Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.

A Képtelenségnek már régóta olvasója vagyok, de még nem tettem itt közzé semmit. Van egy saját blogom, oda szoktam bejegyzéseket felpakolni, és arra gondoltam, hogy hátha itt is megállná a helyét egyik-másik. Majd úgyis leírjátok erről a véleményeteket a kommentmezőben. Akkor:

Türkmenisztán legnagyobb részét, mintegy hetven százalékát a Karakum sivatag teszi ki. Az ország öt tartományból az Ahal Welayat a második legnagyobb, itt él a teljes lakosság tizennégy százaléka. Derweze (más néven Darvaza ) egy poros kis falu volt az ország közepéből, 260 km-re északra Ashgabat-tól, amit az itt élő nomád népek laknak. Talán már maguk sem tudják, hogy őseik, a Teke-törzs alapítói vajon miért vetődtek ennek a kietlen vidéknek a közepére.

1971-ben szovjet geológusok hatalmas gáz és olajmezőkre bukkantak a környező sivatag alatt. A falu határában is felépítettek egy fúrótornyot a földgáz kinyerésére. Ez a torony viszont egy feltáratlan föld alatti üregre épült, ami be is szakadt a ránehezedő súly alatt, és a környékről szivárgó metángáz azonnal meg is töltötte a frissen keletkezett, nagyjából 5000 négyzetméteres krátert.

Csodával határos módon a baleset idején senki nem tartózkodott a fúrótorony közelében. A fúrást végző szakemberek tartottak attól, hogy a mérgező metángáz elérheti a környező településeket, ezért úgy döntöttek, hogy a drága lefojtás és kitermelés helyett inkább meggyújtják az üregben felhalmozódott metángázt, az majd pár nap alatt úgyis ki fog égni. Ezt – az, úgy tűnik, elhibázott – döntést kereken ötven éve hozták, a kráterben a metán azóta is kitartóan ég. A lángoló kráter állítólag éjszakánként még az űrállomásról is látható a teljesen sötét sivatag közepén.

Egyébként valószínűleg környezetbarátabb megoldás a felszabaduló metángázt elégetni, mint csak távozni hagyni, hiszen az égéstermék szén-dioxid kevésbé környezetterhelő gáz.

A jelenség azóta az ajtó a pokolba (door to hell), a mélyedés pedig a közeli falu neve után a Darvaza-kráter nevet kapta.

Az üreg – ami a műholdképeken is jól kivehető – nagyjából 70 méter széles és 30 méter mély. A környékén átható zártojásszag terjeng az égő kén hatására, ami vidám egyveleget képez a sivatagi porral – homokkal.

Saparmurat Niyazov (minden türkmének hős atyja, a Türkmenbaşi) 2004-ben elrendelte a szomszédos falu felszámolását. Na, nem biztonsági megfontolásokból, azok ezen a környéken nem túlzottak hangsúlyosak – hanem mert, szerinte, a falu látványa zavarólag hat az élékülő turizmus számára.

Pedig a turizmus a környéken – mondhatni – elhanyagolható volumenű. Útjelző táblák vagy például szálláslehetőségek nincsenek, és a helyszín szinte csak terepjárókkal közelíthető meg.

George Kourounis expedíciója

2013 novemberében a kanadai kalandor, George Kourounis, többek között a National Geographic Society anyagi támogatásával egy expedíciót szervezett a kráter aljára, hogy onnan kutatási célokra mintákat gyűjtsön. Másfél évig tartott az expedíció előkészítése: hőálló, autonóm légzőkészüléket terveztek és építettek, engedélyeket szereztek be és kutatócsoportot szerveztek össze.

A sikeres küldetés során Kourounisnak sikerült olyan új extrémofil organizmusokat találnia, amelyek magas hőmérséklet ellenére is képesek életben maradni a kráter alján. A felfedezés megerősítheti a feltételezést, hogy a földön kívüli szerves élet megjelenhet akár extrém hőmérsékleti adottságú bolygókon is.

„A krátert a Tűz Colosseumának nevezném: bárhová nézel, mindenhol ezernyi apró fáklya lángol” – mesélte a helyszínről – „az égő gáznak olyan a hangja, mint egy sugárhajtómű dörgése, Érdekes módon semmi füst nem látszik. ”

A sztorit a blogomról, a bolyongóról másoltam ide.

3 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!