Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.

Története

Az 1970-es évek elején a Svéd Hadsereg főként az angol Centurion Mk.10-es harckocsik modernizált változataival, a Stridsvagn(Strv) 102, 104, 105 és 106, valamint a szokatlan kialakítású Strv 103-as tankokkal volt felszerelkezve. Ugyanakkor felmerült, hogy a szolgálatban álló Strv típusok hamarosan elavulttá válnak és szükség lesz a cseréjükre. Ennek érdekében a Svéd Hadügyminisztérium 1971.január 7-én létrehozta az UDES(Underlagsgrupp Direkt Eld Stridsfordon)csoportot, mely szerződésbe lépett az ugyancsak svéd Bofors, Hägglunds és Söner vállalatokkal, amiknek már több évtizedes tapasztalata volt harcászati eszközök fejlesztésében. Az UDES elsődleges célja érdekes módon nem az volt, hogy minél gyorsabban sorozatgyártásba helyezhető harckocsikat fejlesszen ki, hanem hogy tapasztalatot szerezzenek a különböző tanulmányozásra használt gépekből, melyeket később aztán hasznosíthattak egy modern harckocsi tervezésekor. 1971 és 1976 között több különböző fa modellt is megépítettek, ezek az UDES "XX"(extra experimental) 05, 06, 11, 15/16, 19 és 32 voltak. Eme mintadarabok csupán a felépítményt, a löveg elhelyezését, valamint a belső és külső alkatrészek elrendezésének bemutatására és tanulmányozására szogáltak. Mindezek közül egyedül az UDES XX19-ből készítettek teljesen működőképes harckocsit, mely nem csak számozását, hanem működését tekintve is a közvetlen elődje volt a poszt tárgyát képező UDES XX20-nak.

Az XX19

Az XX19-et nem kifejezetten a fa modell mintájára építették meg, hanem egy már létező és a tervekhez nagyon hasonló német Marder IFV(Infantry Fighting Vehicle)alvázát kapta meg. Erre helyezték rá a különös torony nélküli öntöltő löveget, melyet a legtöbb UDES projekten láthatunk, s melyet a Bofors az angol 105 mm-es Royal Ordnance L7-es ágyúból fejlesztett ki.

Az XX19-es kezdeti tervrajza.

A torony nélküli löveg bár elsőre korszakalkotónak tűnt, de olyan hátrányokat is magával hordozott, melyre akkoriban még nem igazán volt megoldás. Az első és legnagyobb gondot a legénység látóképességének korlátozása okozta, ugyanis a löveg nem csak, hogy kitakart egy hatalmas területet a parancsnok és a célzó látómezejéből, de még alacsonyabban is voltak nála a tank alvázában, így lehetséges lett volna, hogy az ellenség már jóval azelőtt észreveszi a tank lövegét, minthogy annak a személyzete egyáltalán megláthatta volna azokat. A fejlesztést viszont nem adták fel és megpróbálták több módon is orvosolni a fenn álló problémát.

A kész XX19-es a német Marder alvázzal.

Próbálkoztak sima kamerával, hőkamerával, és HMD(Helmet Mounted Display)-el is, melyhez hasonlót napjainkban a legtöbb vadászpilóta sisakjában láthatunk. Akkoriban azonban még kiforratlanok voltak ezek az új technológiák és vagy megbízhatatlanok voltak, vagy egyszerűen túl rossz minőségű képalkotásra voltak képesek. Arról pedig nem is beszélve, hogy nem biztosítottak eléggé nagy látószöget(csupán 40°-60°-osat).

Ahogy Don Loughlin írta az ARMOR 1996-os január-februári kötetében:

"A hőkamera nem helyettesítheti az emberi látást három szemponból; a képminőségben, a távolságérzetben, és a kettő kombinációjában. "

A fentebbiek mellett még nagy hátrányként róható fel a löveg závárzatának sebezhetősége, mivel azt nem védte a megszokottól eltérően a páncélozott torony. Ezt a gondot csak kis mértékben tudták orvosolni. Leburkolták a závárzatot, azonban csak egészen vékony páncélzattal, ami legfeljebb könnyű fegyverek ellen nyújthatott volna védelmet. Egyszerűen nem lehetett többszáz milliméteres átmérőjű kompozit páncélzatot elhelyezni a löveg körül, mivel annak a súlya túl magasra helyezte volna a harckocsi tömegközéppontját, s ez által borulékonnyá tette volna azt.

Az UDES XX19 tehát nem volt nagy siker, de valamiért mégsem adták fel a torony nélküli harckocsik fejlesztését, sőt, még tovább halmozták a különös megoldásokat azzal, hogy az UDES XX20 fejlesztéséhez visszanyúltak egy régebbi projekthez, az UDES XX05-öshöz, mely prototípus volt a világon az első "csuklós" harckocsi.

Az XX05

Az XX05 felépítését tekintve felmerül a kérdés, hogy vajon mi célt szolgálhatott. A válasz pedig nagyon egyszerű; a jobb terepezőképességet. Svédországban a terepviszonyok bizonyosan próbára tennék a legtöbb még ma is hadrendben álló harckocsit. Mocsarak, árkos területek, miegymás. .. A mérnökök tehát megpróbáltak megoldást találni ezeknek a zord körülményeknek a leküzdésére. A tank két részes felépítésének a lényege tehát a nagyobb területre elosztott talajterhelés, valamint az árkos és dombos területek könyebb leküzdése volt.

Az XX05-ös prototípus.

Az XX05-ön is látható volt már a torony nélküli löveg tervezete, bár ezen a gépen még csak egy működésképtelen modellként volt ábrázolva az. A harckocsi ezen kívül viszont teljesen működőképes volt, melyet alá is vetettek egy sor tesztnek. A terepen végzett próbákon az elvárásokhoz méltan egészen jól teljesített. Ennek ellenére félretették a fejlesztést és elő sem vették azt egészen az XX20 tervezéséig.

Az XX20

Az XX20-as gyakorlatilag az XX19 és az XX05-ből létrejött öszvérgép volt. A mérnökök megpróbálták a két projektből a jobb dolgokat egyesíteni ennek a tanknak a fejlesztésekor, illetve továbbfejleszteni azokat.

Az XX20-as kezdetleges tervrajza.

A Svéd Hadügyminisztérium 1980-ban módosította a korábbi rendeleteket a harckocsifejlesztésekre vonatkozóan. A súlyhatár már nem érhette el a 30 tonnát, csupát a 20-at. Továbbá alap követelménnyé tették egy 120 mm-es löveg használatát. Ez nem kis gondot okozott a fejlesztő mérnököknek, mivel már az UDES XX19-esen is nehéz volt elhelyezni a kisebb tömegű és méretű 105-mm-es löveget. Arról pedig nem is beszélve, hogy az XX20-as esetében már számolniuk kellett a csuklós szerkezetre ható terheléssel. A 120 mm-es löveg pedig sokkal nagyobb visszaható erőt is keltett lövéskor, ezért az ágyút tartó hidraulikis szerkezet is továbbfejlesztést igényelt.

1982-ben a Bofors és a Hägglunds elkészült a prototípussal, melyhez az alkatrészek beszállítását a HB Utveckling AB végezte. 1982 és 1984 között a Svéd Védelmi Anyagok Adminisztrációja (Försvarets materielverk, röviden FMV) irányítása alatt rengeteg tesztnek alávetették az XX20-as prototípust.

Az XX20-as első terep-próbája. (Itt még "báb" löveggel. )

A teszteken bebizonyosodott, hogy a tank nagyszerű terepező képességekkel rendelkezik, köszönhetően a csuklós felépítésének. Messze felülmúlta az átlagos harckocsik mozgási képességét ebben a tekintetben. Továbbá meggyőződtek róla, hogy egy ilyen kis tömeggel rendelkező könnyű tank is képes a nagy méretű, 120 mm-es löveg hordozására. A lövéskor keletkező visszaható erő és rázkódás is elfogadható volt a legénység számára.

Lőteszt a már működőképes 120 mm-es löveggel.

A próbákon még nem üzemelték be az öntöltő berendezést, mely a tank hátsó részében kialakított tárolóból közvetítette volna a gép első felébe a lövedékeket, így egy embernek kellett a lövedékeket egyenként betöltenie, de a mérnökök számításai szerint a szerkezet képes lett volna percenként 7-10 lövést is leadni.

Bár kezdetben minden jónak tűnt, lassan fény derült az XX20-as komoly hátrányaira is. Ezek közül az egyik a már fentebb az XX19-es esetében is említett probléma volt, azaz a legénység látóképességének súlyos korlátozottsága. Erre a megoldást egy a harckocsi első feléből hidraulisuk szerkezet segítségével kiemelkedő parancsnoki kapszulában látták. Ám ez sosem kerül beépítésre, bár a helyét kialakították, így teszteket ezzel a megoldással végül nem végeztek.

A tervezett parancsnoki kupola.

Az irányzó részére egy kamerát szereltek a lövegre, hogy célozni tudjon azzal, de ez sem volt túl hatékony az akkori kamerák képalkotási minősége miatt. Ezeken felül kiderült az is, hogy az irányzó és a parancsnok a harckocsi mozgása közben gyakorlatilag képtelen lett volna a célkövetésre.

Utóbbi volt talán a legsúlyosabb hibája a gépnek, mely miatt végül úgy döntött az UDES csoport, hogy felhagy az ilyen típusú tankok építésével és tesztelésével.

Az UDES XX20-as prototípust jelenleg a svéd Arsenalen múzeumban tárolják, ahol bárki számára megtekinthető a különleges gépezet.

Adatok

Személyzet: 3 fő (vezető, parancsnok, irányzó)

Méret és tömegadatok

Hossza: 7400 mm
Hossza a löveggel együtt: 9630 mm
Szélessége: 2900 mm
Magasság: 2150 mm
Súlya: 26 tonna

Páncélzat és fegyverzet

Páncélzat: 10-20 mm RHA (Hengerelt homogén acél)

Fegyverzet: 120 mm-es L/44(5,28 m) csőhosszal rendelkező Rehinmetall ágyú.
Tűzgyorsasága: 7-10 lövés/perc (elméleti)

Meghajtás

Motor: Detroit Diesel 8VA-71TA
Teljesítmény: 600 le
Végsebessége: 55 km/óra

Források:
-ARMOR, 105. kötet,6. kiadás(1996.November - December) - 23-25. oldal. (U.S. Armor Association)
-Jean M. Dasch, David J. Gorish (Ph.D. ) -The TARDEC Story: Sixty-five Years of Innovation 1946-2010 - 124. oldal.
-Bruce Maclaurin - High Speed Off-Road Vehicles: Suspensions, Tracks, Wheels and Dynamics. - 220. oldal.
-Rickard O. Lindström - ointres.se
-unusuallocomotion.com
-weaponews.com
-warfaretech.blogspot.com

Nincs hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!