Mastro Titta: Róma pápai hóhéra – 516 kivégzés végrehajtója

Róma egyik legrettegettebb embere közel hét évtizeden át egyébként átlagos életet élt. Esernyőket árult, templomba járt, és a Vatikán közelében lévő Borgo negyed keskeny utcáin sétált. Mégis, valahányszor átkelt a Tiberis folyón, a rómaiak tudták, hogy valaki meg fog halni. Giovanni Battista Bugattinak hívták, bár a történelem más néven emlékszik rá: Mastro Titta (a maestro di Giustizia (igazságmester) név elferdített változata) . 1796-tól 1864-es nyugdíjba vonulásáig Bugatti a Pápai Állam hivatalos hóhéraként szolgált. E figyelemre méltó pályafutása során 516 kivégzést hajtott végre hat pápa alatt és a francia megszállás időszakaiban, ezzel ő lett a pápai történelem leghosszabb ideje hivatalban lévő hóhér. Giovanni Battista Bugatti 1779. március 6-án született az adriai Senigallia városában. Keveset tudunk korai életéről, és a történészek továbbra sem tudják biztosan, hogyan jutott ilyen szokatlan pozícióba. Annyi ismert, hogy meglepően fiatalon, tizenhét évesen lett a Pápai Állam hóhéra. Első feljegyzett kivégzésére 1796. március 22-én került sor, amikor Foligno városában felakasztotta és felnégyelte Nicola Gentiluccit, egy gyilkost és rablót. A kinevezés egy olyan karrier kezdetét jelentette, amely túlélte a birodalmakat, forradalmakat és a rómaiak generációit. Bugatti híres beceneve a maestro di giustizia – „igazság mestere” – római dialektusbeli kiejtéséből ered . Idővel a „Mastro Titta” annyira szorosan kapcsolódott hozzá, hogy végül a hóhér általános római elnevezésévé vált. Szakmája hírhedtsége ellenére Bugatti nem volt a nyilvánosságtól kitaszított. A korabeli leírások alacsony, jól öltözött férfiként ábrázolják, aki büszke volt megjelenésére és munkájára. Hosszú időszakokban, amikor nem terveztek kivégzéseket, esernyőfestőként és -árusként kiegészítő jövedelemre tett szert. Bugatti a Tiberis Vatikán oldalán élt, és a hagyomány szerint nem engedték be Róma többi részébe, kivéve, ha hivatalos kötelességei ezt megkívánták. Valahányszor átkelt a Ponte Sant'Angelón, gyorsan elterjedt a hír a városban, hogy küszöbön áll a kivégzés. A nyilvános kivégzések Rómában jelentős események voltak. Tömegek gyűltek össze olyan tereken, mint a Piazza del Popolo és az Angyalvár, hogy tanúi legyenek az igazságszolgáltatásnak. A római apák elvitték fiaikat, hogy megnézzék, ahogy Mastro Titta lesújt a bárdjával. Hagyomány szerint a penge lecsapásakor a fiak fejére csaptak, figyelmeztetésül: „Ez te is lehetsz.” Az utazók gyakran feljegyezték ezeket a látványosságokat naplóikban, ezzel is segítve Mastro Titta hírnevének terjesztését Olaszországon kívül is. Lord Byron írt róla egy John Murray-nek, angliai szerkesztőjének írt levelében. Charles Dickens hosszas visszaemlékezést hagyott maga után az Olaszország képei című művében, miután 1845 egyik délutánján látta dolgozni. Az olasz költő, Giuseppe Gioacchino Belli számos szatirikus szonettet írt a tiszteletére. Pályafutása során Bugatti szinte minden, a pápai állam által használt halálbüntetési módszert alkalmazott. Néhány foglyot felakasztottak. Másokat baltával fejeztek le. A különösen hírhedt bűnözőket esetleg kivégezték és felnégyelték. Bugatti a mazzatellót is alkalmazta , egy kegyetlen módszert, amelynek során az elítéltet egy nehéz kalapáccsal fejbe ütötték, mielőtt elvágták a torkát. Később, a napóleoni korszak alatt és után a guillotine a kivégzés gyakori eszközévé vált Rómában. Bár ezek a büntetések megdöbbentőek, a korban bevett büntetőjogi gyakorlatnak számítottak. A francia forradalom hóhéraihoz (például Charles-Henri Sansonhoz ) képest Bugatti munkája viszonylag szerény volt, átlagosan évente csak hét vagy nyolc kivégzést hajtottak végre. Hírnevét nem a kivégzettek száma, hanem szolgálatának rendkívüli hossza adta. Az egyik ok, amiért a történészek ennyit tudnak Mastro Tittáról, az az, hogy aprólékosan dokumentálta munkáját. Bugatti egy naplót vezetett, amelyben felsorolta az elítéltek nevét, bűncselekményeiket, kivégzéseik dátumát és helyszínét, valamint az alkalmazott módszereket. Bugatti ezeket a kivégzéseket „igazságszolgáltatásnak”, nem pedig gyilkosságnak nevezte. Félelmetes foglalkozása ellenére Bugatti nem volt szörnyeteg. A kivégzések során szokása volt tubákot kínálni az elítélt foglyoknak röviddel a cselekmény előtt. A szépirodalomban ábrázolt sztereotip hóhérral ellentétben Mastro Titta úgy tűnik, hogy köztisztviselőként tekintett magára, aki törvényes ítéleteket hajt végre, nem pedig kegyetlenkedőként. Mire IX. Pius pápa 1864-ben nyugdíjba vonultatta, Bugatti már nyolcvanöt éves volt. Nyugdíjat kapott, és visszatért szülővárosába, Senigalliába, ahol öt évvel később, 1869-ben meghalt. Segédje, Vincenzo Balducci követte őt a pápai hóhéri székben. Giovanni Battista Bugatti ma is a Pápai Állam történetének egyik legismertebb alakja. A vérfoltos, skarlátvörös, kapucnis köpenye, amelyet megbízatásai során viselt, még mindig megtekinthető a római Kriminológiai Múzeumban.