


A harckocsi tervezését 1962-ben kezdték Cseljabinszkben mellyel viszonylag hamar, másfél év alatt végeztek. Az első 775-ös 1964-ben gördült ki a Cseljabinszki traktorgyárból. Ekkor neki is álltak a gép tesztelésének. A teszteken hamar kiderült, hogy bár a tank lapos profilja hatalmas előnyt jelentene a harcmezőn, egyben ez is okozná a vesztét, mivel a kilátás, és a legénység elhelyezése, testhelyzete egyszerűen szörnyű volt.
Tudni kell, hogy a második világháború korai szakaszában sokszor 6-7 lövést is leadtak a német páncélosok az orosz T34-esekre, mire azok egyáltalán észrevették, hogy honnan lőnek a németek. Ennek oka a T34-esekből való borzasztóan rossz kilátás, illetve a képzetlen személyzet volt.
A második világháború későbbi szakaszában aztán, amikor már a németek is képzettebbek voltak, már 2-3 lövésből megsemmisítettek orosz harckocsikat 2 kilométeres távolságból.
Ebből tanultak az oroszok és többé nem engedélyezték olyan harckocsik gyártását, melyekből a kilátás nem elég jó, így épphogy elkezdődött, már le is állították a 775-ös sorozatgyártását.
Hogy pontosan hány darabot gyártottak, az rejtély, de a szám nagyjából 2 és 5 között lehet.
Az egyetlen megmaradt darabot Kubinkában őrzik.
Ha a harckocsira ránézünk, az első ami rögtön feltűnik, az az extrém alacsony profilja, melyet úgy sikerült elérni, hogy a személyzetet fekvő testhelyzetbe kényszerítették. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tank gyártását lemondták, mivel ebben a testhelyzetben a személyzet teljesítőképessége egy esetleges harcban az idő előrehaladtával hatványozottan romlik.
A tank felépítéséhez mérten a motorjának is különlegesen laposnak kellett lennie, de ehhez nem kellett újat tervezni, mivel már rendelkezésre állt az 1962-ben kifejlesztett T64-es lapos motorja, az 5TDF dízelmotor.
Mint a teknő, úgy a torony is igen alacsony lett, melybe egy D-126-os huzagolt csövű, külön ebbe a toronyba tervezett automatizált rakétaindító lett elhelyezve, melyből lehet "Rubin" 4 kilométeres hatótávú és "Bur" 9 kilométeres hatótávú rakétát indítani. A Rubinnal maximum 4-5-öt, míg a Bur rakétákból maximum 8-9-et lehet indítani percenként.
A fő fegyverzet mellett még beszerelésre került egy 7,62-es koaxiális, a löveggel párhuzamosított PK géppuska is.
Páncélzat tervezésekor figyelembe kellett venniük, hogy a tankot nem tudják olyan nagy és erős motorral ellátni, mint például a második világháború után gyártott T10-eseket, ezért kompromisszumot kellett hozniuk, és így csupán 120 milliméteres lett a harckocsi páncélzata, mely bár elsőre kevésnek tűnik, a felső frontpáncél erős döntésének köszönhetően nagyon nehezen lehetne csak átlőni. Az alsó frontlemezt és a torony frontját, azonban még egy a második világháborúban gyártott tank lövedéke is könnyedén átütné.
A 775-öst ellátták vegyi, biológiai, és radioaktív sugárzás elleni védelemmel. (CBRN)
Típus: rakétás harckocsi
Fejlesztő ország: Szovjetunió
Formatervező: Paul Isakov
Gyártó: SZKB-75, Cseljabinszki Traktorgyár
Személyzet: 2 fő
Hosszúság: 7,2 méter
Szélesség: 3,415 méter
Magasság: 1,755 méter
Tömeg: 36 tonna
Páncélzata: 30-tól 120 mm, melynek anyaga hengerelt acéllemez.
Elsődleges fegyverzet: 125 mm-es D-126 huzagolt csövű rakétaindító (24 darab Rubin irányított páncéltörő rakéta, 48 darab Bur nem irányított páncéltörő rakéta)
Másodlagos fegyverzet: 7,62 mm-es PK géppuska
Motor: 5TDF kétütemű dízelmotor
Teljesítmény: 700 lóerő (518 kW)
Hatótávolság: 500 km
Végsebessége: 70 km/ó
_V_ 2017. január 18. 13:33
15