Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
1945 december 24. karácsony napja, amikor a Sodder család háza váratlanul kigyullad.

Először beszéljünk a családról. Az idősebb George Sodder Szicíliában született (1895). 13 évesen innen emigrált Amerikába ahol munkát talált mint szemétszállító a vasúttársaságnál. Itt ismerkedett meg a szintén olasz Jennie Cipriani-val, akivel összeházasodott és Fayetteville-ben telepedtek le egy két szintes házban. Az áruszállítás nagyon jól ment és gazdagok lettek, így nem volt akadálya a népes családnak. Összesen 10 gyerekük született.

Térjünk vissza a karácsony éjszakájára.
A tűz hajnali egykor tört ki, a szülők és 4 gyerek azonnal kimenekült a lángoló házakból, John (23), Marion (17), George Jr. (16), Sylvia (2), és legidősebb fiúk,(Joe nem tartózkodott otthon). A másik öt gyerekük Maurice (14), Martha (12), Louis (9), Jennie (8) és Betty (5) viszont nem jutott ki a lángoló épületből.
Az idősebb George vissza akart szaladni, de a lépcső lángtengerré vált, az ifjabbik George (16) elrohant egy létráért, de nem találta, ekkor átszaladt a teherautójukhoz, hogy a ház mellé állva, azon keresztül mászik be az épületbe. A teherautó nem indult be. Eközben a szülők ordibáltak a fent maradt gyerekeknek, hogy ugorjanak ki, de senki nem válaszolt és jelent meg az ablakoknál.
Marion ekkor berohant a házba, és telefonálni próbált a tűzoltóknak, de a vonal néma volt, ekkor átfutott a közeli szomszédhoz, hogy onnan telefonáljanak, de ott is néma volt a telefon. Ekkor a szomszéd elrohant a 2.5 mérföldre levő tűzoltóparancsnokhoz és maga tett bejelentést a tűzesetről. A tűzoltóparancsnok pedig összehívta a csapatot és kivonultak a tüzet eloltani, de mire kiértek már minden leégett.

A helyszínen azonnal kutatni kezdtek a gyerekek maradványai után, ami nem vezetett eredményre. Nem találtak se csontot, se elszenesedett testeket. Értetlenül álltak a helyzet előtt, de végül azzal zárta az ügyet a tűzoltóság, hogy a tűzben elporladtak.

Az idősebb Sodder nem hitt ebben, és felhívást tett közzé, amelyben eltűnt gyerekeit kutatta. Szerinte elrabolhatták. A rendőrségi kihallgatáson több érvet is felsorakoztatott emellett.
Olaszországból jött,és Mussolini ellenesként ismerték itt. Ezért elképzelhetőnek tartotta, hogy a Szicíliai maffiát megbízva raboltatták el gyerekeit.
Tovább folytatva elmondta, hogy az események előtt több fura dolog történt körülöttük. 1 hónappal korábban egy idegen férfi jelent meg náluk, hogy átnézi az elektromos berendezéseket, és 2 biztosítékról állította, hogy ki fognak gyulladni. A férfit elhajtotta, de a kihívta az helyi villanyszerelőt aki szerint szó sincs ilyesféle bajról. Ezután pár nap múlva megjelent egy biztosítás ügynök, aki tűz elleni biztosítást akart kötni a házára, de George elhajtotta őt is, aki búcsúzóul megfenyegette, hogy bennégnek egyszer a házban a gyerekei, és Mussolini gondol majd rá.
De aznap éjjel is történtek furcsa dolgok. Éjfél után nem sokkal egy ismeretlen telefonáló valakit keresett náluk, és amikor mondták, hogy nem lakik itt más, kinevette az ismeretlen női hang és letette a kagylót. Közvetlenül a tűz előtt pedig mintha valamit a tetőre dobtak volna ami guruló hangot hallatott.

A rendőrök vizsgálódni kezdtek, és kiderült, hogy a tűz szándékos volt, a telefonkábeleket elvágták, még a szomszéd póznájánál is. A helyi krematórium nyilatkozott, hogy egy sima háztűzben nem porladnak el a csontok, ahhoz legalább 900-1200 fokon kell gázlánggal égetni 2 órán keresztül, és még utána is előfordul, hogy darálni kell. A ház pedig 45 perc alatt leégett. Tehát ha elégtek mindenképp kellett nyom maradjon utánuk, de nem volt.
Pár nappal később egy házaspár 5 gyereket látott egy közeli város szállodájában két felnőttel, akik hasonlítottak a Sodder gyerekekre. George Sodder magánnyomozót fogadott, de az az illető is eltűnt. Ez meggyőzte az idősebb George-t és értesítette az FBI-t. Azonban 2 évvel később feladták a nyomozást, arra hivatkozva hogy ez csak tűzeset semmi több.
Arra azonban sosem adtak magyarázatot, hogy a 2.5 mérföldre levő tűzoltóságtól miért 7 óra alatt ért ki a mentőcsapat? Ki akadályozta a tűzoltóságot, és miért? Kik vágták el a telefonkábeleket, és miért? A létrát ugyan megtalálták, de jóval messzebb a háztól egy gödörbe hajítva, lehet ezt használták a póznán levő kábelek elvágásához. A helyszínen egy gyújtóbomba maradványát találták, de nem vizsgálták hogy került oda? A teherautó indítókábelét is leszerelték, ami szándékosságra utalt.
Az ügyet valószínűleg a maffia háborús segédkezése miatt végül lezárták, eltussolták.
Sodder család sosem hitt a tűzesetben és még egy hirdetőtáblával is kerestették a gyerekeiket.

Az ügy talán feledésbe merült volna, amikor 1968-ban Jennie kapott egy levelet a feladó megnevezése nélkül, benne egy fiatalember fotójával amely szerint az az egyik fiúk felnőttként. Ezt írták a hátuljára: Louis Sodder. Szeretem Frankie bátyámat.
Hiába nyomoztak ez után is, sose találták meg a fiút se a többi gyereket, de a bizalom, hogy valahol élnek, örökké megmaradt a Sodder családban.

Nincs hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!