Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
A csodakancaként emlegetett jószág minden versenyt megnyert, amin elindult. Nevét az örökkévalóság számára a Sárneczky Krisztián által 2007. június 8-án felfedezett "161975 Kincsem" nevű kisbolygó őrzi.

Kincsem születési helyét gyakran vitatják, harcol érte Kisbér is, de valószínűbb, hogy Blaskovich Ernő tápiószentmártoni birtokán látta meg a napvilágot. A csodakanca trénerének dédunokája, Hesp József ma is őrzi a „Vadász- és Verseny-lap” 1874. július 15-i számát, amelynek 199. oldalán olvashatjuk, hogy „Blaskovich Ernő úr telivér ménesében Tápiószentmártonon” Waternymph egy sárga kancacsikót ellett Cambuscantól. A szülők azonossága miatt kétségtelen, hogy a híradás Kincsem születéséről szól. Apja, Cambuscan, egy import angol telivér volt, amelyet 1871-ben vásárolt meg Francis Cavaliero a kisbéri ménes számára. Anyja Waternymph, az ozorai Esterházy-ménes kancája volt, amelyet 1864-ben vásárolt meg Blaskovich Ernő, s 1873-ban vittek Kisbérre fedeztetni.

(Ezen adatok alapján persze nem zárhatjuk ki, hogy Waternymph akár egy harmadik helyen ellette Kincsemet, s csak néhány héttel később került Tápiószentmártonba, de "perdöntő" forrás előkerüléséig be kell érnünk az idézett hírlapi tudósítással. )

A csoda-karrier

Kincsem karrierje kétéves korában, 1876-ban kezdődött. Legkedvesebb társa egy fekete-fehér nőstény macska (Csalogány) volt, amely minden versenyére elkísérte a híres versenylovat. Legendák keringtek arról, hogy milyen kétségbeesetten kereste Kincsem egész istállószemélyzete a boulogne-i kikötőben az elkóborolt macskát. A paripa egyébként is kissé kényes jószág volt, s így többek között különösen a vízre volt érzékeny. Így például egy alkalommal a baden-badeni versenypálya közelében is alig sikerült megfelelő vizet találni, mivel a már egy napja szomjazó állat rá sem hederített az addig felkínált ivóvízre.

Kincsem legnagyobb sikereit Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Angliában és Franciaországban érte el. 1876. június 21. és október 29-e között versenyzett és nyert Prágában, Hamburgban, Hannoverben, Frankfurtban, Baden-Badenben, Bécsben, Sopronban és Budapesten. Háromévesen győzött az osztrák derbin, Pozsonyban, Baden-Badenben és a budapesti Magyar St. Leger futamain is.

Hatéves korára Kincsem ízületei megkoptak, ezért visszavonult a versenyzéstől és tenyészkancaként folytatta az életét Tápiószentmártonban, ahol élete hátralévő részében összesen öt csikónak adott életet. Utolsó ellése után Kincsem egészsége meggyengült, gyomor és bélgörcsök kínozták. 1887. március 17-én, tizenharmadik születésnapján egy súlyos kólikaroham következtében múlt ki a magyarok legendás telivérje.

Kincsem leszármazottai

Kincsem terebélyes családfát hagyott hátra, melyen magyar és nemzetközi nagydíjak és futamok győzteseit találjuk. Vérvonala főleg Németországban él tovább napjainkban is, bár egyik leszármazottja sem érte el ősanyja kivételes eredményeit. A kancák részére rendszeresített legnagyobb angol tenyészversenyt, az Oakst 1974-ben – Kincsem születésének centenáriumán – Polygamy, Kincsem tizenharmadik anyaági leszármazottja nyerte meg.

Élete során, két- és ötéves kora között, négy teljes szezonon keresztül 54 versenyen indult és Európa legjobbjait verve mind az 54-szer győzött, ezzel a telivértenyésztés történetének legendás alakjává vált.

Tápiószelén, a Blaskovich család kastélymúzeumában ma is megtalálhatóak a leghíresebb magyar versenyló emlékei. Csontváza a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeumban van kiállítva, ahol megtekinthetők kitüntetései, és érmei is.

A Magyar Csoda

Külföldön „Hungarian Wonder”, azaz Magyar Csoda néven ismerik. A telivértenyésztés egyik központjának számító angliai Newmarket múzeumában (Horse Racing Museum) felállították a magyar kanca szobrát, a tárlókban pedig karrierjének dokumentumai láthatók.

Ma is nagydíjakat rendeznek a tiszteletére, a budapesti lóversenypálya pedig három évtizede a nevét viseli. A tápiószentmártoni lovasparkot is Kincsemről nevezték el; itt külön múzeum gyűjti a versenyló emlékeit.

Forrás: wikipedia.hu, körkep.sk, agroinform.com

8 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!