A WTC felett

2001. szeptember 11. előtt a kereskedelmi repülőgépek és a polgári repülőgépek rendszeresen megosztották a Világkereskedelmi Központ tornyaival készült látképüket. Mivel Alsó-Manhattan a Newark Liberty Nemzetközi Repülőtér (EWR), a LaGuardia Repülőtér (LGA) és a John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtér (JFK) közvetlen közelében fekszik, a Hudson és az East folyók feletti dőlés a New York-i nagyvárosi légtér standard vizuális jellemzője volt a 20. század végén.

Az ikertornyok 368 láb (Északi Torony) és 1362 láb (Déli Torony) magasak voltak. A Newarkból és LaGuardiából induló vagy oda érkező járatok gyakran átszelték a Hudson folyó és a New York-i öböl felső része feletti folyosókat, így a bejövő és kimenő légi forgalom Alsó-Manhattan látótávolságán belül volt.

Az 1960-as évek közepén a tervezési fázisban Leslie Robertson vezető szerkezetépítő mérnök és a kikötői hatóság úgy tervezték a tornyokat, hogy ellenálljanak egy Boeing 707-es, az akkoriban szolgálatban lévő legnagyobb kereskedelmi sugárhajtású repülőgép becsapódásának, feltételezve, hogy egy eltévedt repülőgép sűrű ködben keres leszállóhelyet. Az Air France és a British Airways Concord gépeit gyakran fényképezték, amint Manhattan látképe felett repülnek, a háttérben a tornyokkal. Helyi városnéző helikopterek, rendőrségi repülőgépek és kis magánrepülőgépek rendszeresen közlekedtek a komplexum melletti alacsony magasságú Hudson folyó VFR (vizuális repülési szabályok) folyosóján.

A tragédiát követően véglegesen megváltoztatták a Manhattan feletti légtérszabályokat, jelentősen korlátozva a város feletti alacsony magasságú polgári repüléseket.