A Panzerjäger 12,8cm Selbstfahrlafette (vagy Stubborn/Sturer Emil) az önjáró páncéltörő lövegek kategóriájába tartozik. Összesen két prototípusa készült el, amelyeket Max és Moritz névre kereszteltek, egy akkoriban népszerű képregény figurái után. Mindkettőt a keleti frontra vezényelték, Max még 1942-ben, Oroszországban eltűnt, Moritz 1943 januárjáig a 2. páncéloshadosztály állományába tartozott. Ekkor Sztálingrádnál épségben fogságba esett, eddigre 22 győzelmi gyűrűt festettek a lövegcsőre. Ma a kubinkai harckocsimúzeumban látható.

Tervezési sorozatszáma Vk-3001 (H).

Története

A Dickermax bevált, de még problémákkal küzdő konstrukcióját 1941-ben kezdték áttervezni, továbbfejlesztették egy még hatékonyabb löveggel, amely eredetileg a Tigris harckocsi lövege lett volna. A végleges L/61 űrmérethosszú PaK40 12,8 cm-es lövege a FlaK40 légvédelmi ágyú átalakított változata, amely éppen 1941-től állt rendszerbe. Ugyanezt a löveget kapta később a Jagdtiger is, bár kicsit másképp átalakítva (12,8 cm-es KwK44). Ennek teljesítménye 2000 méteren 148 mm, 1000 méteren 167 mm és 500 méteren 178 mm-es páncéllemez megsemmisítése volt 30°-os becsapódás esetén. A fegyver tömege önmagában 7 tonna volt.

A Dickermaxtól a felépítmény elhelyezésében is különbséget mutat: a 12,8 cm-es löveghez egészen hátra kellett tenni a küzdőteret. A löveg súlypontját a jármű súlypontja fölé, vagy annak közelébe kellett helyezni, különben orrnehézzé válik, ráadásul bólintásnál a lövegcső a földbe fúródhatott volna. Az alváz alapjában a Pz IV-es harckocsi alváza, de átalakításai megegyeznek a Tigris harckocsi tervezéséhez készített Vk-3001 (H) nehézharckocsi-prototípussal. Meghosszabbították, a lánchajtó-kerék és a visszafordító-fogaskerék is jóval nagyobb távolságra van a legközelebbi futógörgőhöz képest, mint az a Pz IV futóművén látható. Ez is a hosszú löveg elhelyezését és a súlypont helyes kialakítását célozta.

Az öt fős személyzet a harckocsikhoz hasonlóan a járműparancsnok, a lövegkezelő/tüzér, a töltőkezelő, a járművezető és a rádiós volt.

A járműtípus rövid életének oka az, hogy a nyitott küzdőterű, a harckocsikhoz képest viszonylag gyengén páncélozott páncélvadászok ideje éppen 1942-ben véglegesen lejárt. A németek elveszítették légi fölényüket – legalábbis a vadászgépek tekintetében –, ezért az ellenséges bombázók és vadászok akadály nélkül támadhatták a felülről védtelen legénységet. A Pz IV harckocsi alvázára épített következő páncélvadász-generáció mutatja a váltást: a Jagdpanzer (Panzerjäger) IV már teljesen zárt felépítményű és mindenhol erősebb páncélzatú, melynek kompromisszumaként már kizárólag csak 7,5 cm-es löveggel szerelhették fel. A nyitott küzdőterű páncélvadászok közül egyedül a Nashorn vált be igazán, amelyet a Stubborn Emil testvértípusa, a Dickermax alapján terveztek a Pz IV-es alvázra és 8,8 cm-es löveggel. A Stubborn Emil sorozatgyártását nem kezdték meg, a harci tapasztalatok alapján nem is tervezték rendszerbe állítását.

Adatok

Személyzet: 5 fő
Hosszúság: 9,7 m
Szélesség: 3,16 m
Magasság: 2,7 m
Tömeg: 35 tonna

Páncélzat és fegyverzet

Páncélzat: 10-50 mm
-frontpáncélzat: 50 mm
-oldal- és hátsó páncélzat: 30 mm
-alsó páncélzat: 15 mm

Elsődleges fegyverzet: 12,8 cm-es (L/61) PaK40 löveg
Másodlagos fegyverzet: 1 darabb MG34 7,92 milliméteres gépfegyver

Műszaki adatok

Motor: Maybach HL116S, hathengeres, soros, vízhűtéses
Teljesítmény: 300 LE
Sebesség: 25 km/h
Hatótávolság: 200 km

Egyéb adatok

Gyártó: Henschel/Rheinmetall
Lőszerjavadalmazás: 18 darab 12,8 cm-es lőszer
Üzemanyagtartály: 450 liter
Gyártott darabszám: 2, Max és Moritz

Forrás: Wikipédia.