Egy farmer vesz egy pár disznót, annak reményében, hogy malacai lesznek,
és majd ha megnőnek, levágja őket, lesz sonkája, szalonnája. Pár hét múlva
észreveszi, egyik kocája sem vemhes, így hát elhívja a helyi
állatorvost, nézze meg őket. Az állatorvos azt tanácsolja, esetleg
mesterséges megtermékenyítéssel kellene próbálkoznia. A farmernek
gőze sincs arról, mit is jelenthet ez. Mivel nem akarta, hogy
kiderüljön tudatlansága, csak azt kérdezte meg, honnét fogja
megtudni, terhesek-e a disznói? Az állatorvos azt mondta, feküdni fognak a
sárban, nem pedig álldogálni. A farmer ezen elgondolkodott, és - tudatlan
lévén - arra a megállapításra jutott, neki kell megtermékenyítenie a
malacokat.
Fogta a disznókat, felrakta őket a teherautójára, és elhajtott velük az
erdőbe.
Ott mindegyiket mgrakta, aztán visszaterelte őket a teherautóra,
hazament, majd elment aludni. Másnap reggel felkelt, és látja ám, az
összes disznó ott álldogál az ólban. Arra a következtetésre jutott,
nem volt eredményes a tegnapi tevékenysége. Ismét felrakta a disznókat
a teherautóra, kiment velük az erdőbe, de most kétszer csinálta
mindegyik disznóval a biztonság kedvéért. Hazavitte őket és elment aludni.
Másnap reggel arra sem volt ereje, hogy felkeljen az ágyból. Megkérte a
feleségét, nézze meg a disznókat, hogy még mindig állnak-e az ólban.
- Nem - válaszolta a felesége.
- Mindegyik a teherautón van, és az egyik iszonyatosan nyomja a dudát.

Nincs hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!