A Tu–95 (NATO-kódja: Bear) a Szovjetunióban kifejlesztett stratégiai bombázó repülőgép. Többféle felszereltséggel, több szerepkörben is alkalmazták. A Tu-95-t elsősorban rakétahordozó nehézbombázóként, a Tu-142 változatát haditengerészeti repülőgép feladatkörben használják.
Története
A típus eredetileg jelzése Tu-20 lett volna, de a gyári "95-ös típus" gyártmányjelzés a fejlesztés során annyira ráragadt, hogy végül ez lett a típusjele is.
Altípustól függően a Tu-95 más-más szerepkörben alkalmazható. Az alapkoncepció szerint a repülőgép nagy hatótávolságú nehézbombázó, így az első változatok interkontinentális bombázók, amelyek nukleáris fegyverek célba juttatására készültek. A repülőgép D és E változata felderítő repülőgép, a D változat nagy teljesítményű keresőradarral, az E változat fényképezőgépekkel van felszerelve. A gép amerikai társaihoz hasonlóan rakéták, robotrepülőgépek célbajuttatására is alkalmas, ezt a feladatkört a G és H variánsok látták el. Az F és J változatok tengerészeti repülőgépek, amelyeket Tu-142 típusként is jelölnek. Az F változat tengeralattjárók felderítésére és megsemmisítésére készült, a J változat pedig kommunikációs (a tengeralattjárók és a flotta, illetve a parancsnokság között) célokat szolgált.
Az egyes változatok paraméterei (hossz, súly, terhelhetőség stb.) eltérhetnek egymástól.
Fejlesztése az 1950-es évek elején kezdődött, a Tu-4 sorozatgyártásának kezdete után. A hajtóművek megválasztásánál a dugattyús motorok a túl kicsi teljesítmény miatt eleve kiestek, a sugárhajtóművekkel pedig a megkövetelt 10 000 kilométeres hatótávot nem sikerült elérni. Így a megoldás a légcsavaros gázturbina alkalmazása lett. A prototípus 1952-ben repült először, a sorozatgyártás 1956-ban indult meg.
A Tu-95-öst Oroszország és India légiereje (a tengerészeti változat esetében a haditengerészet) használja. A Szovjetunió felbomlása nyomán az Ukrajna által örökölt 27 darab Tu-95 bombázót az Egyesült Államok pénzügyi segítségével megsemmisítették.
Szerkezeti kialakítása
A Tu-95 teljesen fémépítésű, középszárnyas, hagyományos elrendezésű repülőgép. Négy légcsavaros gázturbinás hajtóművét az erősen nyilazott szárnyakba építették be. Az orrfutó a törzsbe húzható be. A törzs középső részében található a bombatér, amelyet alul ajtók zárnak. A szárnyak és a légcsavarok elektromos jégtelenítő rendszerrel rendelkeznek. A gép személyzete két, a gép első és hátsó részében elhelyezett hermetizált kabinban foglal helyet. A mellső kabinba az orrfutó nyitott futómű-aknáján keresztül lehet beszállni, a hátsó kabinba pedig a törzsön kialakított ajtón.
A Tu-95-be négy darab, a Kujbisevi Motorgyár (jelenleg: Motorsztroityel) által kifejlesztett, 11.194 kW (15 000 Le) teljesítményű Kuznyecov NK-12 légcsavaros gázturbinát építettek. A gázturbina 14 fokozatú axiálkompresszorral és 5 fokozatú turbinával rendelkezik. Az NK-12 gázturbina üzemi hatásfoka igen jó, ami kis fajlagos tüzelőanyag-fogyasztást eredményez. A takarékos üzemű légcsavaros gázturbinának köszönhetően a gép hatótávolsága meghaladja a 10 ezer km-t. Egy-egy gázturbina egymással ellentétesen forgó, koaxiálisan elhelyezett négytollú légcsavart hajt meg egy bolygóműves reduktoron keresztül. Az OKB-150 tervezőiroda (ma: Aeroszila) által tervezett AV-60K típusú légcsavar átmérője több mint 6 m. Az üzemanyag a gép törzsében és a szárnyakban kialakított 74 db rugalmas falú üzemanyagtartályba tankolható. Az eddig épített legnagyobb teljesítményű repülőgép-hajtómű igen zajos, így a Tu-95 a világ egyik leghangosabb repülőgépe.
Fegyverzet
A Tu-95 maximális fegyverterhelése 12 000 kg. Az első sorozatgyártású változata gravitációs légibombákat hordozott. A bombatérben felfüggeszthető legnagyobb légibomba 9000 kg-os. A bombázó önvédelmi fegyverzete 23 mm-es gépágyúkból áll. Ezek száma típusváltozattól függően kettőtől hatig változhat, a gépágyú típusa AM-23 vagy GS-23.
A Tu-95KD és Tu-95-20 változatok a K-20 fegyverrendszert hordozzák, az ehhez tartozó rádiólokátoros irányítású, atomrobbanófejes H-20 robotrepülőgéppel, amely 300-600 km távolságban lévő célok ellen alkalmazható.
A Tu-95 MSZ változatokon jelent meg a H-55 robotrepülőgép. A Tu-95MSZ6 a bombatérben elhelyezett forgótárban hat robotrepülőgépet hordoz. A Tu-95MSZ16 változat 16 db robotrepülőgép hordozására képes, a bombatérben lévő hat darab mellett a szárnyakon kialakított négy tartóra további tíz darab H-55 függeszthető.
A Tu-95V, mindössze egy példányban készült változat kifejezetten az 50 Mt hatóerejű termonukleáris Cár-bomba hordozására készült. Az 1961. október 30-i kísérleti robbantást követően ez a Tu-95-ös gyakorló gépként szolgált tovább, az 1980-as évek közepén kiselejtezték.
Típusváltozatok
95–1 – prototípus 2TV–2F légcsavaros gázturbinával (1952)
95–2 – prototípus TV–12 légcsavaros gázturbinával (1955)
Tu–95 (NATO–kódja: Bear–A) – sorozatgyártású változat, hagyományos bombafegyverzettel (1955)
Tu–95A (Bear–A) – atomfegyverek (légibombák) hordozására alkalmas stretégiai bombázó változat, különleges festéssel, átalakított bombatérrel, és a személyzetet a fényhatástól védő kialakítással (1956)
Tu–95K (Bear–B) – H–20 robotrepülőgépek hordozására alkalmas változat (1956)
Tu–95KU – a Tu–95K gyakorló változata (1956)
Tu–96 – nagy magasságú és növelt sebességű kísérleti változa, sorozatban nem gyártották (1956)
Tu–95N – az RSZ hangsebesség feletti bombázó hordozására szolgáló változat (1956)
Tu–116 – nagyhatótávolságú utasszállító változat (1956)
Tu–95M – NK–12M légcsavaros gázturbinákkal felszerelt sorozatgyártású változat (1957)
Tu–95V – az 50 Mt-ás termonukleáris Cár-bomba hordozására kialakított repülőgép (1959)
Tu–95KD – a H–20 robotrepülőgépet hordozó Tu–95K légi utántöltésre alkalmassá tett változata (1961)
Tu–95RC (Bear–D) – haditengerészeti felderítő változat (1962)
Tu–95MR (Bear–E) – stratégiai felderítő változat (1964)
Tu–95KM (Bear–C) – a Tu–95KD H–22M robotrepülőgépre átfegyverzett és modernizált fedélzeti rádióelektronikai berendezésekkel felszerelt változata (1968)
Tu–95LAL – repülőgépek nukleáris hajtóműveinek kísérleteire szolgáló, atomreaktorral felszerelt "repülő laboratórium".
Tu–95MSZ, Tu–95MSZ6 és Tu–95MSZ16 (Bear–H) – A H–55/RKV–500A robotrepülőgépek hordozására alkalmas változat (1979). Az orosz startégiai légierő alaptípusa.
Tu–114 (Cleat) – a Tu–95 bázisán kialakított utasszállító repülőgép (1960)
Tu–126 (Moss) – légtérellenőrző repülőgép a törzs felső részére szerelt nagyhatótávolságú rádiólokátorral (1962)
Tu–142/Tu-142M (Bear-F) – tengerészeti felderítő és járőr-repülőgép (a szovjet terminológiában: tengeralattjáró-elhárító repülőgép), a Tu–142M2, Tu-142M3 és Tu–142M4 változatok tengeralattjáró-elhárító fegyverrendszerrel rendelkeznek (1963)
Tu–119 – Nukleáris üzemű Kuznyecov NK–14A légcsavaros gázturbinával felszerelt kísérleti repülőgép terve, nem épült meg.
NATO-kód: Bear
Funkció: stratégiai bombázó repülőgép
Gyártó: Tupoljev
Fő üzemeltetők: Szovjetunió (később Oroszország és Ukrajna)
Első felszállás: 1952. november 12.
Szolgálatba állítás: 1956
Személyzet: 6–7 fő
Hossza: 46,2 m
Szárny fesztávolsága: 50,10 m
Magassága: 12,12 m
Szárnyfelület: 310 négyzetméter
Üres súlya: 90,000 kg
Maximális felszállótömeg: 188,000 kg
Hajtóművek: 4 darab Kuznetsov NK-12M légcsavaros gázturbina.
Teljesítmény: Egyenként 15.000 Le (11.194 kW)
Végsebesség: 920 km/h
Hatótáv: 15,000 km
Emelkedőképesség: 10 m/s
A szárnyra ható terhelés: 606 kg/négyzetméter