Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
A szovjet hadsereg, miután felismerte

a német példákból, hogy bármely harckocsi alvázára építhető bármilyen más fegyverzet, gőzerővel dolgozott minden harckocsialváz egyéb hasznosíthatóságán. A T-34 alváz – lévén az alap harckocsi közepes kategóriájú – korlátozott lehetőségeket kínált. Páncélvadász feladatkörre kiváló volt, de tüzérségi célokra már nem igazán. A SU-122 világosan megmutatta a könnyű alváz hátrányát e feladatok ellátásában.
A szovjeteknek viszont rendelkezésére állt egy sokkal teherbíróbb alváz: a KV (Kliment Vorosilov) harckocsik alváza. Ezt a SU-152 járműhöz használták fel. A harci tapasztalatok azonban rámutattak a konstrukció hiányosságaira. A végső változat az IS-2 (Iosip Stalin, azaz Joszif Sztálin) 2- es tankok alvázára épült. Így kapta az ISU-152 (ISzU-152) jelzést az új többfeladatú jármű. A felfüggesztés tehát itt is görgőnkénti torziós rugókat foglalt magában.
Többfeladatú harcjárműről kell beszélnünk: egyaránt sikeres volt tüzérségi eszközként, gyalogsági támogatófeladatokra, erődrombolásra, és nehéz páncélvadászként is. A városi harcokban – mint Königsberg, Berlin, vagy Budapest ostroma – is bevált, persze csak gyalogsági támogatással.
A 152 mm-es tarackágyú (átmenet a tarack és az ágyú között) brutális ereje a legnehezebb német harckocsikat és páncélvadászokat is kilőhette. Ennek azonban komoly hátránya volt: a lövedék súlya nagyon lassú újratöltést tett csak lehetővé. Erődítmények rombolásánál persze ez mellékes volt, páncélosok elleni harcban viszont egyáltalán nem. Lapos konstrukciója viszont a lövegemelkedést korlátozta, emiatt tüzérségi eszközként csak közepes lőtávolsággal rendelkezett. Így hatalmas ütőereje ellenére erre a járműre is igaz a régi tétel: ami mindenre jó, az semmire nem jó igazán.
Páncélzata szintén a nyers erő mintaképe. 90 mm-es, döntött homokpáncélja remekül ellenállt a német 75 mm-es páncéltörő ágyúknak, ilyenekkel csak közvetlen közelről lehetett kárt tenni benne. Még a Tigrisek 88 mm-es KwK 36-os lövege sem tudta kihasználni kitűnő hatótávolságát az ISU-152 ellen. Sikeres kilövéshez legalább közepes távolságra meg kellett közelíteni az önjáró löveget, ami viszont - épp a tarack tűzereje miatt - erősen kétesélyessé tette a párharcot. A lövegbölcsőt még így se lehetett tönkretenni: az 1945-ös változat itt 320 mm-es páncélt hordott! Mindez persze csak frontális harcnál igaz, az ISU-152 ugyanis – forgótorony hiányában – csak a páncélvadászokra jellemző minimális irányzási lehetőséggel rendelkezett. Komolyabb irányzáshoz az egész járművet kellett elfordítani, ami - különösen egy ekkora eszköz esetében – nem kivitelezhető túl gyorsan.
A háború végén kísérleteztek egy 8 méter hosszú löveg beépítésével is. Ezeket kimondottan a Jagdtiger páncélvadászok ellen szánták, de a háború hamarabb véget ért, minthogy ezek a szörnyek elkészültek volna. Az extrém hosszú lövegcsővel a jármű manőverképessége elfogadhatatlanná vált, a csőszájfék sem tudott ekkora visszarúgást kompenzálni.
A háború után a a szovjet Vörös Hadsereg rendszerben tartotta a típust. Néhány darab így feltűnt 1956-ban, Budapest utcáin is a harcokban.
Ezen kívül a Varsó Szerződés egyes tagállamaiban is tovább szolgált az ISU-152, a lengyel haderőnél például a 60-as évekig. Az arab-izraeli konfliktusokban az arabok még 1973-ban is első vonalban alkalmazták.
A szovjetek kifejlesztettek hozzá nukleáris töltetű tüzérségi gránátot is, ezeket azonban nem vezették be, mivel a közepes tüzérségi hatótáv miatt ez magára a kilövő járműre is veszélyes lett volna.
:beer:

16 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!