A CH–53E Super Stallion az amerikai haderő és a NATO legnehezebb és legnagyobb teljesítményű helikoptere, melyet a Sikorsky Aircraft fejlesztett ki az 1970-es évek második felében, a CH–53 Sea Stallion továbbfejlesztésével, elsősorban a Tengerészgyalogság számára. Az amerikai üzemeltetők egyöntetűen csak „hurrikán csinálónak” becézik a típust, a hétlapátú főrotor által keltett légörvény miatt. A Tengerészgyalogság 1967 októberében újabb fejlesztési igénnyel állt elő, melyben kikötötték, az új típusnak 80%-kal nagyobb emelőkapacitással kell bírnia a CH–53D-hez képest, valamint hadihajókon – főként a partraszálló hajókon – való üzemre is képesnek kell lennie.
A Karánsebesi csata, amelyben az osztrák császári hadsereg önmagát mészárolta le.
Az első repülés a Rostek, Sergei Chemezov vezetőjének jelenlétében történt.
A Lamborghini LM002-es eredetileg az amerikai katonai részleg jelentős szerződésére épült. Ezért története nemcsak szórakoztató, hanem elég botrányos is. A terepjáró az amerikai M151 Mutt és a Willys MB terepjárókat váltotta volna le. De a Genfi Autószalonon 1977-ben a Lamborghini Cheetah csalódást és botrányt okozott a nyilvánosság körében mert láthatóan lemásolta az XR311-es terepjárót. Ezért pert indítottak a Lamborghini ellen. Azóta már fejlesztették ezt a luxus terepjárót és megfizethetetlen áron árulják. 12-hengeres, 5,2 literes benzinmotorral dupla vezérműtengely. Teljesítménye 426 lóerő.
A nagyszabású hadgyakorlat Jaroszlavl-ban volt. Egy megépített pontonhídon gyakorolták a vasúti átkelést az orosz csapatok.
Az AM-17-es gépkarabélyt 2018-ban rendszeresítik Oroszországban a hadsereg számára. Ez a fegyver a 90-es évek végén kivont AKS-74U-t fogja helyettesíteni.
A baleset Szibériában volt Kemerovo városban. Hiába volt zöld a lámpa az autósnak, figyelmen kívül hagyta a szirénázó tiszti UAZ felvezető autót. Aztán jött a meglepetés.
Szerintem a Forma 1-nél is állást kapnak ha leszerelnek :)
Nem csípem a ruszkikat, de azért van mire verniük...
Most került nyilvánosságra a 2017 februárjában történt baleset ami Babrujszkban, Fehéroroszországban történt. Felszállás közben, technikai hibák miatt kigyulladt egy MIG-29 es vadászgép. A pilóta még időben katapultált.
A keleti fronton (1941-1942)
A baleset június 24-én szombat történt Minszkben. A T-72-es harckocsit vezető katona figyelmetlensége okozta a balesetet amiben senki nem sérült meg.
Természetesen senki nem számít egy konténerszállító hajó támadásától. A rakéta hatótávolsága 400 kilóméter.
Részt vett az 1956-os forradalomban is.
Egyenlőre 400 páncélozott jármű színe fog megváltozni a megszokott sivatagi Forestről az Európai zöldre. Természetesen ezek a páncélosok Európába hajtanak végre szolgálatot, az oroszoknak már most fejfájást okozva.
1945 áprilisában végső csapást mértek Berlinre a Vörös hadsereg katonái.
Iráni katonák még időben kilőtték az öngyilkos merénylőt.
Az S–300 nagy hatómagasságú légvédelmi rakétarendszer, melyet az 1980-as években fejlesztettek ki a Szovjetunióban, elsősorban a fix telepítésű SZ–200 leváltására. Alkalmas ballisztikus rakéták és nagyon alacsonyan repülő célok elfogására is. Az eredeti SZ–300P rendszert folyamatosan továbbfejlesztik, így jelenleg többféle, méretében, paramétereiben, szállító járművében eltérő rakéta alkotja.
Türelmetleneknek 0:50-től.