A bemutató szerint egy ilyen rakétával New Yorkból Sanghajba 39 perc alatt repülhetünk. Az tervek szerint egy jegy árának összege megegyezik a repülőgép turistaosztályának jegyével megegyező árral. A Föld bármely pontja közötti maximális repülési idő nem haladhatja meg az egy órát.
A második világháború egyik legfurcsább gépe.
Egy háromrészes posztsorozat első része.
Az autót egy 27000 cc Rolls-Royce Merlin repülőgép motor hajtja. Paul Jameson brit mérnők tervei alapján készült amit 1960-ban álmodott meg. Az autó 1000 lóerős és egy második világháborús Spitfire vadászgép motorját rakták bele. Ez az első olyan autó amit repülőgépekbe tervezett motorral szereltek össze. Az autó felfüggesztése Austin A110 Westminster és hátul a Jaguar XJ12 autóé.
Japánban épült 1981-ben. Átmérője - 80 méter, magassága - 45 méter. A tervezéskor figyelembe vették, hogy a földrengéseknek ellenálló legyen.
Az eddigi legkedvencebb posztom !!!
A fiatal tervező Barnaby Dixon 1,5 évet töltött azzal, hogy tökéletes élethű mozgást érjen el egyedi bábujánál
Több típussal fognak bemutatkozni a 2016-os Genfi autókiállításon a szerbek, a járművek várható adatait és teljesítményüket is megadták
Franciaországban Camargue-ben fejlesztették ki az autót.
Azért érdekes,hogy egy ennyire őrzött fegyházban miként juthattak szerszámokhoz
A válság alatt, Jason Freeney, ipari formatervező, elvesztette az állását
A tervezőknek
A helyszín természetesen Kína!
1 hónap munkája volt ez a tervezőnek
Bocsi ha van benne olyan kép ami esetleg volt.
Valakinek egy kacat,másnak meg minden álma