
a kamu jegyzőkönyvek szerint baleset,és öngyilkosság történt. a dél-magyarországi Kelebia és a jugoszláv határ közötti vasúti pályaszakaszon, az államhatártól mintegy 350 méterre a Kelebia felé közlekedő (Szerbiából érkezett) "Attika" gyorsvonat halálra gázolta Röczei András és Mészáros Zsolt határőröket. Az esemény 22 óra 36 perckor játszódott le, a magyar katonákat a sineken fekve találták meg: az "alvó" Röczei András fejét levágták az Attika első kerekei. Társa is súlyos csonkolásokat szenvedett, mindketten azonnal meghaltak.
Azonnal… vagy már valamivel előbb, a teljes igazságot aligha tudhatjuk meg.
A vizsgálati dossziét ugyanis 1992. április 7-én 10:51-kor lezárták, sem a közvélemény, sem az áldozatok hozzátartozói nem kaptak választ arra, hogy miért kellett meghalni a magyar katonáknak?
Hiteles jegyzőkönyvek, tanúvallomások alapján idézzük fel a történteket.
Mészáros János őrügyeletes: "A határőrök szolgálata 18:00-kor kezdődött, amit frissen, kipihenten kezdtek el. Ezt követően óránként jelentkeztek be, utolsó alkalomal 22:00 órakor – ekkor közölték, hogy az ellenőrző járőrökkel találkoztak, azok folytatták az útjukat, eltávoztak. A két katona – András és Zsolt – szolgálataik közben mindig éberek voltak, sohasem aludtak el, más panasz sem volt rájuk… 22:20-kor kaptam egy telefonhívást a kiskunhalasi laktanyából, miszerint repülőgép várható Jugoszlávia irányából, fokozottabban figyelni szükséges a légteret. Azonnal kapcsolatba akartam lépni a nevezett két határőrrel, de azok már nem válaszoltak. Ezt az eseményt jelentettem feletteseimnek."
Kovács Gusztáv ügyeletes: "Az ügyeletesi szobából én magam is próbálkoztam kapcsolatba lépni a határőrökkel. Mindhiába, ekkor úgy döntöttem, hogy azonnal induljon keresésükre a riadócsoport. – Azok néhány perc elteltével jelentették: megtalálták az őröket, elütötte őket egy vonat. Tekintettel a helyszínen szerzett személyes tapasztalatomra a 'baleset' körülményeit nagyon szokatlannak tartom."
Kecskés Henriett kelebiai lakos: "Nekem korábban volt egy határőr ismerősöm itt az őrsön, akihez gyakran kijártam – így ismertem meg szinte az összes felállítási helyet. Általában gyalog vagy kerékpárral mentem ki az államhatárig, volt, amikor valamelyik határőr rokona vitt ki személygépkocsival. Nappal és éjszaka egyaránt voltam a határon, legtöbbször a fiúk már a hangomról megismertek… Olyan eset soha nem fordult elő, hogy a hangomat vagy a füttyjelemet nem hallották volna, és úgy odaengedjenek – óvatosság mindig volt bennük. A két határőr halála után mindenfélét beszéltek a faluban, de nekem semmi konkrétumról nincs tudomásom".
Balogh-Szabó Béla, az "Attika" mozdonyvezetője: "Csak a gázolás utáni megálláskor tudtam meg azt, hogy amit én egy kupacnak észleltem, az két határőr volt. Ha nem egy kupacban lettek volna, akkor az feltünt volna nekem… Amikor megnéztem a vonat alatt fekvő katonákat, akkor különösebb vérzést nem láttam".
Szalma László ellenőrző járőr: "22:00 órakor megközelítettük Röczei András határőrt – társa, előírásszerűen a sínek másik oldalán tartózkodott – sem jelszót, sem jelhangot nem kértek tőlünk, nem tudom, hogy Röczei András miből ismert fel bennünket járőrtársammal… Igen hűvös, és sötét éjszaka volt. A 'balesetet' követően mindannyian kételkedtünk abban, hogy az valóban baleset volt. Amikor egy-két perc elteltével elváltunk tőlük, nem látszottak álmosnak és fáradtnak sem".
Dr. Molnár Miklós igazságügyi orvosszakértő: "Elvben nem zárható ki, hogy az észlelt sérülések egyike-másika ne származhatott volna a vonatgázolás előtt rövid idővel történt fizikai bántalmazástól…"
A magyar-szerb illetve a magyar-horvát határszakaszon 1991. január elsejétől, 1992 augusztusáig összesen 35 magyar sorozott magyar katona halt meg rejtélyes – azaz, alapos vizsgálatot nélkülöző – körülmények között. Haláluk okaként minden esetben öngyilkosságot, véletlen balesetet állapított meg a Magyar Honvédség legfelsőbb vezetése, nem egy alkalommal naív mesét kreálva a bekövetkezett tragédiákból ("Sínpárnára hajtották álmos fejüket…")
Magyarországon azóta is csupán csak a fejfák szaporodtak a temetőkben – az immár zsoldos hadsereg tisztjei hallgatnak, mint a sír…
Ha majd valamikor feldolgozzák, nyilvánosságra hozzák az önkényuralom évtizedeinek fekete krónikáját, a honvédelemre besorozott katonák tragédiája minden bizonnyal külön kötetet tölt meg. – Az utóbbi években napvilágra került néhány eset nyilvánvalóan a jéghegy csúcsát jelenti (vagy még azt sem), inkább csak jelzésértékűek. Bizonyosságot csak egy valóban pártatlan vizsgálatsorozat lefolytatása nyújthatna a koporsókba zárt, krematóriumokban elhamvasztott áldozatok hozzátartozóinak.
laci42 2014. június 22. 20:23
10