Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
Köszönöm a posztolási lehetőséget, de elfáradtam. 2013 decembere óta folyamatosan posztoltam, napi 5-6 órát ezzel töltöttem. Most ideje változtatni az eddigi életemen és nehezen de meg kell válnom tőletek.

Külön köszönet a két adminnak, hogy kijavította a posztolásaimnál előforduló hibáimat. Hullámvölgyek jöttek rám sokszor a fáradtságtól, már párszor fel akartam adni. Az utóbbi időben volt, hogy 30 napból 28-at dolgoztam a munkahelyemen. A lényege ahogy páran mondták, hogy Matu, te itt éled az életed. De igazatok volt, nem voltam boldog, de jól éreztem magam itt. De emberként 35 évesen már komolyabb dolgokon kéne járni az ember eszének. Akkor még időben vagyok és nem magányos farkasként akarok élni. Volt aki kinyitotta a szemem és köszönöm neki! A vitatkozást az oldalon elfelejtettem és mindenkire barátként gondolok, pláne Nagyárpira és Kinglong 2000-re ők tartották bennem a lelket posztolásban. De mondom, hogy Matu mögött egy ember van akinek ez már időpazarlás volt. További jó posztolást mindenkinek! Ez a videó az eddigi posztjaimból egy utolsó válogatás. Sziasztok!

88 hozzászólás

  • SITTES BPFF40 2016. augusztus 5. 19:40

    1
    Matu,le a kalappal ezt most tényleg komolyan mondom!!!!!!!!!!!!!!!
  • ArkaChopa 2016. augusztus 5. 19:44

    2
    Hát Matu nem gondoltam, hogy feladod, ezért nem nyomok semmit erre. Mert még azt hinnéd örülök neki, pedig nem.
    Azt elfelejted, hogy itt mindannyiunk dolgozik (és szintén van aki havi 28-30 napot és hétvégét sem kímélve - mert itt vagyunk Mo.-n) és emellett posztol....de hobbiból.
    Ezt keverted te össze. Ez itt nem munka, hanem szórakozás.
    Továbbra is posztolj, és ha fárasztó akkor napi 1-et. Nem kell görcsölni rajta, mert az megmérgez. Szóval várjuk a hosszabbítást. kalap
  • Matula #2 2016. augusztus 5. 19:47

    3
    @ArkaChopa: Már vége :)
  • ArkaChopa #3 2016. augusztus 5. 19:49

    4
    @Matula: keresd a nőt? wink
  • Matula #4 2016. augusztus 5. 19:51

    5
    @ArkaChopa: Már nem wink
  • Sheldon 2016. augusztus 5. 19:52

    6
    kalap Tudom, hogy van magánélet, meg sok a melód, de tényleg nem kéne abbahagyni a posztolást. :-( Egy-két poszt még belefér, nem ??!! Áhh, nem tudom most mit írjak ...
  • [ törölt felhasználó ] #3 2016. augusztus 5. 19:53

    7
    @Matula: Remélem Cad jó kis végkielégítést ad :D
  • ArkaChopa #7 2016. augusztus 5. 20:01

    8
    @local: erre gondolsz?
  • ArkaChopa 2016. augusztus 5. 20:02

    9
    Cad most kb így néz ki :D
  • Matula #7 2016. augusztus 5. 20:11

    10
    @local: Még egy pólót sem adott a skót rotfl
  • kléni 2016. augusztus 5. 20:11

    11
    Mindegyik vótmá.
  • Matula #6 2016. augusztus 5. 20:13

    12
    @kinglog2000: Értelmetlen lenne a további posztolásom, maximalista vagyok és gif, vegyes képek, jófajta vegyes képek, pár videó stb ott van előttem, szóval nem lenne vége a posztolásnak soha :)
  • einstein 2016. augusztus 5. 20:15

    13
    De hol itten a probléme?Magánélet és posztolás jól megfér egymással rotfl:D
  • ArkaChopa #11 2016. augusztus 5. 20:16

    14
  • [ törölt felhasználó ] #8 2016. augusztus 5. 20:17

    15
    @ArkaChopa: Vagy erre

    rotfl
  • bishop 2016. augusztus 5. 20:25

    16
    Hát MATULA részben örülök a döntésednek ha a te szemszögedet nézem. Végre elkezdesz kicsit élni is. Remélem jó lesz. Sok sikert a gépen kívüli élethez! Tény,hogy számomra érthetetlen módon túlzásba vitted a posztolást,azonban most átesel a másik végletbe. Az élet nem csak fekete vagy fehér! Vannak árnyalatok és színek is. Nagyon sok embernek okoztál itt vidám perceket. Akkor is mikor a posztjaidat néztük és akkor is mikor a hisztijeiden mosolyogtunk.Úgy érzem az oldal üresebb lesz nélküled.Maximalizmusodból posztolás esetén le kéne adni sokat. Ne versenyezni próbálj hanem egyszerűen csak szórakoztatni, minket és magadat.Mindenki boldog lenne. te is és mi is. Lehet lesznek azok akik örülnek döntésednek de azok nyugodtan kapják be szerintem. Sokan elfelejtik hogy ez az oldal miről szól. Arról hogy némileg zárt közösség feljön,megossza egymással ami neki tetszik és kommentálják a dolgokat.Vagy csak túlnyomórészt lusta dög módján ( mint én!) napi szinten nézik a posztokat és sokszor vonyítanak a röhögéstől a kommenteken.Mindenesetre én részemről szeretném megköszönni amit értünk tettél eddig és kÍvánok nagyon sok sikert az életben! És azért szerintem bízunk benne hogy egyszer visszatérsz ha csak pillanatokra is. Üdv!
  • Messirah 2016. augusztus 5. 20:42

    17
    Nos sajnálom , mert a 10-ből az első 5 te voltál . A Matula fémjelzés garancia volt a szórakozásra , látványra . Nem mondom , hogy miattad nézzük a képtelenség.hu-t , de te kimondottan képtelenség vagy ... Jó utat , jó szórakozást és jó életet .
  • zooltan 2016. augusztus 5. 20:42

    18
    Hát Matula emlékszem amikor még kezdted, az idő folyamán sokat fejlődött a posztjaid színvonala, mondhatni kicsiszolódott a gyémánt. Köszönet az eddigi posztjaidért.

    U.I. ne üss oda a képernyőnek,
    <- az nem egy légy :D
  • Matula #16 2016. augusztus 5. 20:45

    19
    @bishop: Köszönöm és igazad van én versenyre vettem a dolgot. Számolgattam mikor érem be Arkát posztokban. Aztán leesett, hogy 1-1,5 év ami rohadt sok idő. Aztán volt aki felnyitotta a szemem, elősször még nem volt gond a pár poszt, aztán már láttam, hogy hibázok és zavarja. Itt rövid időn belül jött a döntés és a sok meló is közrejátszott.
  • radirr 2016. augusztus 5. 20:46

    20
    naa nemár... mindig kinyitottam egy sört mikor megláttam hogy "matugiffek" és szépen végig néztem... :( hiányozni fog, de megértelek. én 31 vagyok és jön a gyerkőc.... nekem sincs időm semmire
  • BitPork 2016. augusztus 5. 20:47

    21
    Matula!
    Én egy szar alak vagyok de a posztjaid sokat segítettek az utóbbi időben. Nem sajnálom tőled nagyarpit, hazaviheted :P
    Sajnálom, h lelépsz - kívánom, hogy találd meg a számításodat!
  • JohnFly #12 2016. augusztus 5. 20:49

    22
    @Matula: Gratulálok a döntéshez, az a legfontosabb, hogy tarts ki mellette. Ez olyan mint egy függőség. Csak úgy szabadulhatsz meg tőle, hogyha mindenestől törlöd az életedből, és nem engedsz a kísértésnek, hogy naaaaaa jóóóóóóó, ma tolok egy posztot, de csak egyet, had lássák, hogy a jó öreg matu (bocs a kisbetűért, a bill. nem engedi, hogy nagy emmet írjak.) él és virul, mert azon kapod magad, hogy megint hanyagolod a barátokat, meg a csajokat........
    Kitartás! Biztos nehéz lesz!
  • AsconaB 2016. augusztus 5. 20:50

    23
    Vagyis az asszony rossz szemmel nézi ezt a hóbortot! Megtudom érteni rotfl Kb olyan voltál mint xpress-en Dömi. Neki már 1000 feletti eredeti kiadású filmje van. Óriási idő és energia befektetés. És ez hosszútávon nem éri meg ami nyílvánvaló.
  • képtelenség.hu 2016. augusztus 5. 20:56

    24
    A keptelenseg fuggoseget okoz. Nem fogod tudni abbahagyni. Neha fel fogsz ide nezni es egyket jo dolgot be fogsz vagni. Ha nem is ennyit de egyketto biztos becsuszik. A dolgok valtoznak az emberek forognak. Ez igy van rendjen. Koszonjuk a szorakoztatast. Es varunk vissza mint aktiv ertekelo kommentelo.
  • képtelenség.hu #9 2016. augusztus 5. 21:00

    25
    @ArkaChopa: mimdig igy nezek ki
  • képtelenség.hu #18 2016. augusztus 5. 21:02

    26
    @zooltan: engem beszopatott az avatarod rotfl
  • Matula #24 2016. augusztus 5. 21:09

    27
    @cadmagician: Szó szerint függőséget :) Na ez volt a bibi és beteges :)
  • cancer 2016. augusztus 5. 21:16

    28
    Ugyanmá....és is sokszor megfogadom, hogy otthagyom a melóhelyet, aztán mégis megyek minden nap.xdxdxdxdxdxd
  • Sozó 2016. augusztus 5. 21:17

    29
    Köszönöm!!! ... és nem azt , hogy ez az utolsó, hanem azt , hogy remekül szórakoztattál. Egy, egy Matugiffel időnként meglephetsz... meg egy,egy vegyes képekkel,... meg pár vidivel XD.
  • képtelenség.hu 2016. augusztus 5. 21:46

    30
    Bocsi. Nem tudom kihagyni... rotfl
  • bishop 2016. augusztus 5. 22:00

    31
    Azért szerintem Matula megérdemelné ,hogy övé legyen a legtöbb kommentes poszt mostanában. Szerintem tartozunk neki ezzel, hogy végre nyerjen! Úgyhogy húzzatok bele a kommentelésbe ha lehet. Nem sok csak egy kis összefogás kéne, egy emberért aki nagyon sokat adott nekünk.
  • Matula #31 2016. augusztus 5. 22:06

    32
    @bishop: Nincs semmi érteme már :) Vége a ranglistának ;) Rossz érzés, valahol meg jó dolog az, hogy befejeztem. Egy kő esett le a szivemről. Ha első lettem volna posztszámokban akkor az fusztrállt volna, hogy mikor ér be valaki xD Szóval ez igy van rendjén. Mindenki pótolható kalap
  • Sheldon 2016. augusztus 5. 22:07

    33
    до свидания ! "Oroszországból szeretettel " :-(
  • Matula #30 2016. augusztus 5. 22:10

    34
    @cadmagician: Hé Cad, egy új Lada Vesta a limit. Csak akkor folytatom ha veszel nekem egyet xD De nem játékautót ám wink
  • bishop #34 2016. augusztus 5. 22:12

    35
    @Matula: Lada Vesta???????????? Remélem a nők terén azért szorult beléd némi ízlés. Ha már az autóknál nem. :)
  • thrasher 2016. augusztus 5. 22:18

    36
    Nagyon hiányozni fognak a posztjaid, de meg tudlak érteni, kösz mindent. :beer:
  • aSaca-Hun 2016. augusztus 5. 22:19

    37
    kalap :(
  • Matula #36 2016. augusztus 5. 22:36

    38
    @thrasher: Majd jön egy másik Matula :)
  • Matula #35 2016. augusztus 5. 22:37

    39
    @bishop: Hát drágább autót nem mertem irni, a skót még a pólót is félti rotfl
  • bishop #39 2016. augusztus 5. 22:44

    40
    @Matula: Mondjuk ebből a szempontból nézve igazad van.
  • Bl4st3r-x 2016. augusztus 5. 22:56

    41
    bakker, matugiffek hol lesznek? namindegy azért :beer:
  • Bl4st3r-x 2016. augusztus 5. 22:58

    42
    Mondjuk én nem vagyok túl nagy búcsúzkodós tipus, volt már olyan szakításom is anno ahol annyit mondtam hogy szia! Hát akkor holnap nem találkozunk. Puszi. Neked a puszi is lemarad, érd be ennyivel. :)
  • képtelenség.hu #32 2016. augusztus 5. 23:01

    43
    @Matula: ki mondta hogy vege? Ott a legek.
  • képtelenség.hu #39 2016. augusztus 5. 23:02

    44
    @Matula: nem volt a meretedben ugy emleksem
  • Matula #44 2016. augusztus 5. 23:20

    45
    @cadmagician: Nem kell a pedálozás :) Az autó meg nem méretre van szabva rotfl
  • RIP #3 2016. augusztus 5. 23:35

    46
    @Matula:

    Nem mész Te sehova!
    Csak változtass. Nem kell minden áron és minden nap megmutatni nekünk hogy élsz.

    Mi tudjuk!!
  • pictor 2016. augusztus 5. 23:36

    47
    Hiányozni fogsz!
  • Árpi #45 2016. augusztus 6. 00:02

    48
    @Matula: Hát ez most fájt. :( De egyben örülök is neked! Ha valami már árt az embernek, akkor jobb, ha abbahagyja bármilyen nehéz is. Azthiszem én a War Thunderrel vagyok így... Tavaj ősszel kezdtem és majdnem ezer órám van abban a qurva játékban. Az ember könnyen túlzásba viszi a dolgokat. Nade, ha már tényleg nem látunk itt többet még kommentelőként sem, akkor hát nehezen de könnyes búcsút veszek tőled. :( Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon fogsz hiányozni Matukám! Köszönet minden képért, minden gifért, minden történelmisért, egyszóval minden egyes posztért, amire időt szakítottál az életedből, hogy minket szórakoztass! Nagyon vigyázz magadra! Ahogy apám szokta mondani -"Okosan, mert hülyéből sok van!". Legyen nagyszerű életed! Jó ember vagy! yougod yougod yougod :beer: És köszönöm, hogy megemlítettél! Hiányozni fogsz!
  • naphtha 2016. augusztus 6. 01:12

    49
    Nő (vagy fiú(ne legyünk korlátoltak)) van a dologban ;) így érthető :) Ha meg nem akkor szedd össze magad :D
  • adriai6 #34 2016. augusztus 6. 06:30

    50
    @Matula: :beer: de meg azért nem bocsátok rotfl
  • ArkaChopa #50 2016. augusztus 6. 06:32

    51
    @adriai6: hiányoztál neki mint aids a lepratelepre rotfl
  • Kono2.0 #51 2016. augusztus 6. 06:46

    52
  • kisokka 2016. augusztus 6. 07:56

    53
    Akkor akár vissza is lehetne tenni a nem tetszik gombot xd
  • Kono2.0 #53 2016. augusztus 6. 07:59

    54
  • Sorrente 2016. augusztus 6. 08:43

    55
    kelj fel és járj :P
  • koppany82 #38 2016. augusztus 6. 08:51

    56
    @Matula: :beer:
    Minden jót a továbbiakban!
  • dark_kutya 2016. augusztus 6. 09:06

    57
    Szia! Évek óta járok ide szinte minden nap jókat röhögni, passzív olvasóként és tuti több ezren ugyanúgy, akik nincsenek reg.-elve (talán az admin látja a számokat?). Szerintem az Ő nevükben is köszi a sok-sok munkát és szórakoztatást (és a többi posztolónak is)! A legjobb ilyen jellegű oldal itthon.
    Ha jön a kiégés, abba kell hagyni, nincs ezzel semmi gond, számtalanszor átéltem, kezdve kb. 15 éve a travian -tól.
    A munkában ugyan ez a helyzet, aki szénné dolgozza magát, az bezombul, beszűkül a tér, elveszít minden realítást a világgal, nem erről kell, hogy szóljon az élet, miközben az idő a korral csak egyre gyorsabban rohan.
    Az ember bírja, bírja 6-8 évet szabi nélkül, pszicho módon, néhány apróbb előjel (cseng a fülem? ja majd abbahagyja), aztán egyszer beüt a krach, nem bír felkelni az ágyból, a doki meg vérnyomásmérés után mentőt akar hívni.
    A regenerálódás pedig hosszú folyamat, én hónapokkal ezelőtt bezártam a csúcson lévő céget, rohadt nehéz volt nem törődni vele de még ennyi idő után sem sikerült teljesen kikavarodni abból a gyilkos, hajtós, monoton napi ritmusból.
    Akik meg kígyót-békát kiabáltak a hirtelen leállás miatt (beszállítók, vásárlók, stb.) azokról meg szép lassan sorban kiderül, hogy ja, igazából ők is átéltek már ilyet, az egyik fél évig nem dolgozott, a másik utazgatott, a harmadik dokihoz járt, stb. mind olyanok, akik a mai elvárásoknak megfelelően mindenben a maximumra törekedtek, csak hajtottak és hajtottak.
    Szóval nem vagy egyedül, amúgy is "a csúcson kell abbahagyni" :) , szerintem ráérsz majd legközelebb karácsonykor is egy Matugif-es csokrot gyártani, mindenki örülni fog a visszatérésnek :)
  • képtelenség.hu #57 2016. augusztus 6. 10:18

    58
    @dark_kutya most hogy regeltel mar bekapcsolodhatsz a szorakoztato eszmecserekbe emelve vagy eppenseggel rontva a szinvonalat :D
  • T800 2016. augusztus 6. 10:53

    59
    Régóta járok ide, csak azért regisztráltam, hogy elmondhassam: Köszönöm Matu! Remélem néha ellátogatsz az oldalra és hozzászólsz azért.
  • Mókár 2016. augusztus 6. 11:01

    60
    Énisénis...
    Respekt és kösszencs a sok-sok vidám percért Matula
    Egy klassziqssal élve: "Kár érte, jó ügynök volt"
  • T800 #34 2016. augusztus 6. 11:06

    61
    @Matula: Ja, és Vesta RULZ! :)
  • Grenadírf4ls 2016. augusztus 6. 13:00

    62
    Viszlát Matesz, kösz az eddigi posztokat :) kalap
  • adriai6 #51 2016. augusztus 6. 14:08

    63
  • Sasos 2016. augusztus 6. 14:51

    64
    Tegnap Fezenre vittem az asszonyt. Ma feljövök és ez van? Hát mi folyik Gyöngyösön? Ezt kell csinálnyie? Honnan a fenéből fogom tudni, hogy eközben mi történik a metrón, he? :D
  • Sasos 2016. augusztus 6. 14:54

    65
    Amúgy meg milyen 7000? Hol van az még.... :D
  • Sasos 2016. augusztus 6. 14:54

    66

    E szerint nincs meg...
  • AsconaB #66 2016. augusztus 6. 15:09

    67
    @Sasos: Dehogynem! Lentebb nézed ott látszik, hogy 7000.
  • képtelenség.hu #67 2016. augusztus 6. 15:13

    68
    @AsconaB: vélhetően törlődött egy mert megszünt video vagy mivel a folyamatos a régebbi pornó és malac tartalmak moderálása, azért csökkent. demegvolt neki. a számeltérés meg a gyorsitotárazásból adodik.
  • AsconaB #68 2016. augusztus 6. 15:25

    69
    @cadmagician: Pornó és malac tartalmak? Kérnék szépen linket mindhez! rotfl
  • csabee22 2016. augusztus 6. 17:53

    70

    Köszi az eddigi feltöltéseidet hiányozni fognak, de nem lehetne, hogy kicsit pihensz és utána "light"-osabban visszatész!?
  • Hollowdrums 2016. augusztus 6. 19:09

    71
    @Matula: yougod
  • Matula #71 2016. augusztus 6. 19:16

    72
  • Matula #70 2016. augusztus 6. 19:19

    73
    @csabee22: Én meg a lightos visszatérés? rotfl Ha posztolok akkor ott van előttem minden, olyan mint a játékboltban egy gyerek. Ez is kell meg az is. Hiányzik a posztolás, de soha nem lenne vége. Mellesleg a gép előtt megy el az időm amit nem tolerána senki.
  • Matula #68 2016. augusztus 6. 19:20

    74
    @cadmagician: Azért várhattál volna azzal a törléssel :)
  • AsconaB #73 2016. augusztus 6. 19:21

    75
    @Matula: Jó van má! Tudjuk az asszony szájba verne! rotfl
  • Matula #75 2016. augusztus 6. 19:24

    76
    @AsconaB: Tudod elősször nyugodtan gépezzél, aztán meg mindig a gép előtt ül dumát hallottam vissza anyámtól :(
  • AsconaB #76 2016. augusztus 6. 19:41

    77
    @Matula: Pff nekem is mondja! Pedig szoktam segíteni mindenfélét. Nem tudom lehet menni kellene :( Nem annyira rajongok a változásokért. Pedig tudom, mindennek eljön egyszer az ideje és nincs mit tenni :S
  • elmap2 2016. augusztus 6. 20:21

    78
    Köszönet mindenért Matula! Minden nap hoztál egy kis örömöt a napomba :) ;)
  • Árpi #76 2016. augusztus 6. 20:26

    79
    @Matula: Te itt már egy legenda maradsz ! :D Am nemtom, lehet nem láttad a 48-as hsz-t ? :D Am most feldobok egy neked igazán tetsző posztot. :D
  • Matula #77 2016. augusztus 6. 20:30

    80
    @AsconaB: Na meg kurvára kimerültem. Az ismerősi körben, rokonság csak páran tudták, hogy posztolok. Szóval az emberek megnézik a posztokat mert érdekli őket. Azt, hogy ki teszi fel és ez mennyi időbe kerül arra úgy néznek mint egy hülyére és sajnos már egy idő után ez nehezen működik. Ez addig szép és jó amig az embernek tolerálják vagy egyedül vagy. De ha egyedül vagyok akkor szép és jó minden itt. De megy az idő rohadtul. Bárcsak 20 évesen kezdtem volna ezt. Anno a volt menyasszonyom pl a Cod6 ra meg a Bad Company 2-re volt kiakadva. Szóval azt is fel kellett adnom. Azt kellett csinálni ami neki is tetszett, honfoglalózni. Még akkor a régi jobb változata volt meg.
  • AsconaB #80 2016. augusztus 6. 21:46

    81
    @Matula: Ez qrvára fárasztó lehet, nem vitás. Azért napi több óra posztolás elég sok. Emellett még dolgozni, aludni, élni kellene. Az meg biztos, hogy így nem megy. Legfeljebb ha fél órát szánnál rá, csak 1-2 poszt a hamar feltölthető fajtából. De ha nem menne - mert többet akarnál - akkor felesleges erőltetni. Az nem igaz, hogy akkor jó ha egyedül vagy. Az szívás. Önmagában csak ezért nem éri meg magányosan lenni. Nagyon megy. Van mikor a sírás kerülget ha belegondolok mennyire telik. Talán ezért is kapálózom a kocsi után is. És minél jobban csinálom annál inkább nem sikerül. Sokan a képembe nevetnének ha tudnák, hogy van 700 ezrem és nem tudok egy autót venni. Csak ez nem ilyen egyszerű. Azért át kell gondolni. Meg minden bszott kocsi több 100Km-re van, mert nekem ilyen a szerencsém.
    Az pedig, hogy azt csinálni ami a csajodnak tetszik megint nem jó. Abban mi a pláne ha erőltetik az embert. Ott válnak el az utak. Azért Cod után Honfoglalózni elég genyó már. Soha nem is akartam kipróbálni a Honfoglalót, nem nagyon érdekelt. De a viszonyítási alapom megvan mindkét játékhoz. Nem gyengén különböznek.
  • audrey 2016. augusztus 7. 02:21

    82
    Koszonjuk Matu!!!!
  • [ törölt felhasználó ] #80 2016. augusztus 7. 04:38

    83
    @Matula: Sose hagyd hogy egy nő irányítson, már a kapcsolat elején tudatni kell velük hogy ki a főnök. Csak tudd hogy hol a határ mert mint azt Cad is meg mondta; a keptelenseg függőséget okoz. :D
  • Kono2.0 2016. augusztus 7. 06:50

    84
    Nagyon egyszerű a recept.Szórakozásból kell csinálni.Ez nem egy hívatás, egy életcél.Ez szórakozás és szórakoztatás.Erről szól az egész.Én is postolok de nem baszom el a napom a gép előtt.Nem görcsölök rá, nem nézem a % arányokat stb.Bár azt még most se értem Adri, hogy a faszba vert rám 6 nap alatt 80 hsz-t.Biztos a cset elvonás :D Ha az embernek van ideje postoljon, de azért ez ne menjen a magánélet rovására.Ha nekem úgy jön ki a lépés van, hogy napokig erre se nézek mert más fontosabb dolgom van.Nem szabad túlzásba vinni mert tényleg először csak rákattan az ember aztán meg be.És akkor már egyenes út vezet a muszájkabáthoz.Szerintem.
  • LongJohnHolmes 2016. augusztus 7. 13:22

    85
    A Matugif a legjobb!
  • Reka 099 #3 2016. augusztus 14. 05:39

    86
    @Matula: és...és akkor töröljem a laptopomról a matugiffek rajzomat amit mutattam? Hiányozni fog a sok-sok szórakoztató posztod. kalap, Matu!
  • cannny 2017. február 7. 22:18

    87
    Öööööö rotfl
  • AcIv55 2017. szeptember 29. 10:28

    88
    " De mondom, hogy Matu mögött egy ember van akinek ez már időpazarlás volt. További jó posztolást mindenkinek! Ez a videó az eddigi posztjaimból egy utolsó válogatás. Sziasztok!" ejnye ejnye te IGAZMONDÓ XD én már várom yeh rotfl szar csináló rotfl xd
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!