TörténelemVegyes
Sheldon·

Az egylóerős "vonatok"

Mielőtt a gőzmozdonyok elterjedtek volna, a vasutakat kizárólag izomerő, általában lovak hajtották. Ezek az igásállatok szénnel és ércekkel teli szekereket húztak a bányákból a dokkokba rögzített, fából vagy vasból készült síneken. Egykor ezek az úgynevezett szekérpályák váltak a szén európai szállításának fő eszközévé a nagyobb bányákból.

1827-ben, röviddel a Dél-Karolinai Csatorna- és Vasúttársaság megalapítása után, a vállalat versenyt hirdetett lóerős mozdonyok számára, és 500 dolláros díjazást ajánlottak fel a legjobb bemutatott gépért. A versenyt a legkülönlegesebb konstrukció nyerte. Az amerikai Christian Edward Detmold mérnök által épített, Repülő Hollandi nevű mozdony egyetlen kocsiból állt, amelynek közepén a ló egy futópadon állt. A lovat két oldalán padok álltak, amelyek kifelé néztek. Amikor a ló a futópadon lépett, a keletkezett energiát egy sor fogaskerék továbbította a kocsi tengelyeire, amelyek előre mozgatták a szerkezetet. A Repülő Hollandi 1830-ban debütált a vasút egy 6 mérföldes szakaszán. Egyszerre 12 utast szállított, tiszteletre méltó, 12 mérföld/órás sebességgel. A Repülő Hollandi sikere ellenére Horatio Allen főmérnök rábeszélte a vasúttársaság vezetőit, hogy térjenek át gőzmeghajtású mozdonyokra, mivel úgy vélte, hogy a lovakból nyerhető teljesítmény korlátozott. Másrészt jelentős előrelépések történtek a gőzmozdony-technológiában. A vasúttársaság igazgatói egyetértettek, és kiadtak egy határozatot, amely kimondta, hogy „a mozdony kizárólagosan használható. Ennek az erőnek a vasúti alkalmazásában való tökéletessége gyorsan fejlődik, és az utunk megépítésének időszakában minden bizonnyal eléri azt a kiválósági szintet, amely az állati erő alkalmazását a zsenialitás és a tudomány ajándékainak durva visszaélésévé teszi.”

A Flying Duchman

A végső átállás előtt a vasút egy másik energiaforrással – a széllel – kísérletezett. 1830. március 19-én állt forgalomba az első vitorlás meghajtású kocsi, amely körülbelül 15 utast szállított, és akár 15 mérföld/órás sebességet is elért. A szél olyan erős volt, hogy az árboc a vízbe repült. Végül beszereztek egy gőzmeghajtású mozdonyt, amelyet „Charleston legjobb barátja” néven ismertek. 40-50 utas szállítására volt képes 30-35 mérföld/órás sebességgel, és akkoriban az egyik leggyorsabb közlekedési módnak számított. A mozdony pályafutása mindössze öt hónappal az üzembe helyezés után véget ért, amikor a kazánja felrobbant. Ez volt az első mozdony az Egyesült Államokban, amely kazánrobbanást szenvedett. Akkoriban arról számoltak be, hogy a tűzoltó megunta a gőznyomáscsökkentő szelep sípolását, és egy vastag fadarabbal elzárta a biztonsági szelepet, hogy elállítsa a sziszegést. A kazán felrobbant, fémszilánkokat szórva szét nagy területen, és megölve a tűzoltót. A baleset után a vasút egy másik gőzgéppel helyettesítette, és soha többé nem hoztak lovakat. De ez nem jelentette a lóerős mozdonyok végét.

A Cycloped

Egy hasonló, „Cycloped” nevű mozdony szerepelt az 1829 októberi Rainhill-i versenyeken, gőzmozdonyokkal versenyezve. Sajnos a ló átesett a fa platformon, és kizárták a versenyből. Az 1851-es londoni Crystal Palace-ban megrendezett nagy kiállításon Clemente Masserano olasz mérnök egy lóerős mozdonyt mutatott be, az Impulsoriát. A mozdonyt négy ló hajtotta, amelyeket két párban helyeztek el egy ferde futópadon. A fémvázas mozdony egy 2-2-0-s mozdonyként írható le. A hajtókerekek nagyok voltak, körülbelül 8 láb átmérőjűek, míg az első kerekek kisebbek. A vezető a hátsó lópárok egyikén ült, míg egy második ember egy hátsó platformon ült, és feltehetően a fékeket kezelte.

Az Impulsoria

A sebességváltó lehetővé tette a lovak számára, hogy mindig a legjobb sebességgel haladjanak, miközben a jármű a sebességek és nyomatékok széles skálájával rendelkezhetett. A sebességváltónak köszönhetően a végsebesség nem korlátozódott a lovak végsebességére. A sebességváltó lehetővé tette a lovak számára, hogy hátramenetben is vezessék a járművet, és a hajtást ki is lehetett kapcsolni, így a jármű megállhatott, miközben a lovak tovább sétáltak a futópadon. A jármű a kísérletek során 11 km/h sebességgel haladt, de úgy gondolták, hogy a végső változat eléri a 24-32 km/h-s sebességet, és lehagy egy gőzgépet. Az Impulsoriát soha nem használták, de egy olasz filozófiaprofesszor, Dr. Andrea Crestadoro felkeltette az érdeklődését. Továbbfejlesztette a szokatlan eszköz tervét, sőt, szabadalmakat is bejegyzett a kapcsolódó eszközökről. Röviddel ezután azonban Crestadoro elvesztette érdeklődését, és könyvtárosként dolgozott Manchesterben.

Az egylóerős "vonatok" - 1
1 / 5
A Flying Dutchman
0
0
13

💬0 Comments

Sort:

Jelentkezz be a hozzászóláshoz

Bejelentkezés

Hasonló posztok