A NAZINO ügy - Az Orosz kannibál sziget!

A vidéki parasztoktól (kulák) elkobozták hatóságilag minden fellelhető élelmiszert a 30-as években. Ennek az lett a következménye, hogy egyrészt a lakosság egy része éhen halt, a másik részt pedig akik még tehették nagyvárosokba menekültek a jobb lét reményében. Ezt megneszelve az ördögien rafinált sztálinista rendszer, kitalálta hogy városi útlevelet vezet be 1932 december 27. -től. Vagyis csak azok tartózkodhatnak a városokban akiknek van passzusuk. Nos a szegény éhező paraszt ilyennel nem rendelkezett, illetve senki aki vidékről az éhhalál elől menekült. Így ezeket a lumpen, semmirekellő, a társadalomra káros bevándorlókat pár nap leforgása alatt a rendőrség összegyűjtötte. Ekkor jöttek rá, hogy rengetegen vannak. Sztálin szeme felcsillant és kitalálta, hogy ezek az emberek még lehetnek hasznosak, ha a kietlen fagyos szibériai földeket termőkké teszik - ergo: deportálás! Ez 2 millió embert jelentett 1933 februárjában. A terv szerint 1 millió hektárt kellett termővé varázsolniuk és két éven belül önellátókká kellett válniuk. Természetesen ez csak egy álom volt. .. .egy rossz rémálom! Egyik ilyen hideg fagyos hely Tomsk volt. Ide kezdték deportálni ezeket a parasztokat, illetve azokat a bűnözőket, akiket nem akartak börtönbe zárni. Tomskban volt a legnagyobb tábor, és ide rövid időn belül 15000 embert hoztak. Már az odaút is halálos volt, hisz a napi kenyér adag 300 gramm volt, és mivel minden 3. ember bűnöző volt, az erőszakos emberek azonnal átvették a hatalmat, és elvették a gyengéktől az élelmet. Miután a folyók jegesedése megszűnt, bárkákkal 5000 embert utaztatni kezdtek. Az élelmiszer adag mindössze 200 gramm volt már csak. A rabokra 50 őr vigyázott akik nem sokban különböztek tőlük, hisz még cipőjük és egyenruhájuk sem volt. 1933 május 18. -án így érkeztek meg az elhagyott Nazino szigethez. A sziget 3 km hosszú és 600 méter széles volt. A kirakodáskor nem volt névsorolvasás, de megszámoltak mindenkit. 322 nő, 4556 férfi, és 27 holttest. Az emberek már akkor annyira gyengék voltak, hogy 1/3-uk állni sem tudott az alultápláltság miatt. Az őrök megpróbálták kirakni az élelem gyanánt hozott 20 tonna élelmiszert, amitől azonnal harc tört ki, lőtték a tömeget, majd a bárkákkal a távolabbi partra menekültek. (300 halott maradt hátra, ennek egy részét a váratlanul kitörő hóvihar okozta. ) Másnap újból megpróbálták kitenni az élelmet, de ugyanaz lett a vége. Lövöldözés, harc, halálesetek. Ezután döntöttek úgy, hogy bűnözőket (brigadiers) bíznak meg az élelem elosztására, akik 150 fős csapataiknak gyűjtötték a lisztet. Ezzel több probléma is adódott. A bűnözők nem a humánus oldalukról voltak híresek, ezért erősen maguk felé hajolt a kezük, és nem nagyon osztották az élelmet. A másik probléma, hogy a liszttel nem sok mindent lehetett kezdeni, hisz nem volt sütő, sőt a szigeten semmi nem volt csak fa. Se ház se kunyhó semmi, csak a Paleo puszta természet. Ezért sokan a folyó vizével keverve készítettek hideg kását, amitől természetesen vérhas betegséget kaptak, ami tovább tizedelte a jó népet. Május 21. -én partra szállt 3 egészségügyi alkalmazott, akik 70 halálesetet számolt össze, és már 5 esetben feljegyezték a kannibalizmusra utaló jeleket. Május 27. -én ennek ellenére újabb 1200 ember érkezett a pici szigetre. Az őrület ekkor szabadult el, sokan szökésre adták a fejüket a kilátástalanság miatt. Voltak akik fából tákoltak úszó alkalmatosságot, amik többsége a rajta utazókkal elsüllyedtek. A partot nemsokára vízi hullák lepték el. Akik átjutottak a partra azokra sem várt "happy end". Ugyanis az őrök kihasználva az unalmas napokat, örömüket lelték végre az embervadászatban. Nem csak a kötelességüket teljesítették amikor becserkészték a menekülteket. A szigeten eközben bandákba verődve vadásztak az éhező emberek. Eleinte a beteg mozogni alig képes emberekre, majd utána már mindenre ami mozgott. Aki szökni próbált és mégis átverekedte magát a poklon, azok sem találtak menekvést. Eleve ismeretlen terepen voltak, hatalmas kietlen puszták, a fagyos föld és az ismeretlen helyi lakosok az Ostyak. Akik semmit nem tudtak az akkori ismert fejlett civilizációról. Az egyik elbeszélés szerint amikor a menekülők találkoztak pár helybéli Ostya lakossal és tájékozódni akartak a vasút felől. Azok meg néztek értetlenül, hogy mi az a VONAT? Életükben nem hallottak a vasútról. Amikor Moszkvát kérdezték mint a birodalom fővárosát, akkor fogalmuk sem volt arról, hogy merre lehet, és egyáltalán nem is tudtak a létezéséről. Páran azért mégis tovább jutottak, de elképesztő eseményeken keresztül. Persze mivel bűnözők voltak, sokat nem várhatunk tőlük. Előfordult, hogy szökést szervezett 3 bűnöző, és kinéztek a szigeten maguknak egy jobb bőrben lévő parasztot. Bevonták a tervbe és biztatták, hogy tartson velük. Aki belement az sose jutott haza. Ugyanis semmi másra nem kellett az ember, minthogy élő táplálékként menjen a csapattal. Az is előfordult, hogy a több fős brigádból csak 1 túlélő maradt, a többi élelemmé vált. A szigeten más rémtörténetek is voltak. Az előbbi szökési esethez hasonlóan sokszor csak a túlélésre játszottak, eszükbe sem volt szökni. De pár embernek elhintették, hogy ők szökni fognak. Aki elment a cselszövő csapat táborához a szabadság reményében többet már nem tért vissza. Ott helyben feldolgozták. Az őröknek sem volt arany életük. Egy Kostia Venikov nevű őr a kevés női fogoly közül felfigyelt egyre. A fiatal csinos lányt állandóan követte és vigyázott rá, hogy a többiek ne bántsák sőt élelmet hozott neki. Ez így is ment mindaddig amíg egy nap elhívták a szigetről más foglalatosság miatt. Kostia megbízta őr társait, hogy vigyázzanak a lányra amíg vissza nem tér. Sajnos a többi őr nem tartotta be a szavát. Így a "jó húsban" levő lányt egy banda elkapta, és egy fához kötözte de nem ölték meg. Apránként vagdosták róla a húst, hogy friss maradjon. Kostia amikor visszajött még megtalálta a haldokló lányt, de addigra levágták a két mellét, és a combjaiból nagy darabok hiányoztak. Nem sokára meg is halt az őr kezeiben. A sziget lélekszám mérlege meredeken zuhant rövid idő alatt. Alig 1 hónap alatt 4 ezer ember halt meg. Kannibalizmusért végül 50 embert tartóztattak le. A megevett emberek száma sosem derült ki, de több százra teszik, a többségüket végelgyengülés, éhínség, vérhas, tífusz, vízbefulladás és szökés közbeni halál okozta. Végül a még mozogni tudó deportáltakat a környező településekre szállították. De ott további emberek haltak meg az egészségügyi ellátás hiánya miatt. Sztálinnak Augusztus 20. -án készült jelentés szerint, a 6700 deportáltból mindössze 2200 volt életben, és abból munkára csak 250 volt fogható. A bizottság becslése szerint maximum 300 fő fogható még munkára, mert mindenki súlyos beteg. Az ügyet eltemették a kommunizmus alatt, de 1988-ban a Glasnost idején az áldozatok emlékére elővették és nyilvánosságra hozták.