Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
Rejtélyes maffiaszálak Csepelen? Mi áll két ember halála mögött?

Amiről az első híradások szóltak - 2009 Január 7. -én 18:30-kor Takács József iskolaigazgatót és Papp László tanárt 1-1 fejlövéssel (Papp Lászlót 2x hátba is lőtték) kivégezték a Csepel-Sziget általános iskolában. Kun Tamás iskola gondnok egy közeli zöldségesnél vérző kézzel kért segítséget, és elmondása szerint egy csuklyás férfi támadta meg őket az iskolában. Kun Tamást súlyos kézlövés érte.

Másnap a rendőrség őrizetbe vette Deme Gábor igazgató helyettest, és Kun Tamás iskola gondnokot akiket gyilkosság megalapozott gyanújával vádoltak. A rendőrség hamarosan közölte, hogy Papp László nyakában egy diktafont találtak, amely hangtanúja volt a kivégzésnek, ez alapján bizonyossá vált, hogy a két őrizetbe vett férfi a gyilkos. 2013-ban életfogytiglanra ítélték a bűnösöket.

De mi állt a háttérben, amiről nem nyilatkoztak illetve próbálták eltussolni.Mindössze annyi derült ki, hogy Deme sikkasztott (közel 6.5 millió Ft-ot az iskolától) és ez áll a gyilkosság hátterében. De valóban ez a pontos indíték, hisz ezért a bűncselekményért Deme a legjobb esetben felfüggesztettet kapott volna, és erre meg volt az esélye is hisz befolyásos MSZP-s politikus volt. Ennek ellenére mégis a súlyosabb eseményt a gyilkosságot választották.

Deme régóta politizált, és egy igazi bajkeverő ügynök volt. Mindenkiről hangfelvételt készített, provokált és zsarolt. Így tört felfelé. Az MSZP-s cimborák pedig ezt díjazva egyre nagyobb feladatokkal látták el. Ezekben az ügyekben már akkor felmerült, hogy titkos pénzek mozogtak, és egy része a pártkasszába került feketén. Vagyis jól tejelő helyi "führer" volt. Az iskolába is így jutott igazgató helyettesként, ahol Takács József alá került. Itt is tovább termelte a fekete pénzt, azonban Takács, aki szintén MSZP-s volt erre rájött és feljegyzéseket készített. Majd amikor az összes terhelő anyag összeállt Deme elé tárta és kiadta az útját. Egyezkedni kezdtek, de Deme több találkozót is lemondott. Itt már valószínűleg eltervezte az ügy drasztikus megoldását.

Takácsnak végül elege lett és elment Január 7. -én az önkormányzathoz, ahol MSZP-s párttársaival megbeszélte a sikkasztást. Majd átment a rendőrségre ahol feljelentést akart tenni. Azonban 1.5 órás tárgyalás után rejtélyes módon az nem történt meg.

Deme eközben Podolák György szocialista képviselővel telefonon majd személyesen egyeztetett a kialakult helyzetről. Valahonnan (soha nem derült ki) megtudta, hogy Takács mire készül, sőt azt is, hogy a bizonyítékok Takács magánál hordja. Ezután este végső megbeszélésre ment Takácshoz az iskolába. Itt már komplett terve volt. Kun Tamás szintén ott volt aki Deme hűséges végrehajtója volt (Luca Brasi-nak is lehet nevezni).
Deme irányította a beszélgetést, ami rendkívül nyugodt hangulatú volt. Valószínűleg Deme ezt felvette, hogy később igazolja nem volt ellentét a tárgyaláson. Végül egy jelszóra Kun fegyvert rántott és Takácsot valamint Papp Lászlót kivégezte. Tökéletes tervük volt, egy drogos Cigány fiúra akarták terelni a gyanút, míg ők a hangfelvétellel akarták igazolni a békés búcsút. A kamera szervereket pedig eltüntették. Azonban több hiba is került a tökéletesen forgó gépezetbe.
1- Papp szintén hangfelvételt készített és erről nem tudtak, ez buktatta le őket.
2 - Kun meglőtte a kezét (??) és ezt nehezen lehetett kimagyarázni.
De miért is választották ezt az utat? Nyilván a pénz miatt. Az MSZP Csepelen így juthatott illegális bevételekhez, mint ahogy Deme csinálta. Deme volt a pénzügyi bizottság szocialista tagja. Egy helyi Maffiaként működött. Mindenki tejelt, és cserébe védelmet és pozíciót nyújtott. Deme teljesen beleillett egy ilyen Maffia családba a módszereivel és meg is jutalmazták érte, folyamatosan felfelé bukott. Viszont Takács (aki talán korábban szintén részese volt ennek Deme állítása szerint) nyilvánosság elé akarta tárni az ügyet, azzal hogy a rendőrséghez fordult. Ezt pedig nem hagyhatták. Takács úgy mond megszegte az Omertát. Demének intézkednie kellett, hogy megvédje a magasabb érdekeket (a tárgyaláson erre utalt Kun). A fejlövéses kivégzés is ezt támasztja alá, hidegvérű könyörtelen tett, amely mögött csak a pénz áll. A háttérben búvó MSZP-s maffia azonban továbbra is homályban maradt, csak a gyanú árnyéka vetült rá.

Azonban az ügyben sok nyugtalanító kérdés van.
- Miről tárgyalt Deme Podolákkal? Podolák erre homályos választ adott - nem emlékszik! Talán az ügy megoldásáról, vagy Deme segítséget kért, illetve akár zsarolással is előállhatott titkos hangfelvételekkel.
- Ki értesítette Demét, hogy Takács bizonyítékkal a rendőrségen járt? A rendőrkapitány Császár Mihály, aki MSZP-s elkötelezett volt. Vagy Császár szólt Podoláknak, és ő Demének? Vagy az önkormányzatnál valamelyik MSZP-s?
- Takács miért nem tudott feljelentést tenni, ha elszánt volt? Lebeszélték a párttársai, esetleg a rendőrkapitány? Vagy ha megtette, akkor ki tüntette el a feljelentést?
- Császár Mihály miről beszélt Kun-al a gyilkosság után telefonon, illetve amikor bement hozzá a kórházba? Esetleg Kun adott neki valamit? Talán Takács autójának kulcsát, ami ott állt még napokig a rendőrség előtt? Volt-e a kocsiban bizonyíték és azok sorsa mi lett? A rendőrség előtti kamerák felvételeit soha senki nem nézte meg ez ügyben. ÉS Császár miért mondta azt, hogy nem emlékszik, hogy beszélt Kunnal azon az estén.
- Deme MSZP-s pártvezetőket hívott a gyilkosság után, miközben Kun Császárnak telefonált. Deme miről beszélt velük, és miért őket hívta?
- Miért nem volt DNS nyom a pisztolyon, amivel Kun lövöldözött és a helyszínen megtaláltak?
- A nyomozók hosszú ideig nem hallgattak meg fontos tanúkat, és az ügy politikai részét, zsarolást, és a hátterét nem vizsgálták.
- Befolyásolta-e az akkori MSZP-s hatalom a nyomozást, úgy hogy az államtitkár felesége is ott dolgozott Deme mellett.
- Deme miért gondolta, és hangoztatta az utolsó pillanatig, hogy meg fogják menteni a párttársai? Miben bízott?
- Császár miért nyilatkozott Takács látogatásáról ellentmondásosan? Egyszer azt mondta, Takáccsal a sikkasztásról beszéltek, majd vissza akart menni az alpolgármesterhez, és ezért távozott tőle feljelentés nélkül. (de hát onnan jött!) Másik alkalommal azt mondta - egy üveg bort hozott neki, és egy kártyapartit beszéltek csak meg. (1.5 órán keresztül!)
- Császár Mihályt bűnpártolással megvádolták és menesztették 2009-ben, vajon ez elismerése annak, hogy beavatkozott a cselekménybe és eltussolt, eltüntetett dokumentumokat?
- 2008.december 9-én volt egy betörés az iskolában, ez próba volt, vagy elvittek fontos iratokat? Esetleg ez már az irányított akció része volt, előkészítés?

Ezekre a kérdésekre egyértelmű válaszokat nem adott senki, de a sok kérdés egyfajta igazság felé vezeti az embert. Egy szörnyű pénz és hatalom vágyú emberek hálóját amelyben két becsületes ember áldozatul esett.

3 videó található a posztban
1 - a gyilkosság eredeti hangfelvételének utolsó része.
2 - a rendőrség helyszíni felvételei
3 - egy most készült megrázó tényfeltáró dokumentum film az ügyről (52 perc), aki teljes hosszában meg akarja nézni mi is történt? Ajánlom! (Becsengetünk produkció. )

5 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!