Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.

30 hozzászólás

  • kléni #5 január 3. 22:10

    6
    @Gabor0827: Szívesen várjuk a fotósorozatot a másik oldalról is.
  • Szabó Sasa #5 január 3. 22:18

    7
    @Gabor0827: amit ide most le írtál az egy " közhelyes nyitott ajtó döngetés"
    El tudod képzelni ,hogy ezeket a gyerekeket csak úgy hasraütés szerüen fotózták.Se az édesanyjuk sem az édesapjuk nem tudott volna erről?
    Egyébként nézd a képeket: mosoly......
  • Gabor0827 #7 január 3. 22:44

    8
    @Szabó Sasa: A gyerekkorom nagy része hasonló gyerekek között telt. Anyám velük dolgozott, gyakorta hazahozva őket az otthonból pár órára. (Az említett tömegszállás.)
    Hogy még jobb legyen, örökbe is fogadtak egyet, aki bár nem kifejezetten Down szindromás volt, nagyon hasonló fogyatékossággal élt/él a mai napig. (Míg él gyámságra szorul, még felnőttként is, így volt szerencsém látni hogy hogyan használják ki az állami támogatásért cserébe.)
    A sors fura fintora hogy miután eljöttem otthonról pont az Orczy kertben kezdtem dolgozni, ahol akkor még működött az otthon. Ott találkoztam az apukával nap mint nap. (Sosem láttam üresebb, elgyötörtebb tekintetű embert. Nem tudom elképzelni hogy azt a fájdalmat, és ürességet képes lenne fotó visszaadni.)

    Pár évvel később egy lakóm pont abban az intézményben helyezkedett el ami a megszűnt/áttelepült Orzy-kerti otthon lakóit vette át a 10. kerületben.
    Bár ott viszonylag jó körülmények között éltek, a nagykorúságuk után a sorsuk bizonytalan.

    Bocs ha nem feledteti velem ezeket a dolgokat pár beállított kép ami próbálja elhitetni hogy boldog életet élnek.

    Még valami: a szülők -jó esetben- hétvégére viszik haza a gyerekeket. A többi esetben a gondviselő maga az intézet lesz, akinek jó reklám a mosolygós pirospozsgás gyerekekről készített fotó.

    Lehet hogy ezek közhelyek, de ez a valóság.
    A fenti fotók pedig csak a jónép megnyugtatására szolgáló rózsaszín szappanbuborékok.
  • Gabor0827 #6 január 3. 22:51

    9
    @kléni: Pár éve egy ismerősöm bekerült a Dél-Pesti pszichiátriájára.
    Bementem látogatni, az ott látottak leírhatatlanok.
    A legszörnyűbb horrorfilmek ugrottak be amiket elmegyógyintézetekben forgattak. És pont olyan volt.
    Csináltam pár fotót zsebből a telefonnal, mert átlagemberként én sem tudtam volna elképzelni azokat az állapotokat. Vagy túlzásnak tartottam volna.
    Aztán mikor kijöttem, töröltem.
    Szégyelltem magam.
    Senkinek sincs joga beteg, nem beszámítható embereket közszemlére tenni.
    Akkor sem ha látszólag boldogok. (Nem, ők nem voltak azok.)

    Létezik olyan hogy "élethez, és méltósághoz való jog".
  • kléni #9 január 3. 22:59

    10
    @Gabor0827: Ezzel nem értek egyet. Attól, mert egy ember saját maga nem képes dönteni a képek mivoltáról, még létezni fog. Nekünk pedig megismerni is lehetne az ilyesmiket, pont mint bármilyen más esetben, ahol saját döntés miatt is megtörténhetne. Semmi előnyét nem látom, ha eltitkolnánk mindent, csak mert ő saját maga nem adta aláírását, se neki, se nekünk. Ezzel nem gázolok a méltóságába, mert a jelmezeket, pillanatait lehet tisztelettudóan kezelni. Ha úgy gondolod, a boldogság rajtuk csak kirakat, és véletlenül sem boldogok, készíts te is posztot amiben leírod, miért így van, megismerjük a helyzetet és okosabbak leszünk.
  • Gabor0827 január 3. 23:12

    11
    "Nekünk pedig megismerni is lehetne az ilyesmiket"
    Hát pont ez az. Itt nem ismertetek meg semmit.
    Amit kaptatok az szép, kölcsönzött jelmezekbe bújtatott, kisminkelt gyerekek, akiket éppen megnevettetett a fotós.
    Aztán visszakapják a mackónacit mert azt könnyű feladni, és mehetnek vissza az otthonba.
    (Komolyan, láttatok már embert aki oxigéncsővel az orrában pirospozsgás??? Az a cső azért van ott mert nem kap elég oxigént, amitől sápadt, rosszabb esetben szürke lesz a bőr. De semmiképp se pirospozsgás.)

    Ebben nincs semmi tisztelet, és semmi tudás.
    Van pár kép amin jól mutattak, meg lett nyugtatva az átlagpolgár "lám milyen cukik, és boldogok" és békésen visszadughatja a fejét a homokba.

    Elmondtam nektek milyen állapotok között éltek. Úgy tűnik nem sok akadt meg belőle.
    Rakhatnék fel ide képeket ahogy le vannak kötözve az ágyra, mert éppen dührohamot kaptak, vagy akár videót arról hogy mennyire nem boldogulnak a legegyszerűbb dolgokkal sem.
    Hidd el abból lenne igazán nagy botrány.
    Nem azért mert le van kötözve, nem azért mert magatehetetlen.
    Hanem mert meg van mutatva, és ez kellemetlen érzést kelt az emberekben.
  • Gabor0827 #10 január 3. 23:17

    12
    @kléni: Félre ne érts, nem a posztod támadom.
    Azt a ribancot rúgnám fel aki készítette a fotókat, boldognak, és egészségesnek állítva be egy szörnyű betegségben szenvedőket.

    Valaki azt mondta hogy ezek a (mentális) betegségek nem egy embert betegítenek meg, hanem mindenkit akik velük élnek.
  • kléni #11 január 3. 23:24

    13
    @Gabor0827: Megismerni sokmindent lehet sokféleképpen. Én épp ezzel találkoztam, így ezt osztottam meg. Sosem válogatom szép meg rossz között, van nekem is sok olyan posztom, ami a kevésbé oldalt mutatja be, de most épp ez volt nálam. A máskor máshol máshogy is történik az egy dolog és én teljesen elhiszem. Az a te dolgod hogy miről nem töltesz fel posztot, én majd ha találkozom mással, és azt érdekesnek találom, megosztom azt is. Egyelőre az írásoddal nem győztél meg arról, hogy miért ne lehetne egy Down-szindrómás embernek boldog pillanata a körülményekhez mérten véletlenül pont akkor amikor a fotó is készült. Hogy mások mire következtetnek és mire nem, az megint az ő dolguk. Van aki arra, hogy minden jó, van aki arra hogy semmi sem jó, én meg arra próbáltam hogy akkor és ott megfelelő volt. Hát ez van. :)
  • kléni #12 január 3. 23:31

    14
    @Gabor0827: A szörnyűség relatív, mint ahogy a szépség és pompa is. Van, aki már a siketvakokra (én az vagyok) is azt mondja, hogy juj milyen szar az élete, sajnálni való, pedig ez is teljesen relatív, több ismeret fényében dönthető el. A súlyosabb fogyatékosok emberek életében is van legjobb pillanat, míg ha az az átlaghoz mérve nem is jó pillanat. Ha másvalaki ebből leszűri azt, hogy a rossz betegségben élni a legjobb dolog, az már helytelen, de nem kötelező, és megfelelő tájékoztatással lehetne tenni ellene. Ehhez nem az kell, hogy lekötözött videókat lássanak, hanem a betegség alapszintű megismerése. Simán tölthetsz fel egy részletes leírást a betegség részleteiről, az életvitelükről, hogy mások meg tudják ismerni. Persze ha így is tennél, attól még továbbra is van a legrosszabb számára is legjobb, csak mellette már az emberek okosabbak lesznek a körülményekkel. Erősen kétlem, hogy a te mostani üzeneteid alapján és a fenti képek tekintetében változtatna véleményén, inkább az jönne le nekik csak a rosszat látod, és eltakarod azt a pár boldog pillanataikat, amikor épp nem olyanok ahogy te leírtad. Ennél egy átfogó bemutató hatásosabb lenne.
  • Gabor0827 január 3. 23:35

    15
    De legyen, mesélek kicsit a mentális betegségekről. Úgy ahogy végignéztem egy hozzám közel álló személynél.
    (Bocs, nem nyitok külön posztot, nem tudom hogyan kell. És amúgy is idevág.)
    Adott egy életerős felnőtt férfi, aki elesik kerékpárral. Nem nagyon, de megüti a fejét.
    Zavartan kezd viselkedni, ezért orvoshoz viszik. Kiderül hogy sérülés érte az agyát.
    Lassan leépül, az emlékézete összezavarodik, összevissza ugrál az időben.
    Néha gyerek, néha katona, van mikor dolgozik.
    Ettől eltekintve a tudata tiszta, felügyelettel, de tud élni.
    Ez az ember felkel reggel, kijön a szobájából és keresi a feleségét. Neked kell elmondani neki hogy már meghalt. Ahogy az anyja, az apja, és a testvérei, barátai is.
    De ő úgy emlékszik hogy mikor lefeküdt tegnap este, még ott voltak.
    15 perc alatt veszíti el az egész családját, miközben akik megmaradtak, azok idegenek számára.
    Iszonytató végignézni, végigcsinálni.
    De van ami sokkal iszonyatosabb: az a pár másodperc amikor néha kitisztul a tudata, és megérti mi történik vele.

    Egy Down szindrómás örökké tiszta. Folyamatosan szembesül vele mire nem képes.
    Hiszen látja hogy te meg tudod kötni a cipőd, ő viszont esetleg pont nem.
    Tudja és látja hogy ő más, hogy ő kevesebb. Élete minden percében.
  • _V_ #11 január 3. 23:52

    16
    @Gabor0827: Kiemelted, amit én írtam, mintha buta gondolat lett volna, aztán arról beszélsz, hogy nem értik az emberek mi van a háttérben.

    Na most akkor, szerinted én miért írtam, amit ? Gondokkozz egy kicsit.
  • Gabor0827 #16 január 4. 00:02

    17
    @_V_: Gondolkozok. Tapasztalok.
    És le is írtam hogy tapasztalataim szerint milyen életük van.
  • _V_ #17 január 4. 09:20

    18
    @Gabor0827: Na, akkor remélem érted, hogy miért írtam, hogy hosszú és boldog életet remélek nekik. Van ismerősöm, aki két down-szindrómás gyerkőcöt fogadott örökbe. Tudom mit jelent, hidd el.
  • AcIv55 január 4. 13:05

    19
    :corn2: :D
  • BitPork #17 január 9. 14:10

    20
    @Gabor0827: Semmi baj azzal ha neked nagyobb rálátásod van az élet egy szeletére. De azzal tisztában kell lenned, hogy nem mindenki bírja feldolgozni az élet minden dolgát. Pláne nem tud mindenki mindent és nem is ért mindenki mindenhez. Az hogy a Dawn-kórosok helyzetére egy velük semmilyen tapasztalattal nem rendelkező ember figyelmét fel lehessen hívni van két lehetőség. Az egyik az hogy ráöntjük azt amit te is leírtál - és az esetek nagyobb részében előjön a gyáva fasiszta náci a népből hogy minek szülték meg ezeket az embereket. Vagy van a másik lehetőség ami fokozatosan hívja fel a figyelmet az élet egy nehézségére az érintett. Ez a fotósorozat az utóbbira példa. Mi a jobb szerinted? Ha a problémával küzdő emberektől még el is riasztjuk a segítő szándékot, vagy ha megadjuk a lehetőséget az együttérzés és segíteni akarás kialakulására? (Nekem a névadó anyám vak. Van daganatos betega családban, magam is szenvedek sok-sok kórsággal és az egészet megtetőzve a teljes családom egészségügyben dolgozott)
  • Gabor0827 #20 január 9. 16:20

    21
    @BitPork: Megint csak azt tudom mondani hogy ez a fajta "segítség" nem segítség. Látod mi volt rá a reakció: "jaj de édesek, egyem a pofikáját, minden szép minden jó". És mennek tovább.
    A lényeget pont nem látták.

    Vakon még tudsz gondoskodni magadról. Rákosan is. (Egy pontig).
    Sok kórsággal élnek önálló, teljes életet az emberek.
    Ez nem ugyanaz mint eleve életképtelennek születni.

    Én is azok közé a "nácik" közé tartozom akik szerint nem szabadna megszületniük. Nem miattam, miattuk, és azok miatt az apák-anyák miatt akiknek halálukig gondoskodniuk kell róluk. Lehet mondogatni hogy "de a gyerekéért teszi", és ez talán igaz is az első pár évben, de aztán jön a valóság. Nem szabadulnak a gyerek 18 éves korában, 20-30-40 évesen is öltöztethetik, etethetik, és nyelhetik a dühkitöréseket. Sosem lesz normális életük se nekik, se a gyereknek.
    Miért? Mert nem merünk meghozni nehéz, elítélhető döntéseket?

    (Ne hidd hogy csak mások felett ítélkezem. Közel húsz éve élek együtt a bőrrákkal, annak a biztos tudatában hogy akár már holnap hozhat áttéteket, és akkor egy jó nagy rakás szart borítanék a családom nyakába.
    De nem fogok.
    Ott a szekrény mélyén a felelős megoldás, amivel megóvhatom a szeretteimet egy esetlegesen hosszú traumától amit egy ilyen betegség okoz.

    Ha ezt a döntést meg tudná hozni mindenki, nem úgy nézne ki a világ mint most. )
  • Gabor0827 #20 január 9. 16:32

    22
    @BitPork: Amit te mondasz megoldásként az a mai világ legnagyobb rákfenéje.
    Mindent szépítünk, becsomagolunk, jól hangzó idegen neveket adunk neki hogy a sok elkényelmesedett ember el tudja viselni.
    És el tudja, mert a valóság már el sem jut a tudatáig.

    Ezzel a vírussal se itt tartanánk ha az elejétől kezdve nyíltan beszélnének róla. Ha nem tíltanák meg az orvosoknak, ápolóknak hogy beszéljenek, miközben helyettük mindenféle kókler hozzá nem értő csontkovács osztja az észt, és hergeli az embereket.

    Ha az emberek látnák a kórtermekben fuldokló százakat, akkor még szarás közben se vennék le a maszkot, nem hogy szándékosan köpködjék le az élelmiszereket a boltban. Fejvesztve rohannának oltatni magukat, nem ezerszer cáfolt álhíreket osztogatnának a facebookon.

    Ehhez az kellene hogy felnőtt emberként kezeljék őket, szemükbe mondva az igazságot: "ez a betegség veszélyes", vagy azt hogy "a fiad sosem lesz egész ember, élete végéig szenvedni fog saját félembersége tudatától", "ez nem könyörület, csak félelem a döntéstől, és az azt követő ítélkezéstől".

    Keményen hangzik?
    Feleannyira sem az mint egy felnőtt embert kikotorni a szaros pelenkájából.
  • Gendernyúl január 9. 21:59

    23
    Bocs, hogy így piásan, komolyabb témában is bátrokodom, de mi az, ami az életben többet számít, mint a "bódottá" ? Ezek a gyerekekek ha 20 év múlva önmagukra tekintenek, mosolyognak, mert talán ez a néhány pillanat is maga volt a bódottá.. és talán a bódottá a legnagyobb ajándék, amiben része lehet az embernek.
    A kutyaképes 23 órát a ketrecében tölteni, mert a maradék 1 órában a gazdi talán foglalkozik vele kicsit és az maga a bódottá.
    Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor a tüdőkórházban, a faszinak a fél tüdejét kivették, ott ült tolókocsiban és poénból kérdezte a dokit, hogy nincsen-e véletlenül egy cigije és a doki szerzett neki egyet! Bármennyire elítélendő, le a kalappal a doki előtt, mert átlátta a lényeget és akkor ott volt a szemekben a bódottá.
    Manapság mi is a világ rákfenéje? Szerintem az elítélés és a társadalmi normák, szabályok szigorítása. Erre mondják divatos szóval, hogy "libsi", azok, akik a lényeget nem látják.
    "Az életem a vége felé közeleg, elhalványulnak az emlékek", de minden egyes pillanatra emlékszem, amiben ott volt a bódottá.
  • _V_ #23 január 12. 09:08

    24
    @Gendernyúl: "Szerintem az elítélés és a társadalmi normák, szabályok szigorítása. "

    Én arra jöttem rá egy ideje, hogy mennyire nagy normatívság van az emberiségen. Mármint... én azt hittem, hogy kurvára szabad leszek úgy, ahogy most vagyok és nem. Most látom csak, hogy alapvetően a világban mennyi bevett szokás, kötöttség, norma van. Az emberek úgy élik le az életüket, hogy nem is szabadok igazán. Önmagukat börtönzik be a társadalmi elvárásokkal. :)

    Egyik kedvenc zeném szövegét tudom erre idézni:

    "In a world full of people, only some want to fly
    Isn't that crazy ?" :)
  • _V_ január 12. 09:36

    25
    És ha valaki nem érti, hogy mire célzok, az kérdezzen mielőtt letámad. ><
  • kléni #24 január 12. 20:13

    26
    @_V_: Tehát azt mondod, nem szabad akaratomból sütöm a krumplikat, csak mert a társadalom azt mondja, hogy diplomás = meki dolgozó? Mik vannak. rotfl
  • Gendernyúl #24 január 13. 21:23

    27
    @_V_: Írtam vagy 2 oldalt, de nem engedte beilleszteni, talán jobb is... A lényeg, jobban jársz, ha beállsz a sorba. Ez így van már évszázadok óta...
  • Gendernyúl #28 január 14. 07:16

    28
    @kléni: bocs kléni, ezt nem ide és nem is neked akartam beilleszteni :( Ha valaki tudja, törölje légyszi'
  • kléni #28 január 14. 10:02

    29
    @Gendernyúl: Na azért nem volt az olyan rossz. rotfl
  • Gendernyúl #28 január 15. 20:04

    30
    @Gendernyúl: Köszi farrd! :love:
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!