A háromszemélyes koporsó története

Az 1930-as évek közepén egy fiatal házaspárnak elhunyt a csecsemőkorú gyermeke. A szülőket elviselhetetlen gyász gyötörte, és úgy érezték, hogy nem tudnak tovább élni lányuk nélkül. Tragikus egyezséget kötöttek: az apa megöli az anyát, majd öngyilkos lesz, hogy a család a halálban újra egyesülhessen.

Mielőtt végrehajtották volna a tervüket, szerettek volna mindent elintézni. Megkerestek egy helyi temetkezési vállalatot, és rendeltek egy egyedi, háromszoros szélességű koporsót, amelyben mindkét felnőtt elfért egymás mellett, középen pedig az exhumált gyermek kapott volna helyet.

Nem szabványos méretei és egyedi belső kialakítása miatt a túlméretezett fakoporsó elkészítése több hónapig tartott. Ez idő alatt a veszteség okozta sokk kezdett elmúlni. Az idő múlásával a pár átvészelte a súlyos gyászt, és végül úgy döntöttek, hogy nem vetnek véget az életüknek. Átköltöztek nyugatra és felhagytak a gyilkosság-öngyilkosság tervvel, a kész, egyedi koporsót pedig a vállalkozónál hagyták anélkül, hogy magukkal vitték volna.

Közel két évtizeddel később, az 1950-es években a temetkezési vállalat levelet kapott az egykori gyászoló anyától. A férje nemrégiben hunyt el természetes okokból, és az özvegy levelet írt, hogy térítsék vissza az évtizedekkel korábban kifizetett egyedi koporsó árát. A jelenlegi temetkezési vállalkozónak vissza kellett utasítania a kérést: a vállalkozás az 1930-as évek óta kétszer is tulajdonost váltott, és nem volt olyan számviteli nyilvántartás, amely lehetővé tette volna a kifizetést. Kérte, hogy az özvegy intézkedjen a koporsó elszállításáról, de a hölgy soha nem válaszolt, és nem is kereste meg őket újra.

Az egyedi készítésű koporsó, az egyetlen ismert háromszemélyes koporsó, raktárban maradt, amíg végül a Nemzeti Temetkezési Történeti Múzeumnak nem adományozták. Ma már nem morbid kuriózumként, hanem megrendítő tárgyként állítják ki, amely azt mutatja, hogy még a legnyomasztóbb gyász is enyhülhet az idő múlásával.