Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
Azita Milanian szokásos kocogó túrájára indult kutyájával egy 1998-as napon.

Tango kutyája azonban egy földrakásnál megállt és szagolgatni kezdte a földet. Azita megállt, hogy megnézze mit talált a kutya, amikor földből kilátszó testrészt vett észre. Először azt hitte, hogy valami állatot temettek el, ezért elkotorta róla a földet. Ekkor döbbent rá, hogy a testrész egy lábacska, méghozzá egy emberi csecsemő lába! Gyorsan kiásta a kis testet amely kék kis takaróba volt bugyolálva. A gyerek felsírt, Azita meg azonnal hívta a rendőrséget. Pechjére elég rossz helyen volt, ezért többször is megszakadt a kapcsolat, mire ténylegesen el tudta mondani hol is van.
Darren Harris és Joel Nebel seriffek érkeztek a helyszínre akik mentőt kértek és elszállították a csecsemőt a közeli Huntington Memorial kórházba. Erősen kihűlt gyereket sikerült megmenteni, szerencséje volt mert egy igazi húsgombóc volt a kisfiú.
Azita kitartóan érdeklődött a csöppség iránt, de elutasították őt, és 1 év elteltével megmondták neki, ne is keresse a gyereket mert örökbe adták.

Matthew Whitaker-t tehát végül örökbe adták, az igazi édesanyját aki eldobta magától egy ideig keresték, de nem jártak sikerrel. A kórházat egy ideig hívogatta egy fiatal(tinédzser) érdeklődve egy talált baba iránt, de ez is abbamaradt pár hívás után. 5000 dolláros jutalom sem segített az ügyben.
Matthew-t egy házaspár vette magához, az apa katona volt, az anya pedig tanár. Sosem mondták el neki milyen előélete volt, és mekkora szerencséje. 17-éves korában amikor az apja meghalt, elmesélték neki a történetét, de akkor nem foglalkoztatta a dolog.

Matthew egyik barátjának az édesanyja azonban nem hagyta ennyiben az ügyet. Elment a KIIS FM rádióhoz és elmondta a történetet. Patty Rodriguez producernek megtetszett a történet és némi nyomozás után kiderítette ki mentette meg a kisfiút 1998-ban. Ezután a lebeszélt egy találkozót a stúdióban és 20 év után a megmentő és megmentett újra találkozhatott.

4 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!