
A hidegháború ideje alatt folyamatos versengés folyt a hadigépek mérete között, erre nagyszerű példa szovjet oldalról a Typhoon-osztályú tengeralattjáró, amerikai oldalról pedig a Nimitz-osztályú repülőgép-hordozó. E versengés alól nem volt kivétel a légpárnás hajók terén sem, melyből a legnagyobbat végül a szovjetunió gyártotta. Igaz, ezek már csak az utolsó probálkozási voltak a hatalmi propagandának, mivel az óriásból az első darabot csupán 3 évvel a szovjetunió összeomlása elött 1988-ban a krími-félszigeten gyártotta a PO More hajóépítő vállalat.
A második és harmadik gépet 1991-ben és 1992-ben gyártották. '92-ben miután a szovjetunió összeomlott a hajógyár ukrán tulajdonú lett. Ekkor oroszország már csak megrendelő volt. S végül az 1992-ben gyártott gépet már nem vásárolta meg.
A harmadik darab legyártása után majd tíz évig nem készítettek többet, mígnem a görög haditengerészet NATO befolyással 2001-ben négy darabot rendelt belőle.
A négy darabból az elsőt le is gyártották még 2001-ben, a másodikat, az L181-est az 1992-ben gyártott gépből újították fel, s melyet hasonlóan az elsőhöz még 2001-ben átadtak a görög haditengerészetnek. A harmadikat és negyediket kis késéssel 2004-ben és 2005-ben adták át.
A következő négy darabot a kínai haditengerészet rendelte 2009-ben, melyből végül kettőt vettek meg,(a másik két légpárnásra szóló megrendelésüket lemondták) s melyekből csak az egyiket állította aktív szolgálatba.
Bár a légpárnás megépítésekor nagy hangsúly volt a méreteken, ezzel is jelképezve a szovjetunió nagyságát, nem feltétlenül ez vagy a víz és a szárazföld közti gyors és könnyű mozgás volt a fő szempont, hanem a tengerekben elhelyezett vízi aknák elkerülése. Ugyanis egy légpárnás sokkal nagyobb biztonságban tud veszélyes vizeken mozogni, mint egy hajó vagy tengeralattjáró.
A hajótest egy nagy szilárdságú nyújtott tégalalap alakú acélszerkezet, melyhez - hogy elbírja a gyors mozgásból adódó hatalmas terhelést és a közel 560 tonnás súlyt - még több hosszanti és keresztirányban végigfutó merevítést rögzítettek.
A hajótestet több részre osztották. A legfelső és középső szinten hátuljában kapott helyet a motor, üzemanyagtartály és a lőszerellátmány. A felső és középső szinten fennmaradó helyen a legénység számára alakítottak ki kabinokat, mosdókat, étkezőket. A legalsó szintet pedig teherszállításra tervezték, melyben tankokat, csapatszállítókat, ellátmányt, vagy akár kisebb légpárnásokat is szállíthatnak.
A személyzet biztonságáról vegyi, biológiai, és radioaktív sugárzás elleni védelem gondoskodik. A helységek természetesen légmentesen zártak, valamint zaj, rezgés, és hőszigetelő anyagokkal is ellátták a hajót, hogy a legénység a lehető legnagyobb nyugalomban pihenhessen.
A két turbinát, melyek a légpárnás emeléséről gondoskodnak középen, kicsivel a kapitányi híd mögött helyezték el, s melyek hajtótengelyei és csövei, melyen a levegőt szívja be, áthaladnak mind a három szinten. Bármilyen furcsa is, de ez volt a legjobb megoldás, mivel ha középen, vagy legalul helyezik el a hajtómotorokat, akkor azok nagy helyet foglaltak volna el a legénységi vagy a teherszállító helységekből.
A hajótest mindemellett védve van a mágneses fegyverektől, aknáktól, mivel olyan anyaggal borították, ami a második világháborúban használt zimmerithez hasonló, csak annál sokkal fejlettebb, így nem érzékeli semmilyen mágneses kölcsönhatásra aktiválódó fegyver.
Típus: légpárnás deszanthajó
Építő: PO More
Használó nemzetek:
- Orosz Haditengerészet (korábban szovjet)
- Görög Haditengerészet
- Kínai Haditengerészet
Szolgálatban: 1988-tól napjainkig.
Gyártási darabszám: 8
Aktív szolgálatban: 7
Személyzet: 31 fő
-4 tiszt
-27 tengerész
Önsúly: 340 tonna
Átlagos üzemi súly: 415 tonna
Maximális megengedett terheléssel: 555 tonna
Hosszúság: 57 méter
Szélessége: 25,6 méter
Merülése: 1,6 méter
Raktér területe: 400 négyzetméter
Üzemanyagtartály befogadóképessége: 56 tonna
5 darab Kuznyecov NK-12MV gázturbina
-2 darab az emelésre
-3 darab a légpárnás hajtására (Négy lapátú változtatható irányú propellerek. )
Össz teljesítmény: 59.180 lóerő (5 x 11,836)
Végsebesség: 120 km/ó (Brutális !)
Folyamatosan tartható max. sebesség: 100 km/ó
Hatótáv: 560 km (100 km/órás sebesség mellett)
-Ekran-1 navigációs radar
-Lazur radar (Pozitiv radar MDK-51)
-R-782 Buran kommunikációs rendszer
-Elektronikus radarelhárótó rendszer
-MS-227 passzívzavarkeltő
-MP-411 ESM radarjel elfogó rendszer
-4 darab Strela-3 hordozható légvédelmi rakétarendszer 32 darab hőkövető, önirányító rakétával
-2 darab Strela-2 manuális irányítású rakétarendszer infravörös kamerával, hatótávolsága 6 kilométer, sebessége 1,5 mach, maximális repülési magassága 2,5 kilométer.
-2 darab 30 mm-es AK-630 fegyverrendszer, öszesen 12.000 darab lövedékkel. (2 km-ig pontos. )
-2 darab 140 mm-es Ogon rakétarendszer, összesen 132 rakétával
-2 darab 122 mm-es kihúzható aknavető, határozatlan mennyiségű löszerrel
Aknák: 20-80 darab (Típustól függően. )
Ára: 80 millió USD
Oroszország
-770 Evgeniy Kocheshkov (1988)
-782 Mordoviya (1991)
Görögország
-L180 HS Cephalonia (2001)
-L181 HS Ithaca (1992)(Felújítva 2001-ben. )
-L182 HS Corfu (2004)
-L183 HS Zakynthos (2005)
Kína
Nincs név megadva.
Az első darabot 2013-ban vette át a kínai haditengerészet, a másodikat pedig 2014-ben. Eredetileg négy darabot rendeltek belőle, de ezt később lemondták, mivel a másik két darabot ők maguk akarják megépíteni. (Biztos jó lesz. .. "Made in China". Ezek mindent lemásolnak?)
_V_ 2017. január 31. 16:24
15