Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
Igazi fémszörnyeteg ! 

A Panzerjäger Tiger Ausf. B Jagdtiger (Sd. Kfz. 186) német páncélvadász a második világháborúban az 1944-es év végétől a háború végéig szolgált mindkét fronton, a nyugatin és a keletin is. A Jagdtiger („vadásztigris”) a legnehezebb páncélozott harci jármű volt, amit a második világháború során bevetettek. Nagyon jól védett volt, és a fegyverzete kitűnő, de a gyakorlatban mechanikai problémáktól szenvedett, és a német egységeknél fellépő üzemanyaghiány a háború végén korlátozott használatát eredményezte.

Fejlesztés

A StuG III sikerével a páncélvadász feladatkörben, a hadsereg vezetése a Harmadik Birodalomban úgy határozott, hogy a meglévő páncélozott harci járművek alvázait használja a páncélvadászok alapjának, amelyek nehezebb lövegeket és vastagabb páncélt kapnak az alaptípusnál. A német páncélvadászoknak nem volt tornyuk és ebből származóan képesek voltak nagyobb kaliberű lövegeket befogadni. A torony hiánya csökkentette a gyártási időt és az árat, kevesebb komplex összetevő volt szükséges a gyártáshoz.

1942 elején a Heereswaffenamt bejelentette igényét egy új nehéz önjáró lövegre, amely a gyalogság támogatására és páncélelhárításra egyaránt alkalmas. 1942. május 8-án Adolf Hitler parancsára a 12,8 cm-es löveghez terveztek páncélvadász feladatkört, míg a gyalogsági támogatás igényét inkább más rohamlövegekkel elégítették ki. A lőgyakorlatokon a 12,8 cm-es löveg magas találati arányt ért el, hasonlót, mint a már bevált kisebb kaliberű 8,8 cm-es és 10,5 cm-es lövegek.

1943 elején döntést hoztak arról, hogy egy 12,8 cm-es páncéltörő löveget helyezzenek egy Párduc vagy Tigris alvázra, így létrehozva egy nehéz rohamlöveget. Egy fa makettet készítettek a tervezet alapján, amely arra mutatott, hogy a Párduc alváza alkalmatlan lesz a löveg hordozására. 1943. október 20-án egy másik fa makett készült a Jagdtiger-ről, amely egy Tiger II alvázon volt, ezt be is mutatták Hitlernek Kelet-Poroszországban. Végül a jármű alapjául a Királytigris módosított alvázával, és végül ezt a változatot választották. A főfegyverzete így lehetett a 12,8 cm-es L/55 űrmérethosszúságú PaK 44 típusú páncéltörő löveg lett. A PaK 44-es volt a második világháború legnehezebb páncéltörő lövege: tömege meghaladta a 10 tonnát. Emiatt a hagyományos módokon gyakorlatilag bevethetetlen volt, szükségszerűnek volt az „önjárósítás”. Vontatott lövegként is megpróbálták alkalmazni, de a gyártás lassúsága miatt összesen csak 150 példány készült belőle, amely mennyiségből 81-et a Jagdtigerekbe építettek be. A Jagdtiger gyártási ideje alatt előfordult, hogy nem volt rendelkezésre álló 12,8-as löveg, és kisebb űrméretekkel szereltek néhány példányt.

A PaK 44-es löveg páncéltörő képessége kiemelkedő volt: 100 méterről 189; 500 méterről 166; 1000 méterről pedig 143 milliméternyi páncélzatot tudott átütni harminc fokos becsapódási szög esetén. Nem létezett akkoriban olyan harckocsi, amelyet ne lett volna képes biztonságos távolságból kilőni. A löveget egy rendkívül erősen páncélozott, dobozszerű felépítményben helyezték el, amelyet a Királytigris 400 milliméterrel meghosszabbított alvázára építettek. A Jagdtigert kétféle felfüggesztéssel és futómű-rendszerrel gyártották: míg a vadászpáncélosok egy része a Királytigriseken alkalmazott Henschel-féle átlapolt 800 mm átmérőjű görgőkön gurult, addig a másik része a Ferdinand Porsche cége által tervezett 700 mm átmérőjű görgőkön közlekedett. A Henschel-féle futómű mellett szólt viszonylag kis tömege (egy görgő „csupán” 200 kg), ugyanakkor komoly hátrányt jelentett a nehéz karbantarthatóság: egy belső görgő cseréje vagy tisztítása esetén legalább 3 másikat kellett eltávolítani ahhoz, hogy hozzáférjenek a problémás darabhoz. A Porsche-féle görgő-rendszert viszonylag könnyű volt karbantartani, mivel a görgők nem takarták egymást, viszont egyetlen görgő tömege majdnem fél tonnát nyomott. Porsche Jagdtigere 1,2 tonnával volt könnyebb a Henschel cég által tervezett páncélvadásznál, ugyanakkor a Henschel vadásztigrisének gyártása olcsóbb volt és 450 munkaórával kevesebbet igényelt. Mivel a Birodalom végnapjait élte, igen fontos volt, hogy minél rövidebb idő alatt minél több harcjármű minél olcsóbban készüljön, ezért az erőforrásokat a Henschel-változat gyártására koncentrálták.

A teljes legyártott mennyiség nagy részét a Henschel-változat alkotta: 88 Jagdtigerből 77 gurult átlapolt futógörgőkön. A Jagdtiger erőforrása a Maybach cég HL 230 P30 típusú 12 hengeres benzinmotorja volt. A motor 600 lóerős teljesítménye igencsak gyengének bizonyult a monstrum 70 tonnás tömegéhez képest: a jármű maximális sebessége műúton 34,6 km/h volt, de ezt a tempót is viszonylag rövid ideig tudta tartani. Az átlagos sebessége 20 km/h körül mozgott műúton, míg terepen ez az érték csupán 10 km/h volt. A nagy tömeg és az alacsony motor teljesítmény mellé irdatlan üzemanyag fogyasztás párosult (8-12 liter/kilométer), ami a jármű hatótávolságát terepen 70; műúton 100 kilométerre korlátozta. Figyelembe véve páncélos csapnivaló mozgékonyságát, a háború végi általános üzemanyaghiányt, a Jagdtiger komolyabb hadműveletekben nem vehetett részt. „Guruló bunkerként” azonban hatékony eszköznek bizonyult védelmi harcok során.

A jármű személyzete hat főből állt: vezető, parancsnok, rádiós, irányzó és két töltő. Utóbbiból azért volt szükség kettőre, mivel a hatalmas PaK 44-es löveg osztott lőszert tüzelt, és így kívánták növelni a tűzsebességet, ami ily módon 4-5 lövést jelentett percenként. A jármű fegyverzetéhez hozzátartozott még egy beépített géppuska, amit egy gömbcsuklós szerkezetbe fogva a homlokpáncélzatba építettek. Szintén a jármű fegyverzetéhez tartozott a Nahverteidigungswaffe („közelkörzeti védelmi fegyver”). Ez valójában egy 360 fokban körbeforgatható, 50 fokban (fixen) döntött 92 milliméteres gránátvető volt, amelyet a torony tetőpáncélzatába építettek. Alapvető lőszere – amely az űrméretét is meghatározta – a Schnellnebelkerze 39 jelzésű ködgránát volt. Emellett egyszerű lőrésként használva a Wehrmachtnál rendszeresített rakétapisztolyt és annak lövedékeit is bevethették szükség esetén. Ilyen volt például a 2,6 cm Sprenggranatpatrone mit Zeitzünder Lp, amely egy 26 milliméteres, időzített gyújtóval ellátott repeszgránát volt. A 8-10 méteres hatótávolságú lövedéket a gyújtó egy másodperces késleltetés után indította be, így a gránát a földtől mintegy fél-két méteres magasságba robbant. Méretéből adódóan hatása jelentősen elmaradt egy hagyományos kézigránátétól. A repeszgránát mellett még világítórakétát és színes füstjelző lövedéket is ki lehetett lőni.

A Jagdtigerek sorozatgyártása 1944 júliusában kezdődött az ausztriai Nibelungenwerke gyáraiban. Mint ahogy az lenni szokott, a gyártás folyamán számos módosítást, fejlesztést hajtottak végre a járműveken a frontról érkezett visszajelzéseket figyelembe véve. A hatodik (Fgst.305006 alvázszámú) járműtől kezdve lövegtámaszokat szereltek a jármű elejére, hogy tehermentesítsék a lövegfelfüggesztést a hosszabb utazások során. Szintén ezen a járművön alkalmazták először az új lánctalpakat. Az Fgst.305011 alvázszámú Jagdtiger kapott utoljára zimmerit borítást. mivel annak elhelyezése néhány nappal késleltette volna a frontra szállítást. 1944 novemberétől kezdve nem szerelték fel a húsztonnás emelőt a járművek farára és a jármű oldalán található négy pótlánctalp-tartót hatra cserélték. 1945 februárjában kezdték a járművekre felszerelni kéttonnás daru alkalmazását lehetővé tevő csatlakozókat. Ez a szerkezet a motor és a sebességváltómű cseréjét tette könnyebbé, ami a típus adottságaiból eredően elég gyakori művelet volt. Néhány nehéz páncélvadászt (Fgst.305020; Fgst.305058; Fgst.305083 alvázszámúakat bizonyosan, de valószínűleg többet is) elláttak egy légvédelmi géppuska állvánnyal, amelyet a hátsó motorháztetőre erősítettek. Gyakorlati alkalmazhatósága igen csak kétséges, hiszen aligha vállalkozott volna rá bárki is, hogy bármiféle fedezék nélkül fel vegye a harcot a Typhoonok és Thunderboltok gépágyú- és rakéta tűzével.

Négy járművet 1945 áprilisában 8,8 cm-es PaK 43-as löveggel fegyvereztek fel, mivel hiány mutatkozott a nehezebb löveget felfüggesztő löveg-bölcsőből.

Harctéri alkalmazás

Az első egység, amelyet a Jagdtigerekkel fegyvereztek fel, az 653. nehéz páncélvadász-osztály (s.Pz.Jäg.Abt.653) volt. Az új páncélosokat az elveszett Elefantok pótlásaként kapták. A kiképzést követően 1944 szeptemberében kapták meg az új nehéz vadászpáncélosaikat. Ekkor az alakulat még rendelkezett a néhány Elefanttal, amelyek így az alakulat második századát alkották, míg az első századot teljes egészében átfegyverezték.

Októberben az egységet a lengyelországi 17. hadsereghez (17. Armee) vezényelték; ekkor kapott a harmadik század is néhány Jagdtigert. Az egység novemberben is csupán 12 vadásztigrissel rendelkezett; a hónap végéig ez további hattal bővült. Az új járműveket az ardenneki offenzívában is be kívánták vetni, ezért decemberben 16 Jagdtigert irányítottak a térségbe. Mindazonáltal semmi bizonyíték arra, hogy ezek a páncélosok részt vettek volna a hadműveletben. Ennek legvalószínűbb oka a logisztikai problémák (üzemanyaghiány) valamint a rossz időjárási körülmények, melyek nem kedveztek a jármű amúgy is gyenge mozgékonyságának. A 16 vadászpáncélos végül is Nordwind hadműveletben került bevetésre a 17. SS-Panzer-Grenadier-Division részeként. 1945 januárjában a s.Pz.Jäg.Abt. 653 második századát is Jagdtigerekkel fegyverezték fel. A Nordwind hadművelet kezdetekor a s.Pz.Jäg.Abt. 653 még mindig úton volt a térségbe. Megérkezésüket követően bevetését a páncélvadász-osztály a 17. SS-Panzer-Grenadier-Division egységeivel vállvetve a Maginot-vonal erődítéseit támadta. Az első Jagdtiger itt került veszteséglistára 1945. január 9-én bazooka találat következtében. A vadásztigrisek bevethetősége igencsak alacsony volt az állandó meghibásodások következtében.

Számos meghibásodás vagy üzemanyaghiány miatt hátrahagyott Jagdtiger került többé-kevésbé érintetlenül a szövetségesek kezére. Január közepén a harmadik század Jagdtigerjei még mindig a Maginot-vonalnál küzdöttek a XXXIX. Panzerkorps parancsnoksága alatt. Február elején a s.Pz.Jäg.Abt. 653 összesen 41 Jagdtigerrel rendelkezett, amelyből 19 volt javítás alatt és 22 volt bevethető állapotban. Február 18-án a hagenaui erdőségbe rendelték, ahol különös feladatot kapott: önjáró tüzérségként Vadásztigriseivel közvetett tűztámogatást kellett biztosítania mintegy 20 km-es távolságra. Február második felét a Vadásztigrisek szétszórtan, álcázott lövegállásokban töltötték a szövetségesek támadását várva.

Március elején a s.Pz.Jäg.Abt. 653-at teljesen feltöltötték, és március 11-ére elérte harcértékének maximumát – készen állt a harcra. 1945. március 15-én a szövetségesek erőteljes légi- és tüzérségi előkészítés után támadást intéztek a német vonalak ellen. A támadás kivédésére a s.Pz.Jäg.Abt. 653-at ellentámadás végrehajtására vezényelték. A Jagdtigerek hatalmas pusztítást vittek végbe az ellenség soraiban, miközben ők maguk is súlyos veszteségeket szenvedtek. A csata végén 21 nehéz páncélvadászt kellett visszavontatni a saját vonalak mögé. A hónap végén bebizonyosodott, hogy a 12,8 cm PaK 44-es képes a szövetségesek páncélosait 4000 méternél is nagyobb távolságról megsemmisíteni. A Vadásztigriseknek egész Sherman-oszlopokat sikerült kilőni, amíg azok pánikszerűen kerestek menedéket. De miután P-47 Thunderbolt vadászbombázók tűntek fel az égen, a vadászpáncélosok kénytelenek voltak visszavonulni. A repülőgépek 5 vadászpáncélost kilőttek, ebből 4 teljesen megsemmisült. Az alakulatot (s.Pz.Jäg.Abt. 653) kivonták a frontvonalból a további veszteségek elkerülése végett. Az osztály harcolva vonult vissza miközben további veszteségeket szenvedett. Neustadt an der Weinstrasse közelében a három Jagdtiger veszteség nélkül kilőtt huszonöt M10 páncélvadászt és Sherman harckocsit.

Április 1-re már csak 24 Jagdtigere maradt az osztálynak. Kilenc nappal később már csak 17, április 26-án pedig már csak egyetlen bevethető páncélvadásszal rendelkezett a s.Pz.Jäg.Abt. 653, illetve további 14 várt javításra. Májusban az osztály Ausztriába vonult vissza, hogy elérje a Nibelungenwerke gyárat. A visszavonulás során 10 Jagdtigert kénytelenek voltak felrobbantani meghibásodások miatt. A gyár területére érkezve 8, a gyártósoron várakozó Vadásztigrist robbantottak fel, mivel azok nem rendelkeztek semmiféle optikai eszközzel – bevethetetlenek voltak. A s.Pz.Jäg.Abt. 653 megmaradt Jagdtigerei a gyár környékén tüzelőállást felvéve védelmezték „szülőházukat” a háború utolsó napjaiban. Az osztály május 7-én adta meg magát.

A másik Jagdtigerekkel harcoló alakulat a s.Pz.Jäg.Abt. 512 volt. Ez az osztály nem rendelkezett annyi páncélvadásszal, mint a 653-as, és a róla szóló források is sokkal ködösebbek, de mindenképpen megérdemli, hogy szó essék róla. A s.Pz.Jäg.Abt. 512 története 1945 januárjában kezdődött, de az első páncélosok csak februárban érkeztek meg. Az első 5 Jagdtiger csak január 30-án került az egység állományába. Ezt követően folyamatosan érkeztek a vadászpáncélosok az alakulathoz, azonban a gyártás akadozása miatt (1945 januárjában 10, februárban 13, márciusban 3, áprilisban 7, májusban csupán 4 Jagdtiger készült) sosem tudták teljesen feltölteni. A hiányzó járműveket jobb híján StuG III Ausf. G és Pz.Kpfw. IV páncélosokkal pótolták.

Februárban az alakulathoz újabb 6 nehéz vadászpáncélos érkezett. Márciusban még mindig csak az első század volt bevethető állapotban, a második illetve a harmadik kiképzés alatt állt. A s.Pz.Jäg.Abt. 512 legénysége nagyrészt harckocsi nélkül maradt harckocsizókból állt – mint például Otto Carius –, akik igencsak kellemetlenül érezték magukat a torony nélküli, nehezen mozgó monstrumban ülve. A nehézségek és a háború nyilvánvalóan közelgő vége igen rossz hatással volt a Jagdtigerek személyzetére. 1945 márciusában 2 nehéz vadászpáncélost vesztettek azért, mert a személyzet pánikba esett és elmenekült. Március folyamán az egységnek számos lehetősége lett volna a harcra, azonban a gyenge morál, és a páncélosok alacsony száma miatt nem erőltették az ütközeteket.

Az „üss és fuss” taktikát alkalmazva azért értek el sikereket is. A hónap során 2 Shermant kilőttek, miközben 4 Jagdtigert vesztettek műszaki okokból. Március végén az egység 4 StuG III Ausf. G-t és 4 Pz.Kpfw. IV-est kapott veszteségeinek pótlására. Ezt követően Model tábornok támogatására Unna térségébe vezényelték az egységet mind a 3 századával együtt. A harmadik század Paderborn térségében sikeresen feltartóztatta a szövetségeseket egy időre, azonban nem sokkal később felmorzsolódtak. A Jagdtigereken kívül mindkét s.Pz.Jäg.Abt. rendelkezett Bergepantherekkel, Sd.Kfz. 9-es vontatókkal, Flakpanzerekkel, lövegekkel, teherautókkal.


Április folyamán az egység heves harcokban vett részt. Április 9-én az első század négy Panzerjäger Tiger Ausf. B-je, négy StuG III Ausf. G-je és három Pz.Kpfw. IV-ese beásott, álcázott állásaikból rajtaütöttek egy szövetséges járműoszlopon. Sikeresen megsemmisítettek 11 harckocsit és mintegy 30 páncélozatlan járművet. Némelyik harckocsit 4000 méterről érte a halálos találat. A páncélvadász-osztály első százada mindössze egy Jagdtigert vesztett az akció során egy P-47-es vadászbombázónak köszönhetően. A század még 5 Sherman harckocsit lőtt ki, mielőtt Iserlohnban letette a fegyvert. A második század április 15-én, harc nélkül letette a fegyvert iserlohni Schiller téren.

A Jagdtiger kétségkívül egy hatásos védekező fegyver volt, amely elrettentette ellenfeleit. Mindezek ellenére ez erőforrások elfecsérlését jelentette, amiből sokkal nagyobb mennyiségű és hatékonyabb fegyverzetet lehetett volna előállítani (pl. Tiger II; Jagdpanther). A rendkívül alacsony legyártott mennyiség miatt gyakorlatilag semmilyen befolyással nem voltak a háború kimenetelére. A kiemelkedő tűzerő és páncélvédettség nyújtotta előnyöket nagymértékben rontotta a csapnivaló mozgékonyság és a megbízhatatlanság - a Jagdtigerek veszteségeinek jelentős részét a műszaki meghibásodások okozták.

A háborút mindössze 3 Jagdtiger élte túl, ezek az Egyesült Királyságban (Bovington), az Egyesült Államokban (Aberdeen) és Oroszországban (Kubinka) találhatók.

Adatok

Gyártási darabszám: 88

Általános tulajdonságok

Személyzet: 6 fő
Hosszúság: 10,65 m
Szélesség: 3,6 m
Magasság: 2,8 m
Tömeg: 71,7 t

Páncélzat és fegyverzet

Páncélzat: 250/80/80 mm

Elsődleges fegyverzet:
-128 mm-es PaK 44 L/55
- 88 mm-es PaK 43

Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuska

Műszaki adatok

Motor: V-12 Maybach HL 230 P30
Teljesítmény: 600 LE (515 kW)
Felfüggesztés: torziós rúd
Sebesség: max. 34 km/h
Fajlagos teljesítmény: 9,76 LE/t
Hatótávolság: 100 km

Érdekesség: (Zimmerit)

A Zimmerit a második világháború folyamán, 1943 őszétől a németek által alkalmazott védőréteg a harckocsikon. Ettől jellegzetesen sávozottak a német harckocsik. Chemische Werke Zimmer AG nevű német vállalat gyártotta.

Jelentősége

A mágneses harckocsiaknák és a gyalogsági tapadóaknák okozták 1943-ban a németek legnagyobb veszteségeit. A mágneses aknákat a Zimmerittel vastagon bekent harckocsikra nem lehetett felerősíteni, mivel a vastag, nem mágnesezhető bevonat megakadályozta a közvetlen kontaktust a mágneses aknák és a harckocsi fémteste között Mivel a mágneses aknák nem tudtak közvetlenül a fém felülettel érintkezni, a mágnesek kisebb erővel tartották őket a helyükön, ezért jó eséllyel leestek, ezért a harckocsi túlélési képességei jelentősen megnőttek.

A második világháború után jelentősége megszűnt, mivel a mágneses aknák helyét átvették a tankelhárító rakétafegyverek.

Alkalmazása

A Zimmeritet közvetlenül a korróziógátló alapozóra alkalmazták, a végső festés előtt. Két, egyenként nagyjából öt milliméteres réteget hordtak fel, mindkettőre 24 órás száradási időt hagyva. A második réteget bevágásokkal felhullámosították, ezzel is csökkentve az aknák felrakásának lehetőségét. A második 24 óra száradás után gázlánggal keményítették véglegesre, mivel az acetonos ragasztó enélkül további nyolc napig száradt volna.

Forrás: Wikipédia.

29 hozzászólás

  • Sheldon #4 2016. október 8. 16:12

    5
    @nagyarpi0011: Hát ja. DE: gondolj bele, ha a németek precizitása, és a ruszkik "akkor is megcsináljuk, és miénk lesz a legnagyobb" hozzáállása találkozott volna... :|Az egyik oldalon a mérnöki tudás magasiskolája, a másik oldalon a - szinte - kifogyhatatlan nyersanyag. A kettő együtt ütött volna mindent.
  • Árpi #5 2016. október 8. 16:23

    6
    @kinglog2000: Az biztos ! Nem hiszem, hogy lett volna egyáltalán esélyük ellenük más országoknak, még szövetkezve sem. De így, hogy a németek éppenséggel nem voltak bőviben a nyersanyagnak így már a háború elején tudni lehett, hogy elbukják... Főleg, hogy rengeteg nyersanyagot felhasználtak eleve bukott ötletekre, mint pl. a Bismarck... A megalománia lett (valamilyen szinten) a vesztük. Kitudja miket tettek volna, ha világuralomhoz jutnak... A sok idióta neonáci azt hiszi, hogy csak a Zsidókra fájt a foguk... Hát elég rosszul tudják...
  • KillHates 2016. október 8. 18:50

    7
    Huh! Szóhoz nem jutok! kalap
  • KillHates 2016. október 8. 18:53

    8
    Basszameg! A képtelenség -t majdnem elfelejtettem!
  • Ruszki 2016. október 8. 22:13

    9

    Köszi a remek írást :)
    Wot-ba megvan a 88as és a 12,8 változat is :) WarThunderbe is megvan már lassan :)
  • Malac #9 2016. október 8. 22:53

    10
    Király poszt! Megnéztem volna, hogy dolgozgat a tigris. De szerintem inkább a levegőt kellett volna uralni.
    @Ruszki: Majd a jgpz.E100 milyen király lesz. :D
  • Ruszki #10 2016. október 9. 07:53

    11

    @Malac: Azt eladtam egy kredit temető hiába a fuillos masina 5skiles legénység benne valahogy nem ment :(
  • kisokka #11 2016. október 9. 09:33

    12
    @Ruszki: Régen az egy betyár jó gép volt, csak szétkúrták a pályákat. Azt hiszem mondhatom, hogy értek hozzá, mert 1000+ csatám van vele. Régebben elég sűrűn volt 8K feletti sebzésem vele, egyszer összejött a 9600 is(a 10-et sose értem el, már nem is fogom valószínűleg), ma meg örülök, ha 4ezret sebzek. Iszonyatosan látszik, hogy mennyire leromlottam vele, 2700+ átlagsebzésről(~600 csatánál) leficcent 2200-ra. Na engem ez azért eléggé felbasz :D
  • Malac #11 2016. október 9. 10:13

    13
    @Ruszki: X-es nem szabad eladni! :O De nálam is ez a helyzet nem lehet vele nyerni. :(
    @kisokka: Szerintem a probléma inkább az, hogy lehet goldot kreditért venni nem csak aranyért. Minden majom egyből rátölti és akkor mindegy, hogy forgatod. Az összes jól páncélozott tankot hazavágta. Mostanság 10 be jellemző, hogy kezdésből (főleg a T110E5-ök aminek alapból 268 az átütése) goldot töltenek és még a lightot is azzal lövik. Nem igazán tudok nehéz lassú tankokkal érvényesülni. Ha sikerül is beforgatni, akkor jön egy arty és a Mausba is belerakja a 2000 sebzést. Ráadásul már az anyját se szidhatom utána, mert a chetet is elbaszták.
  • Ruszki #12 2016. október 9. 10:16

    14
    @kisokka: 2011 régen volt akkor kezdtem láttam mivé lett a Tigris sszépen lassan aztán a Ferdinand is ment a levesbe :(
    @Malac: de de el lehet adni nem klánozok soha nem is voltam komolyabban benne csak olyan unaloműzőként van fent a
    WarThunderrel együtt
  • kisokka #13 2016. október 9. 10:20

    15
    @Malac: Az aranylőszer elég nagy probléma, ez tény, de ezzel a járművel csak úgy lehetett érvényesülni, ha messziről lövöldöztél, vagy beálltál valami szűkebb helyre(bár ekkor valóban gond az arany). Ezeken a pályákon már nem lehet sok helyen úgy beállni, hogy rendesen oda is verj valaminek, mocskosul el lett baszajtva az egész.

    @Ruszki: Én még szerencsés voltam és akkor játszottam velük, amikor még jók voltak :)
  • Ruszki #15 2016. október 9. 10:25

    16

    @kisokka: Mondhatni hogy én is a szerencsésebb játékosok közé tartozok tartoztam :) szarok a pályák javarész a med light arty kombonak kedveznek egy két pálya akad ami havy és td kiváló . bár ez erősen játékosfüggő.
    képhez 4000 kiosztott sebzés kellet és benyeltem én is 600dmg :(
  • kisokka #16 2016. október 9. 10:38

    17
    @Ruszki: Ezen filóztam, hogy megvegyem, vagy se, de kb fél év kihagyás után nekiálltam csapatni a játékot és a JT-t valami iszonyat mód lenerfelték, az se olyan már, mint régebben. Kedvenc td-m volt és ez még jobban bántott, mint a JgE100. Ezért inkább ezt se vettem meg, bár már nem is nagyon lehet.
  • Ruszki #17 2016. október 9. 11:21

    18
    @kisokka: nagyon sok német prémium járgány van amit csak különleges alkalmakkor lehet megvenni én is az Ardenneki csata eseményen vettem meg ami nagyon op az a Grille15
  • kisokka #18 2016. október 9. 11:32

    19
    @Ruszki: Nem sokáig lesz az se op, kap egy sebesség, meg pontosságnerfet, aztán viszlát :D
    Ami engem bosszant, az az E25, elég idegesítő tud lenni, hogy büntetlenül lövöldöz és nem is látod.
  • Malac #14 2016. október 9. 11:58

    20
    @Ruszki: Nem a klán miatt csak az értékvesztése nagyon magas.
  • Malac #19 2016. október 9. 11:58

    21
    @kisokka: Igen, kijön egy széria, eltelik két hónap és jön a pach a nerfel.
  • Ruszki #19 2016. október 9. 12:09

    22
    @kisokka: @Malac: mindekinek igaza van
    Ezért jobb a WarThunder ott relaisztikus csatába istenkirályok a németek :) van esése a lővedéknek valós páncélvastagság ....
  • Malac #22 2016. október 9. 13:26

    23
    @Ruszki: Meggyőztél le is szedem újra. Egyébként az Armored warfare is nagyon jó, csak ott kevés a játékos.
  • kisokka #23 2016. október 9. 14:22

    24
    @Malac: Nem véletlen, mivel ott nincs sok különbség a gépek között, illetve van, csak azzal meg nem éri meg játszani. Jó játék, de egy idő után lefulladt az egész nálam(is). WT akkor már inkább.
  • jk88 2016. október 9. 19:35

    25
    Sdkfz... Ha már alaposan írunk valamiről, akkor tessék kiírni, hogy SONDERKRAFTFAHRZEUG, ne rövidítgessünk. :D
  • Árpi #7 2016. október 11. 14:12

    26
    @KillHates: Köszönöm ! De engem egy kedves hozzászólás jobban érdekel, szóval nem kell izgulni, ha elfelejtetted, nem izgat ! :D Ha látom, hogy tetszik utána már mitsem számít, hogy ki nyom macskát ! :D
  • Árpi #9 2016. október 11. 14:13

    27
    @Ruszki: Mi a neved War Thunderben ? Felvehetlek ? Bár... Már nem akarok vele nagyon játszani... Ahogy a Berlietes posztnál is mondtam hanyagolni akarom és hanyagolnom is kell a gépet. :( De azért megmondod ? :D
  • Árpi #25 2016. október 11. 14:15

    28
    @jk88: Óóóó neem, ezt nem én írtam :) "Forrás: Wikipédia." Persze a posztjaim 85-90 százalékát én írtam, de ha eszembe jut egy fasza gép és van róla wikipédia, akkor nem írok újat :) Remélem ez nem von le semmit a posztjaim értékéből, mivel én csak szórakoztatni akarok :) kalap
  • Árpi #10 2016. október 11. 14:17

    29
    @Malac: Köszönöm ! :D
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!