Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
William Deneau hivatásos búvár kábelfektetés közben egy tengeralattjáróra bukkant! :|

Ez még 1915-ben történt Chicagoban , épp azzal foglalatoskodott a Madison Street-i hídnál , hogy elektromos kábelt helyezzen el a folyó alján, amikor egy nagy tárgyat tapogatott ki. Fellelkesült amikor kiderült, hogy fémből van. Ebben az időben még nem történészek voltak az emberek, inkább a vasat látták az anyagban. Rögtön nekiláttak a kiemelésnek, és kiderült, hogy egy ismeretlen tengeralattjáró. A fedélzetén egy férfi és egy Kutya csontváza volt. A hajót elnevezték "Fool Killer"-nek, mert több rejtély is övezte. Kié volt? Hogy került oda? Kié a csontváz? Mivel korábbról ezen a helyszínen tengeralattjáró kísérletek nem folytak, nem tudták honnan került oda? Az akkori újságok csak fokozták a zűrzavart, és sok történetet kitaláltak. Peter Nissen tengeralattjáró készítő nevét vették elő, hogy biztos ő építette, de valamiért zavarosan William Nissennek nevezték, mint a testvérét. Nissen 1870 körül épített ilyen gépeket, 3 darabot, de elsüllyedtek 1890-ig. Ki emelné ki őket, hogy utána a folyófenékre küldje Chicago-ban?
Ezután egy cipészt vettek elő Lodner Darvantis Phillips, aki hasonló méretű tengeralattjárókat épített. Az 1850-es építésű hajója hasonlít legjobban a Fool Killer-re, és a Phillips család is jelezte érintettségét (a sok média hír után pfff). Végül ebben maradtak, hogy Phillips hajója lehet, viszont volt egy kis bökkenő. A hajótest bár méretében megegyezett, de pl. nem volt menekülő nyílása mint a Phillips hajóinak, és egy két részletben is eltért. (Lehet Kínai koppintás :D)
A hajóban talált csontok a legfurábbak. Mindkét csontváz hiányos volt, a hajóépítők nem lehettek, mert vagy korábban meghaltak, vagy később. Ha valaki meglovasította volna őket, arról is tudnánk.
A tengeralattjárót végül kiállították Parker Greatest show, és 1917ig nevezetességként mutogatták hatalmas szenzációval. Végül eladták fémhulladéknak.
A mostani vizsgálatok szerint, nagy valószínűséggel az egész egy megrendezett cirkuszi show volt, amit profin végrehajtottak. A sok gyanús és homályos hír, visszakövethetetlen információk, nem egyező adatok után az feltételezhető, hogy a tengeralattjáró egy másolat. A benne levő csontvázak hiányossága is arra utal, hogy megrendezett dolog. Ugyan hova lesz a zárt hajótestből a csont? Az utána csapott médiaszenzáció, folyamatos ködösítő cikkezés (korabeli újságok még a helyszínt is 3 különböző hídhoz írták), valamint a kiállítás és a haditengerészet teljes apátiája az üggyel kapcsolatban mind erre utal. Valószínűleg a biznisz nem jött be annyira, hisz 1917.-ig volt kiállítás, és utána bezúzták a fémtestet. De jó trükk volt! :D

11 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!