Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
A Corvette első generációja az 1953-as modellév végén került bemutatásra. A General Motors eredetileg csak egy prototípusnak szánta saját, rendszerint extravagáns formaterveket bemutató Motorama standjára, a New York-i autószalonon. A modell azonban akkora érdeklődést váltott ki a látogatókból, hogy a GM úgy döntött, belefog a hivatalos gyártásba. Az első, eladásra szánt darab gyártása 1953. június 30-án kezdődött meg.

Az 1953-as modellévben 300 darab, kézzel készült, fehér színű Corvette kabrió készült el. Az első generáció tagjaira gyakran hivatkoznak "merevtengelyes modellekként" is, csak a második generációtól került független hátsó felfüggesztés az autóba.

Az 1954-es modellévtől a Corvette az addigi fehér (Polo White) mellett kék (Pennant Blue), piros (Sportsman Red) és fekete színben is rendelhető volt. Az ebben az évben elkészült 3640 darab legyártása és értékesítése is lassú folyamat volt. 1955-ben az addigi 3,9 literes, soros hathengeres Blue Flame motor mellé megjelent egy 4,3 literes, kisblokkos V8-as is, melyet felárért lehetett az autóhoz rendelni. Ez 8,5 másodperc alatt gyorsította a kocsit nulláról hatvan mérföldperórás sebességre. Mivel az 1954-es modellek közül sok nem kelt el, a General Motors 700 darabra korlátozta a gyártást az 1955-ös modellévben. A képeken egy 1955-ös V-8as roadster látható felújítás után.

4 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!