elképzelését három befolyásos személyiséghez vitte el: Wilhelm Kisselhez (a Daimler-Benz elnökéhez), Dr. Ferdinand Porsche-hoz (aki hivatalosan 1937 januárjában írta alá a tervezési szerződést) és Ernst Udethez (a légierő tábornokához, aki segített biztosítani a repülőgépek felszerelését).

A Porsche eredetileg 550 km/h (342 mph) végsebességre tervezte az autót. Mivel azonban a brit riválisok az 1930-as évek végén folyamatosan növelték a rekordot, a T80 célsebességét agresszívan 650 km/h-ra emelték, és végül 750 km/h-ra (466 mph) tervezték. Hitler hatalmas PR-sikernek tekintette a projektet. A terv az volt, hogy a rekordkísérletet a német televízióban közvetítsék, mint az első abszolút szárazföldi sebességrekordot, amelyet német földön, konkrétan a Dessau Autobahn egy megtisztított 10 kilométeres szakaszán értek el.

A nagyjából 600 000 birodalmi márka (mai áron körülbelül 5 millió dollár) költséggel megépített T80 feszegette az aerodinamika és a mechanikai elrendezés határait. Az autónak három tengelye volt: az első a kormányzást biztosította, a két hátsó tengelyt pedig egy 2717 köbhüvelykes (44,5 literes) Daimler-Benz DB 603 fordított V-12-es repülőgépmotor hajtotta. Ernst Udet, a Németország Repülőgép-beszerzési és -ellátási igazgatója biztosította a harmadik DB 603 prototípus motort a T80-ba való beépítésre. A mechanikus üzemanyag-befecskendezéssel ellátott, feltöltős DB 603 motort speciálisan 3000 lóerőre (2240 ​​kW) hangolták. A motor metil-alkohol (63%), benzol (16%), etanol (12%), aceton (4,4%), nitrobenzol (2,2%), avgas (2%) és éter (0,4%) speciális keverékével hajtott; a töltet hűtésére és a detonációgátlására MW (metanol-víz) befecskendezést alkalmazott.

A motor teljesítménye egy hidraulikus nyomatékváltón keresztül jutott el a négy hajtókerékhez egy egysebességes végső meghajtásba. A tapadás fenntartása érdekében a T80 mechanikus „kipörgésgátlóval” rendelkezett. Az első és a hátsó kerekek egyaránt egy-egy érzékelővel voltak felszerelve, amely mechanikusan érzékelte a kerék kipörgését. Ha a hátsó kerekek gyorsabban kezdtek kipörögni, mint az elsők, a motor üzemanyag-ellátása automatikusan csökkent.

A T80 8,128 m hosszú és 1,245 m magas volt. Karosszériája szélessége 1,753 m, szélessége pedig 3,20 m volt, beleértve a szárnyakat is. Mind a hat kerék mérete 7 x 32 hüvelyk volt, nyomtávjuk pedig 1,295 m. A jármű súlya körülbelül 6390 font volt.

A jármű 1939 végére teljesen elkészült, a világrekord-kísérletet pedig előzetesen 1940 januárjára tervezték. Lengyelország 1939 szeptemberi inváziója azonban kirobbantotta a második világháborút, azonnal meghiúsítva a projektet.

A T80-ast megfosztották hatalmas DB 603 repülőgépmotorjától, amelyet háborús használatra visszaadtak a hadseregnek, az alvázat pedig biztonságos raktárba szállították, hogy túlélje a konfliktust. Mivel soha nem tesztelték nyílt úton, valódi teljesítményküszöbe az autóipar történetének egyik legnagyobb „mi lett volna, ha” kérdése. Ma a makulátlan, teljes mértékben megőrzött karosszéria és alváz a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeumban tekinthető meg a nagyközönség számára.