Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
A repülés az 1920-as években igen drága volt az átlagemberek számára, a tehetősebbek viszont nem kívántak a szűk gépekben szorongani. Ezt a piaci rést felismerve Claudius Honoré Desiré Dornier egy rendkívül nagyméretű repülőgépet tervezett, kifejezetten a dúsgazdagok igényeinek megfelelően.

Dornier a nevét viselő vállalatot 1922-ben alapította és az egy évvel később kifejlesztett Dornier Do J "Wal" típusú hidroplánjáról vált ismertté (ennek utódja lett a Dornier Do 18-as, majd a Do 26-os).
A Do J-n alkalmazott megoldásokat a Dornier Delphin is örökölte, de ezt elődjével szemben a civil piacra szánták: megoldásai előrevetítették a jóval nagyobb, Do X-nek keresztelt típust. Ez utóbbi gép (melyet egyszerűen Flugschiff-nek, repülő hajónak kereszteltek) a tervek alapján kb. ötször annyi utas szállítására volt képes, mint legtöbb kortársa. A Do X három szintjén ráadásul a tervek szerint első osztályú ellátás várta az utazókat, miközben átszelik az Atlanti-óceánt.
A konkrét munka 1927-ben kezdődött meg, de a gép igen lassan készült. Ennek egyik oka az első világháborút lezáró békediktátum volt, mely erősen korlátozta a német repülőgép-ipart. Emiatt az alkatrészeket különböző németországi és olaszországi gyárakban készítették és a Boden-tó mellett (Ausztria, Németország és Svájc határán) szerelték össze.
A gépet Dornier maga finanszírozta (nem megrendelésre épült), de miután a német kormány tudomást szerzett róla, titokban anyagilag támogatta a programot. A hatalmas méretek miatt ez volt az egyik első típus, amelynél méretarányos famodellt használtak.
A korában rekordnak számító, maximum 56 tonnás repülőgépet 12 hajtómű emelte magasba. A tucatnyi (Siemens gyártású) Bristol Jupiter csillagmotort párosával építették be (az első tengelyen húzó, a hátsón toló légcsavarral).
A vezetőnek nem volt könnyű dolga: a hatalmas, majdnem félméteres kormánykerék mögé beszorítva kellett dolgoznia, ráadásul kisebb mechanikus kerekekkel kellett vezérelnie a trimmlapokat és a vízi kormánylapátot.
A tizenkét motor alatti kabin egy vezérlőterem volt - innen figyelték a motorok teljesítményét. A mögötte lévő helységben dolgozott a fedélzeti mérnök, a navigátor és a rádiós, valamint itt tartózkodott a szerelő is.
Amikor a közvélemény figyelme a gépre irányult, több légitársaság is érdeklődött, ám végül ezek a lehetséges megrendelések különböző okokból meghiúsultak és a típusból mindössze 3 db készült. Az első példány először 1929. július 25-én emelkedett a levegőbe Richard Wagner berepülőpilótával a fedélzetén (a zeneszerzőnek csupán névrokona).
A Do X korának legnagyobb repülőgépe volt, ám egyes források tévesen titulálják a világ legnagyobb hidroplánjának (ezt a címet a Hughes H-4 "Hercules" birtokolja, még az ANT-20 "Maxim Gorkij" is "csak" 53 tonnát nyomott).
Ugyanakkor a legtöbb óriás-géphez hasonlóan a Do X sem volt életképes konstrukció. Tucatnyi Jupiter motorjának 6288 lóerős névleges teljesítménye túl kevés volt a gép tömegéhez képest, ráadásul a hátul lévő motorok gyakran meghibásodtak (a nem megfelelő hűtés miatt). A típus repülési jellemzői szánalmasak voltak: a gép szolgálati csúcsmagassága nem haladta meg az 500 métert! A probléma súlyosságát mutatta, hogy egy alkalommal a Do X 13000 méter megtétele után sem volt képes a levegőbe emelkedni.
Ennek ellenére a típus megépítése nem nevezhető egyértelműen kudarcnak. Szolgálatba állításával több rekord is megdőlt, többek között a legtöbb egyszerre szállított személy száma, miután 1929. október 10-én egy látványos akció keretében 170 fő utazott a Do X-en (151 utas, 10 főnyi személyzet és 9 potyautas - ezt a rekordot a 20 évig nem sikerült megdönteni).
A DoX-el egy világkörüli utat is terveztek, de féltek, hogy a gép motorjai nem lesznek képesek végigcsinálni a hosszú utazást. Ezt megelőzendő a Jupiter motorokat Curtis Conquerror-okra cserélték (ezek könnyen megkülönböztethetőek, mivel az előd nyitott csillagmotorja helyett a Curtis hajtóművek szögletes borítást kaptak).
A tucatnyi megálló között európai, afrikai és amerikai állomások is szerepelt (Magyarország is szerepelt a célállomások között, ám ez az út műszaki hiba miatt meghiúsult). A gépet mindenhol ünnepelték - ez különösen igaz volt a New Yorki kitérőre A Do X-et különböző kísérletekre használták.
Két olasz Do X-et is megépítettek: az X2 "Umberto Maddalena"-t és az X3 "Alessandro Guidoni"-t (jelzésük I-REDI és I-ABBN), melyeket először a civil SANA légitársaság üzemeltette, majd katonai kísérletekhez használták őket.
E sikerek ellenére hamar kiviláglottak a típus gyengéi - az állomások közti idő túlnyomó részét a javítások emésztették fel. Az óriási repülő 19 hónap alatt mindössze 211 órát töltött a levegőben, majd ezt a példányt a berlini Légiközlekedési Múzeumban állították ki (a második világháborúban a múzeumot bombatámadás érte, melyben többek között a Do X is elpusztult).
Műszaki adatok:
Név: Dornier Do X "Flugschiff" (repülő hajó)
Típus: utasszállító hidroplán (vízi repülőgép)
Fizikai jellemzők:
Hossz: 40,00 m
Fesztáv: 48,00 m
Magasság: 10,25 m
Szerkezeti tömeg: 28.250.kg
Max. felszálló tömeg: 56.000.kg
Motor: légcsavaros, 12 db, egyenként 610 Le-s (Curtiss Conqueror, "V" hengerelrendezésű, 12 hengeres)
Személyzet: 10-14 fő (+ 66-100 utas)
Végsebesség 211 km/h
Utazósebesség: 175 km/h
Csúcsmagasság: 3200 m
Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc
Hatótávolság: 1700 km
Első repülés: 1929. július 12.
Youtube linkek: https://www.youtube.com/watch?v=dwPRGFN-TVA
https://www.youtube.com/watch?v=v2aaXfqxFrQ
https://www.youtube.com/watch?v=7h1beFHjHno
https://www.youtube.com/watch?v=tS-upzc5Vno
Források: http://elfnet.hu, Bundesarchiv, http://www.diseno-art.com, wikipedia, http://20thcenturyaviationmagazine.com, http://www.dieselpunks.org, http://www.letletlet-warplanes.com, http://www.apt-holtenau.de,

22 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!