Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
1969. március 15-ének reggelén szovjet közlés szerint a kínai hadsereg egy ezrede előbb beszivárgással, majd harckocsik, tüzérség és aknavetők támogatásával megpróbálta hatalmába keríteni az Usszuri határfolyó Damanszkij nevű szigetét.

Az első összecsapás a szovjet határőrökkel másfél óráig tartott, de a sziget a következő nyolc órában nyolcszor cserélt gazdát, mígnem a kínaiak visszavonultak. Az összecsapás kimenetelét reguláris szovjet gépesített lövészegység bevetése döntötte el: a kínaiak visszatértek eredeti állásaikba, de az egész folyószakaszt elaknásították. Szovjet oldalon a veszteség halottakban 17 fő volt. a teljes konfliktus napokig tartott és a KGB szerint 58 szovjet katona halt meg 94 megsebesült, kínai oldalról 248 ember halt meg.de a valós számok eltérőek lehetnek.
A szovjet kormány még aznap nyilatkozatot adott ki "a kínai határprovokációról". Ebben, túl azon, hogy megerősítette: a Szovjetunió határa "szent és sérthetetlen", cáfolta a kínai propagandának tulajdonított "hazug rágalmakat", amelyek értelmében a Szovjetunió és a szovjet kommunista párt ellensége lenne a kínai népnek. Ugyanakkor a szovjet kormány figyelmeztetett: ha "sárba tiporják a Szovjetunió törvényes jogait, ha további próbálkozások történnek szovjet területek sérthetetlenségének megsértésére", akkor "megsemmisítő válaszcsapás" következik...
Miután a határincidensek folytatódtak, Moszkva 1969. március 29-én és június 13-án kormánynyilatkozatokkal, április 11-én külügyminisztériumi tiltakozó jegyzékkel reagált, ismételten jelezve, hogy konkrét javaslatai vannak a konfliktus megszüntetésére. Az ugyanebben az időszakban kiadott kínai nyilatkozatok azt hangoztatták, hogy a sziget (kínai nevén Csenpao - Chenbao) Kína része, amelyet szovjet támadással szemben védelmeznek.

4 hozzászólás

  • ArkaChopa 2015. május 29. 07:29

    1
    Itt egy térkép, hogy hol is történt az eset!

    kalap
  • Airmen 2015. május 29. 14:57

    2
    Komoly elmebaj kerülgethette az akkori kínai vezetést.Megtámadni a szovjeteket eléggé elmebeteg mozdulat volt.Főleg akkor, amikor bőven katonai fölénye volt.Már csak az atom miatt is, amit be is akart vetni a SZU ezen időtájt a kínaiak ellen.
    De azért végül a Szovjetunió végnapjaiban Kínával megállapodtak a komplett határokban és Kína megszerezte az adott szigetet :D

    Kínának egyébként szinte csak és kizárólag szigetvitái vannak.Ez náluk népbetegség, szerintem. :)
  • jk88 2015. május 29. 17:54

    3
    Kimaradt a hepi end: kína végül elfoglalta a szigetet, és azóta is az övék.
  • Sheldon 2016. március 2. 22:02

    4
    grat
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!