Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
A SZU–152 szovjet nehéz önjáró tüzérségi löveg, amely a KV–1 nehéz harckocsi alvázára épült. A második világháború idején használták.

Előzmények

A második világháború elején a szovjet T–34 és a KV–1 harckocsik még képesek voltak felvenni a harcot a német harckocsikkal. A német PzKpfw VI Tiger I harckocsi, majd a PzKpfw V Panther megjelenésével a szovjet 76 mm-es F–34 harckocsiágyúk elavulttá váltak, az új német tankok frontpáncéljának és az oldalpáncél átütésére csak 500 méternél kisebb távolságból voltak képesek.Ezért a szovjet hadvezetés a német hadosztályok megállítása érdekében elrendelte egy új, erősebb löveggel felszerelt harcjármű kifejlesztését 1943-ban, amely könnyedén képes hatástalanítani akár a Tigrist és a Párducot is. A fejlesztéssel Zsozef Kotyint bízták meg a leningrádi Kirov Gyárban, ahol akkoriban a KV nehéz harckocsikat is gyártották.

Az új önjáró löveghez a KV–1 alvázát használták fel. A 152 mm-es ML–20 tarackágyú bizonyult a legmegfelelőbb választásnak a harctéri tesztelések alapján és elegendő mennyiségben rendelkezésre is állt. Az első prototípusa a tervezés kezdetétől 22 nap alatt elkészült, majd 1943. február 14-én már a csapatokhoz is került. A sorozatgyártást megkönnyítette, hogy más harckocsik alkatrészeit használták fel és ennek köszönhetően a költségek alacsonyak maradtak.

Előnyei és hátrányai

Mivel a SZU–152 könnyedén elbánt az ellenséges Tigrisekkel és Párducokkal, hamar felkeltette a németek figyelmét. A fő muníciója a robbanólövedék volt, melynek robbanása elég erős volt ahhoz, hogy ha nem is üti át az ellenséges harckocsi páncélját, a tank legénységét megölje, ezt tudván a németeknél nagyban lecsökkent a morál, mely kihatással lehetett a harci teljesítményükre. Ebből is látszik mekkora szerepet játszik egy háború kimenetelében a megfélemlítés ereje.

A gépnek azonban megvoltak a hátrányai is – a lövedék nagyon lassú repülési sebessége (főleg a súlya miatt) és a kevés muníció (csak 20 darab töltény). Igaz, az elülső páncél erősebb volt, mint a T–34-eseknek, de még így is átütötték a PzKpfw VI-osok és PzKpfw V-ösök. Ráadásul a 152 mm-es tarack nagyon pontatlan volt nagy távolságra. Ezért a SZU-152-est inkább gyors letámadásra használták, nagyobb csoportokban, amivel megszüntették a német harckocsik előnyét – a nagyobb távolságban való jó használhatóságukat –, és egyidejűleg ki volt használva a SZU–152-es közelharca való alkalmazhatósága.

A fő hátrány az elégtelen ventiláció volt. A kipufogórendszer füstje bejutott a legénység kabinjába, ami problémát jelentett, főleg a hosszabb csatáknál. Ez volt a fő ok, amiért elkezdtek dolgozni a harcjármű feljavításán. Végül a KV–1 alváza ki lett cserélve az ISZ–2-ére, és az új modell az ISZU–152 nevet kapta. A SZU–152-eseket fokozatosan kicserélték az újabb verziójú ISZU–152-re, és 1954-re a legtöbb ilyen önjáró löveget kiselejtezték a szolgálatból.

Adatok

Általános tulajdonságok

Személyzet: 5 fő
Hosszúság: 8,95 m
Szélesség: 3,3 m
Magasság: 2,5 m
Tömeg: 45,5 t

Fegyverzet

Elsődleges fegyverzet: 152,4 mm-es ML-20 tarackágyú
Másodlagos fegyverzet: 12,7 mm-es géppuska

Műszaki adatok

Motor: V-2K
Teljesítmény: 600 Le (450 kW)
Felfüggesztés: torziós rugók
Sebesség: 43 km/h
Hatótávolság: 330 km

Forrás: Wikipédia.

25 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!