Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
Európában Intruder M1800R. :yeah:

2006-ban a Suzuki beváltotta ígéretét a kereskedők és a fogyasztók számára és piacra dobta a vadonatúj csúcsmodelljét, a Boulevard M109R-est, melyet Európában Intruder néven kezdtek árusítani. Az Intruder hihetetlen kombinációja a cruiser stílusnak és a méltán híres Suzuki teljesítménynek és minőségnek.
Az új 109 köbhüvelykes, azaz 1800 köbcentis motor lett a legerősebb cruiser, amit a Suzuki valaha gyártott. Épp ezért nem is akarták véka alá rejteni a dühöngő hangját és egy öblös, agresszív hangzású kipufogórendszert terveztek az Intruder-nek.
2007-ben kisebb változtatásokat végeztek a motoron, ilyenek például a krómozott szelepfedél, az új LED-es műszerfal, ami erős fényben is sokkal jobban látszik a korábbi LCD-nél, vagy a csökkentett hasmagasság és ezáltal a súlypont alacsonyabbra kerülése, a kipufogórendszer digitálisan vezérelhető hangváltoztatása. De nem csak a külsőn és a hanghatáson javítottak, hanem példáúl a váltón is, így még könnyebben és simábban tud váltani az M109R. Emellett a már eleve hatalmas teljesítményt is tovább növelték, mégpedig azzal, hogy újfajta befecskendező rendszert és hatékonyabb hengerenkénti gyujtásrendszert építettek a cruiserekbe. Ezáltal nem csak a teljesítmény nőtt, hanem a károsanyag kibocsátás is csökkent.
A 2008-as évben már nem történt komolyabb változtatás, kivéve, hogy az "R" változatokhoz bevezettek egy sportos típusmintát, illetve, hogy a hátsó lámpákat ledesekre cserélték.Bár a már meglévő motorok kinézetén nem dolgoztak annyit, azért mégsem pihentek a Suzuki tervezői, ugyanis megjelent az új M109R2-es típus (Europában M1800R2) mely egy kicsivel még áramvonalasabb lett, mint testvérei.
2008 óta csak nagyon kicsi változtatások történtek, mint például új fényezések és hasmagasság beli különbségek.
Típusok és adataik:
2006
Boulevard M109R / Intruder M1800R
Motor: 1783 ccm, négyütemű, folyadékhűtéses, V-twin, DOHC, 4 szelep.
Furat: 112,0mm x 90,5mm
Teljesítmény: 120 Lóerő (88,8 kW) és 160 Nm 3200-as perenkénti fordulat mellett. Maximális fordulat: 6200 per perc.
Kompressziós arány: 10.5:1
Üzemanyag rendszer: Befecskendezéses.
Kenés: Félszáraz karter.
Gyujtás: Digitális / tranzisztoros.
Váltó: 5 sebességes .
Teljes hossz: 2460mm (96.8 in.)
Szélessége: 940mm (37.0 in.)
Teljes magassága: 1180mm (46.5 in.)
Ülésmagasság: 700mm (27.6 in.)
Hasmagasság: 135mm (5.31 in.)
Tengelytávolság: 1715mm (67.5 in.)
Száraz súly: 315 kg (695 lbs.)
Első felfüggesztés: Inverz teleszkópos, tekercsrugó, olaj csillapítással.
Hátsó felfüggesztés: Lengőkaros, tekercsrugós, olaj csillapításos, 7 fokozatban állítható rugó előfeszítés.
Fékek elöl: Kettős hidraulikus tárcsafék.
Fékek hátul: Egyedülálló hidraulikus tárcsafék.
Gumik elöl: 130/70R18 M/C 63V
Gumik hátul: 240/40R18 M/C 79V
Üzemanyagtank kapacitása: 19 liter (5.0 gal.)
Színek: fekete, ezüst, violet kék.
2007
Boulevard M109R / Intruder M1800R
Motor: 1783 ccm, négyütemű, folyadékhűtéses, V-twin, DOHC, 4 szelep.
Furat: 112,0mm x 90,5mm
Teljesítmény: 125 Lóerő (92 kW) és 160 Nm 3200-as perenkénti fordulat mellett. Maximális fordulat: 6200 per perc.
Kompressziós arány: 10.5:1
Üzemanyag rendszer: Befecskendezéses.
Kenés: Félszáraz karter.
Gyujtás: Digitális / tranzisztoros.
Váltó: 5 sebességes .
Teljes hossz: 2450mm (96.5 in.)
Szélessége: 875mm (34.4 in.)
Teljes magassága: 1185mm (46.7 in.)
Ülésmagasság: 705mm (27.8 in.)
Hasmagasság: 130mm (5.1 in.)
Tengelytávolság: 1710mm (67.3 in.)
Száraz súly: 319 kg (703 lbs.)
Első felfüggesztés: Inverz teleszkópos, tekercsrugó, olaj csillapítással.
Hátsó felfüggesztés: Lengőkaros, tekercsrugós, olaj csillapításos, 7 fokozatban állítható rugó előfeszítés.
Fékek elöl: Kettős hidraulikus tárcsafék.
Fékek hátul: Egyedülálló hidraulikus tárcsafék.
Gumik elöl: 130/70R18 M/C 63V
Gumik hátul: 240/40R18 M/C 79V
Üzemanyagtank kapacitása: 19.5 liter (5.2 gal.)
Színek: fekete, fehér, piros.
2008

Színek: fekete, szürke, sárga.
2009
Boulevard M109R / Intruder M1800R
Teljes hossz: 2,480 mm (97.6 in)
Szélessége: 875 mm (34.4 in)
Teljes magassága: 1,185 mm (46.7 in)
Ülésmagasság: 705 mm (27.8 in)
Hasmagasság: 130 mm (5.1 in)
Tengelytávolság: 1,710 mm (67.3 in)
Száraz súly: 319 kg (703 lbs)
Motor: 1783 ccm, négyütemű, folyadékhűtéses, V-twin, DOHC, 4 szelep.
Furat: 112,0mm x 90,5mm
Teljesítmény: 125 Lóerő (92 kW) és 160 Nm 3200-as perenkénti fordulat mellett. Maximális fordulat: 6200 per perc.
Színek: nebular fekete, metál ezüst, cseresznyevörös.
Boulevard M109Z Limited Edition / Intruder M1800Z Limited Edition
Teljes hossz: 2,480 mm (97.6 in)
Szélessége: 875 mm (34.4 in)
Teljes magassága: 1,185 mm (46.7 in)
Ülésmagasság: 705 mm (27.8 in)
Hasmagasság: 130 mm (5.1 in)
Tengelytávolság: 1,710 mm (67.3 in)
Száraz súly: 319 kg (703 lbs)
Motor: 1783 ccm, négyütemű, folyadékhűtéses, V-twin, DOHC, 4 szelep.
Furat: 112,0mm x 90,5mm
Teljesítmény: 125 Lóerő (92 kW) és 160 Nm 3200-as perenkénti fordulat mellett. Maximális fordulat: 6200 per perc.
Színek: fehér, kék.
Boulevard M109R2 / Intruder M1800R2
Teljes hossz: 2,450 mm (96.5 in)
Szélessége: 875 mm (34.4 in)
Teljes magassága: 1,185 mm (46.7 in)
Ülésmagasság: 705 mm (27.8 in)
Hasmagasság: 130 mm (5.1 in)
Tengelytávolság: 1,710 mm (67.3 in)
Száraz súly: 319 kg (703 lbs)
Motor: 1783 ccm, négyütemű, folyadékhűtéses, V-twin, DOHC, 4 szelep.
Furat: 112,0mm x 90,5mm
Teljesítmény: 125 Lóerő (92 kW) és 160 Nm 3200-as perenkénti fordulat mellett. Maximális fordulat: 6200 per perc.
Színek: nebular fekete, cseresznyevörös.
2010
Boulevard M109R / Intruder M1800R
Teljes hossz: 2,480 mm (97.6 in)
Szélessége: 875 mm (34.4 in)
Teljes magassága: 1,185 mm (46.7 in)
Ülésmagasság: 705 mm (27.8 in)
Hasmagasság: 130 mm (5.1 in)
Tengelytávolság: 1,710 mm (67.3 in)
Száraz súly: 319 kg (703 lbs)
Motor: 1783 ccm, négyütemű, folyadékhűtéses, V-twin, DOHC, 4 szelep.
Furat: 112,0mm x 90,5mm
Teljesítmény: 125 Lóerő (92 kW) és 160 Nm 3200-as perenkénti fordulat mellett. Maximális fordulat: 6200 per perc.
Színek: fekete, fék.
Boulevard M109Z Limited Edition / Intruder M1800Z Limited Edition
Teljes hossz: 2,450 mm (96.5 in)
Szélessége: 875 mm (34.4 in)
Teljes magassága: 1,185 mm (46.7 in)
Ülésmagasság: 705 mm (27.8 in)
Hasmagasság: 130 mm (5.1 in)
Tengelytávolság: 1,710 mm (67.3 in)
Száraz súly: 319 kg (703 lbs)
Motor: 1783 ccm, négyütemű, folyadékhűtéses, V-twin, DOHC, 4 szelep.
Furat: 112,0mm x 90,5mm
Teljesítmény: 125 Lóerő (92 kW) és 160 Nm 3200-as perenkénti fordulat mellett. Maximális fordulat: 6200 per perc.
Színek: fekete, sárga.
:beer:

15 hozzászólás

  • Matula 2016. április 16. 18:00

    1
    Köszi a posztot, közbe leléptem itthonról csak most olvastam mit irtál :beer: Az én drága jó főnökömnek volt ilyen motorja, még 2007 ben vette és újdonság volt. Előtte lévő napokba modta mikor a motort vette, hogy nincs pénze béremelést adni. 7 en voltunk és a duma, értsétek meg fiúk ti 7 en vagytok de nekem 6 kg kenyerem van, mindegyikőtök 1 kg kenyeret akar, de hogyan osszam el úgy a 6 kg kenyeret, hogy mindenkinek 1 kg jusson rotfl Amúgy nagy dumája volt, hogy annyi pénzem sincs, hogy kenyeret vegyek.Majd pár nap múlva letakarva a garázsába állt egy ilyen szép motor, hát miből vetted ha nincs pénzed kenyérre sem?! Hitelre, na menjetek dolgozni :)
  • laszlov8 #1 2016. április 16. 18:38

    2
    @Matula Autosiskolába jártam 2008-ban potkocsijogsiért mikor az oktatóm vett ilyet mondtam neki egy részét én fizettem jár egy probakör.Nem adta ide a geczi.
  • Matula #2 2016. április 16. 18:48

    3
    @laszlov8: Csaptad volna szájba rotfl Amúgy azt hallottam, hogy olyan erős a motorja és a kuplung meg gyengére sikerült, hogy cserélni kell rendszeresen a kuplungot.
  • laszlov8 #3 2016. április 16. 18:59

    4
    @Matula: Még vizsga előtt voltam mikor evvel jött be dicsekedni.Nem akartam megütni érte pedig elfért volna az arcán.
  • laszlov8 #4 2016. április 16. 19:01

    5
    @laszlov8: Ha lenne egy ilyen motorom belölem is nagyképü barom lenne? Azért kiprobálnám valaki adna kölcsön egyet néhány napra?
  • Matula #5 2016. április 16. 19:21

    6
    @laszlov8: Megunnád hamar, csak először élmény. De pont most teszek fel nagyképű motorosokról videót, csak megvágom mert hosszú :)
  • laszlov8 #6 2016. április 16. 19:58

    7
    @Matula: Meggondoltam nem akarok bunko motoros lenni nem ér annyit hogy lelőjenek érte.DE olyan jol esne néha.Motorozni szoktam csak nem vagyok képes megőrülni.
  • Matula #7 2016. április 16. 20:10

    8
    @laszlov8: Milyen motorod van? Amúgy felénk 1-2 hét leforgása alatt volt pár halálos motorbaleset.
  • KillHates 2016. április 16. 20:23

    9
    Ültem ilyen nagyvason. Nagyon kezes gép, nem mondanám, hogy lomha, de messze nem olyan agilis amit elvárna az ember egy 1.8-as géptől. Ami viszont katasztrofális, hogy a Titanic-nak kisebb volt a fordulóköre. Dönteni meg alig lehet; tehát a lánchídi körforgalomban kizárólag a külső íven lehetett vele fordulni, mert ha szűkebbre vetted, akkor már szikrázott a lábtartó és becsavarta a gépet rendesen.
    A jófajta magyar utakon a keréknyomvályú sem a barátja a teherautó keréknek ami hátul van :D
    De persze el tudnám képzelni a seggem alatt :D De addig amíg nem nyerek a lottón, jó lesz az öreg SpiderMax....
  • KillHates 2016. április 16. 20:24

    10
    Köszi a posztot! kalap képtelenség
  • laszlov8 #7 2016. április 16. 20:53

    11
    @laszlov8: Csak 50es seggrakéta de xt660 yamahát is terelgettem már meg régesrégen kawa 400 twinsport gyári sportmotort is.Igazábol nekem nem a féktelen száguldás okoz örömet,enduroval földuton szlovákiába sokkal inkább innen kb 150-170 kilométer és legalább 3,5 óra.Nyárra talán lesz valami nagyvasam ami elvisz mert évek ota kimaradt ez az élmény.
  • laszlov8 2016. április 16. 20:56

    12
    Mi okozza ezt hogy saját magamnak válaszolok meg minden post-ot megnézettnek mutat meg lájkot is ad pedig nem is láttam?
  • laszlov8 #12 2016. április 16. 20:58

    13
    @laszlov8: Kijelentkezek aztán vissza hátha segit
  • _V_ #1 2016. április 18. 13:56

    14
    @Matula: Nagyon szívesen ! :D Gondoltam, hogy Suzukis posztot meg motorost is kértél, na mondom a legjobb lesz, ha suzuki motorost csinálok. :D
  • _V_ #10 2016. április 18. 13:57

    15
    @KillHates: Nagyon szívesen ! :D :D
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!