Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
A Szverdlov osztályú Murmanszk cirkálót 1994-ben eladták Indiának, de nem jutott el odáig! :|

A hajó 1955-től állt szolgálatba a Szovjetunióban, de 1988-ban kivonták a forgalomból mert elavult. Sokáig állt egy kikötőben, majd eladták Indiának hogy azok feldolgozzák a fémért. Azonban 1994 decemberében a Norvég partoknál (Sorvaer) egy erős viharba került, és a partokhoz sodródott, ahol előbb megfeneklett majd el is süllyedt. Turistalátványosság lett belőle mindaddig, amíg 2008-ban megvizsgálták és nukleáris szennyező anyag nyomaira bukkantak (Polónium-210). A vízből kiemelés lehetetlennek tűnt, ezért körbevették védőgáttal , majd a vizet kiszivattyúzták belőle.
Az AF Decom cég 30 millió dollárért (8 milliárd Ft.) vállalta a hajó eltávolítását. 2009-ben kezdték építeni a gátat ami 2012-re lett kész, innentől már csak 1 év kellett, hogy a roncs eltűnjön.

6 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!