Vigyázat! Cookikat tolunk! Adatvédelem.
A Giganotosaurus (jelentése: "óriás déli gyík") egy carcharodontosaurida dinoszaurusznem, amely a késő kréta kor cenomani korszakában, mintegy 99,6–97 millió évvel ezelőtt élt. Ez az egyik legnagyobb ismert szárazföldi húsevő, a Tyrannosaurus, a Carcharodontosaurus és a Spinosaurus méretét megközelítő vagy valamivel meghaladó állat volt. Fosszilis maradványait Argentínában fedezték fel.

Felfedezése

A Giganotoszauruszt egy amatőr fosszíliavadász, Ruben Carolini (innen származik egyébként a dinoszaurusz ritkán használt utóneve; a "carolinii") fedezte fel, aki 1993-ban Patagóniában (Argentína déli részén) talált rá a maradványokra, a jelenleg Candeleros-formáció néven ismert területen. A felfedezést Rodolfo Coria és Leonardo Salgado hozta nyilvánosságra 1995-ben, a Nature című folyóiratban.

Az említett példány csontváza körülbelül 70%-ban teljes, és a részét képezi a koponya, a csípő, a két combcsont, valamint a csigolyák többsége. A becslés szerint nagyjából 12–13 méter hosszú lehetett. Egy második, jóval töredékesebb példányt is felfedeztek. Csak az állkapcsa bal oldalának egy része került elő, ami 6,5–8%-kal nagyobb, mint az előzőleg megtalált példány megfelelő része. Ez a legnagyobb Giganotosaurus példány, a becslés alapján 13,2 méter hosszú lehetett. A Az állat tömegét különböző szerzők 4,2–13,8 tonnára becsülték. A Giganotosaurus talán a leghosszabb fejű theropoda. Az első példány koponyáját 1,53–1,80, a második példányét pedig 1,95 méter hosszúra becsülték. A Giganotosaurus hossza majdnem egy méterrel múlja felül a Tyrannosaurus rexét (melynek maximális becsült hossza 12,3 méter).

Ősbiológia

A G. carolinii valamivel meghaladta a T. rex méretét, de az agya csak körülbelül feleakkora volt, mint a tyrannosauridáké. A Tyrannosaurus fogai hosszabbak és szélesebbek voltak, de a méret terén nagyobb változatosságot értek el. A Giganotosaurus fogai amellett, hogy rövidebbek, keskenyebbek és kevésbé változatosak voltak, jobban alkalmazkodtak a hús darabolásához. Az állat nagy és keskeny koponyával rendelkezett. Agya jól fejlett szagérzékelő területe arra utal, hogy jó szaglása lehetett.

A Giganotosaurus maradványok közelében talált titanosaurus-féle fosszíliák ahhoz a feltételezéshez vezettek, ami szerint ezek a húsevők óriás növényevőket ejtettek el. A rokonságába tartozó, és csoportosan felfedezett carcharodontosauridák fosszíliái azt jelezhetik, hogy ezek az állatok, köztük a Giganotosaurus is, csapatban vadásztak.

Blanco és Mazzetta (2001-es) becslése alapján a Giganotosaurus futás közben képes lehetett elérni a 14 m/s-os (50 km/h-s) sebességet.

Osztályozás

A Giganotosaurus és a rokonságába tartozó Tyrannotitan, Mapusaurus és Carcharodontosaurus a Carcharodontosauridae carnosaurus család tagjai. Coria és Currie 2006-ban, több carcharodontosaurida dinoszaurusz felfedezését és leírását követően, amikor a rokoni kapcsolatok feltárása könnyebbé vált, egy külön alcsaládot hoztak létre a Giganotosaurus és a Mapusaurus számára Giganotosaurinae néven.

28 hozzászólás

  • kisokka #3 2017. december 15. 08:26

    4
    @ArkaChopa: Kihagytál valakiket, akiknek még csak kézzel fogható bizonyítékaik sincsenek, de megmondja neked, hogy mi található egy 40 fényév távolságra lévő bolygón. Jah, a csillagászok. Azt nem tudja mi van a Marson, de még a Holdon se nagyon, viszont azt csípőből lekeni, hogy nagy koncentrációjú hidrogén található egy olyan nebulában, amit jelenleg 200ezer év alatt se érnénk el. Biztos van benne valami halványpiros és az más nem is lehet, csak az általunk a Földön jól ismert hidrogén...Röhej, hogy hányszor pofáraestek már ezekkel a feltételezésekkel és később kiderült, hogy a negyede sem valós, mivel egy szonda közelebbről is meg tudta vizsgálni az adott égitestet, ami jelenleg még ugyanúgy csak vakon tapogatózás.
    A naptári időszámítást, a tengeri tájékozódást és egyéb olyan dolgokat, amik itt a Földön nagy hasznunkra vannak/voltak, azt megköszönhetjük nekik.
    A többi jóval nagyobb humbug, mint a dínók elemzése.
    Nem lenne semmi bajom ezzel a tudományággal, ha az ilyesmit nem tényként kezelnék, hanem feltételeznék a dolgokat, de ezt igen ritkán mondják ki.
    Annyi a mázlijuk, hogy hamisítani nincs is mit, ahhoz kellene valami olyan, amit láthatsz, vagy kézzel foghatsz, de az se igen akad.
  • Árpi #3 2017. december 15. 09:21

    5
    @ArkaChopa: Őszintén nem értem, hogy mi a bajod ezzel ? :| Sok légikatasztrófánál is feltételeznek (jobb híján néha csak az marad). És egyáltalán nem lett 100%-ig biztos tényként tállva semmi se erről az állatról. A korát szénizotópos kormeghatározással elég jól meg lehet állapítani.
  • Árpi #4 2017. december 15. 09:25

    6
    @kisokka: Ilyen távolságból az anyagok ősszetételét a fény segítségével mondják meg és nagyon nagy pontossággal ! Minden anyagról más fény tükröződik vissza. Miután lebontják a fény szerkezetét, az egész úgy néz ki, mint egy vonalkód. Minden anyagnak van egy ilyen vonalkódja, szóval elég faszán meg lehet mondani, hogy milyen anyag.
  • Árpi #1 2017. december 15. 09:26

    7
    @kléni: Na váejál csak.... rotfl
  • kisja #3 2017. december 15. 09:47

    8
    @nagyarpi0011: Elfogytak az óriásgépek, és most jönnek az óriás élőlények?:D
  • ArkaChopa #5 2017. december 15. 09:52

    9
    @nagyarpi0011: nem olvastad el pontosan mit írtam. A csontok egyértelműek, azon nem vitázok, de amikor azt mondják, hogy zöld vagy kék színű? Azt ugyan miből következtették le? Mert még a mai hüllők között is van olyan amely hiába él vadonban előfordul, hogy rikító színe van. Tehát nem releváns. Ezek csak találgatások, hogy szerintük mi lehet. Egy tudomány ne találgasson. Mondja azt, hogy nem tudják.
    Egyik legjobb példa a tévedésükre, hogy eleinte minden dínót csupasznak írtak le nézd csak meg a régi könyveket. Aztán egyszer csak előkerültek toll lenyomatok. JAAAAA. Lehet, hogy tolluk volt? Igen! Még a T-rex is tollas volt, a mostani álláspont szerint. Találgattak, nem jött be. Most meg aszondják zöld , mert néhány gyík zöld? Láttak ezek már pávát? Az milyen színes, de sorolhatnánk a színes tollazatú madarakat. Akkor?? Zöld, vagy nem? Inkább arra szavaznék, ha már tollas, hogy bizony színes állatok voltak - egyrészt a párzási szokások miatt, másrészt a "veszélyes vagyok ne támadj meg" taktika alapján. Persze lehettek zöldek is, de biztosak vagyunk benne, ha mai hüllő és madár populációt vizsgáljuk? Mert ők ugye a leszármazottak!
    Aztán ott van a viselkedésük szerinti találgatások - eleinte a T-rexről azt gondolták, magára hagyja a tojásait, aztán kiderült néhány fosszilia alapján, hogy ez tévedés. Az első alapján azt mondták, hogy rideg szülő, az új leletek alapján, meg gondoskodó. Mond meg miért találgatnak egy viselkedés módot, amikor fingjuk nincs róla, mi történt akkor, mi alapján éltek, és mit gondoltak, hogyan viselkedtek. Ezek találgatások!!! És nem tudományos tények. Sorolhatnám még azt is, hogy a hangjukat próbálták reprodukálni úgy, hogy azt sem tudják miféle szövetek, vagy porcok helyezkedtek el koponyán belül. De úgy mutatták be, hogy bizony ilyen hangja volt a raptornak. Tragédia.

    A repülős dologgal meg ne keverd össze. A repülős balesetek 99%-ban meg tudják határozni a pontos okot vagy okokat. A maradék 1% esetén bocsátkoznak feltételezésekbe,de azt nem írják le mint bizonyosság. Egyetlen jelentés sem tartalmaz feltételezést, csak tényeket.

    A szénizotópos kormeghatározás pedig elég nagy fokú eltéréseket tartalmazhat, de nem részletezem mert nem tartozik ahhoz a témához, hogy az ős tankutatók nagy számban találgatnak. NE találgassanak.

    Maradjunk a tényeknél. Számomra a Jurassic park bár érdekes, de egyik legjobban gyűlölt film amit láttam ilyen témában.
  • Árpi #9 2017. december 15. 10:11

    10
    @ArkaChopa: Vannak dolgok, amiket csak találgathatunk addig, amíg nem áll a rendelkezésünkre valami új dolog, legyen az lelet, vagy egy eljárás, amivel pontos meghatározást lehet alkotni. Ez nem egy "katasztrófa", nem bűnhődik miatta senki, hogy ha nem pontos a feltételezés.

    Nem legenda, nem hazugság, (olyat nem is tennék fel) csak feltételezés - ez akármit mondasz is, bőven megengedhető egy 100 millió éve élt lény esetében.

    Abból kell gazdálkodni, ami van. Amíg nem találtak tollakat, mégis honnan gondolhatták volna, hogy volt neki ? (Nem mellesleg a mai napig nem biztos, hogy az a T.rexé volt.)

    A viselkedéséről meg a hangjáról meg nem lett itt leírva semmi, szóval úgy tűnik, hogy csak az általános gyűlöletedet vetítetted ki erre a posztra.

    De mindegy is, nem veszek én ezért össze veled. Mindenkinek lehet véleménye és kell is, hogy legyen. A tiéd ez, nincs ezzel baj, el kell fogadni.
  • Árpi #8 2017. december 15. 10:15

    11
    @kisja: Hát sajna eléggé igen. :( Van még egy-két "világ legnagyobbja" de nem nagyon találok róluk semmit. :(
  • Sheldon #1 2017. december 15. 10:47

    12
    @kléni: Dehogynem :

    rotfl XD
  • ArkaChopa #10 2017. december 15. 12:02

    13
    @nagyarpi0011: én nem a posztod ellen szóltam, és nem az ellen, hogy léteztek. A csontok rámutatnak, hogy léteztek. Én azokat a nagyot mondó tudósokat/kutatókat gyűlölöm, akik mindenféle alap és bizonyíték nélkül hirdetnek tanokat. Legalább olyan módon hülyítik a népet mint a különböző vallások tanai. Amikor meg bebizonyosodik, hogy JA nem úgy van, akkor meg el sem hangzik a TÉVEDTEM. Hanem addig csavarják a dolgot, amíg az előző állításuk is megállja a helyét.
    Ezek a hamisítások több mint 100 évre visszamenőleg dokumentálhatók. Rengeteg híres hamisítás történt, és miért? Mert a gőg, a tudományos rang többet ért mint egy tudományos tény. Ha egy elismert tudós tévedett, szőnyeg alá söpörték , még akkor is ha egyértelműen hamisított volt a csont vagy a körülmény.
    Én ezeket a hamisítókat, nagyot mondókat gyűlölöm, és sajnos rossz hírét keltik eme tisztes tudománynak. Azt pedig nem fogadom, el hogy 100 millió év távlatából megbocsájtható, hogy egyszer ezt feltételezik egyszer meg azt. Egy szavahihető tudós nem feltételez. De ebben a tudományágban a feltételezés és a tippelés külön műfajjá vált. Elképesztőnek tartom.
    Csak gondolt át egy másik tudományban , vegyük a matematikát. Mi lenne ha ott is tippelnének a tudósok, egy elmélet felett. NEM! A matematikusok sosem tesznek ilyet, hanem pontosan kiszámítják még ha több évig, vagy évtizedig tart. Akár évezredekig. Nincs tippelés, csak pontos megoldás! Tessék egy példa érdekességnek :
    Megfejtették a 3700 éves matematikai kódot, amelyet egy babilóniai agyagtáblán találtak - www.szeretlekmagyarorszag.hu
  • kléni #12 2017. december 15. 13:55

    14
    @kinglog2000: Növényevő csirkefejű dinó is létezik. rotfl
  • kléni 2017. december 15. 14:01

    15
    A matematika nem annyira érdekes, mint a dinoszauruszok, és jóval kevesebb információ áll rendelkezésre. Az emberek jobban fognak örülni egy kék színű tollatlan félelmetes állatnak. Amíg van rá kereset, és nem tudnak a tudósok számottevően előre lépni, addig sajnos a pénzre fognak hajtani akár hamis tényekkel. :(
  • kisokka #6 2017. december 15. 15:05

    16
    @nagyarpi0011: Ez a fénykódos dolog már akkor is faszság volt, amikor először próbálták bizonygatni, hogy az mennyire így van. Fogalma nincs a kis Földinek, hogy a világűr azon a részén milyen viszonyok uralkodnak, fogalma sincs arról se, hogy más, ismeretlen eredetű anyag is lehet ott és milyen színe van, de még arra sincs halovány lila fingja se, hogy az általunk ismert anyagok milyen "fénykódot" bocsájtanak ki ekkora távolságból és viszonyok közt. Érdekes módon sose olvastam még olyat, hogy ott nagyon messze egy olyan anyag lehet, amilyet még nem láttunk, nem ismerünk. Ez azért van ezek szerint, mert minden a Földről származik és csak a periódusos rendszerünk elemei villognak a világűrben, más szóba sem jöhet...Legjobb példa erre még mindig az, amikor a kvázi közelinek mondható égitestet megvizsgál egy szonda és homlokegyenest más "talál"(még mindig vakon), mint amit előtte váltig állítottak.
    Hagyjuk már ezt. Fantázia hegyek, túlságosan hinni akaró embereknek, akik sosem fognak eljutni ilyen távolságokba. Majd ha az arcomba szór némi csillagködöt és azt mondja ez lilafing, akkor megfontolom, hogy higgyek neki.
  • Árpi #12 2017. december 15. 15:14

    17
    @kinglog2000: Hát ilyen nincs rotfl rotfl rotfl Modt erre már tényleg mit mondjak ? rotfl
  • kisokka #17 2017. december 15. 23:58

    18
    @nagyarpi0011: Mondjuk meghazudtolhatnál engem, unatkozok.
  • Jabberwoky 2017. december 16. 07:48

    19
    Nem vagyok se őslénytan kutató se csillagász. Nem is védelmezem egyik tudományagat sem. Azonban a saccolas a feltételezések mind mind valamire alapozott. Maradjunk a posztnal. Vélhetőleg zöld volt az állat mivel erdőben élt és a ragadozók a környezet színeit veszik fel..... Vélhetőleg nyors mozgású lehetett mivel a hasonló méretű dinoszauruszok szélesebb csontvázal rendelkeztek. Mai példa Agár vs Angol Bulldog.... Persze ezek csak feltevések. De van alapjuk. Míg van egy cég ami uralja a fél bolygót és elég érdekes tényeket tol az emberek arcába. Egy csávó akiről nincs egy hiteles arckép sem gyalog járt a vízen mert úgy gondolta az jó. Vagy nem volt csónak... Aztán támogatja ugyan ez az ember az alkoholizmust. Fogja és borrá változtat egy vödör vizet. De úgy meg hackeli a vödröt hogy sose fogy ki.... Ugyan ez a cég által menedzsment könyv tényként kezel több olyan dolgot amire semmi bizonyíték sőt a valóságtól a lehető leg messzebb álló dolgokat állít. Itt van a faszi aki full benyalva 10 bélyeg után egy égő csipkebokorral beszélget a világ nagy kérdéseiről. Vagy nézzük a tutajos gyereket aki a föld összes élőlényét bepakolta egy csónakba. Majd a családja nagy vérfertőző szex orgiakon keresztül újra be nepessitette a bolygót... Stb. Ezek csak az ismertebb tények amiket a fent említett dokumentum vél alátámasztani. Akkor ez a cég és az egész működése hányadik helyen áll nálatok? Tehát a tudományt soha ne becsüljük le. Azért mert Google-t használ valaki és olvas 10 percet a szinkepelemzesről vagy a radiokarbonos kormeghatarozasrol amit természetesen nem ért.... Attól ezek még valós létező dolgok. Nem azt mondom mindig igazuk is van. De legalább alá tudják támasztani amit mondanak. Ha nem is meg ingathatatlan bizonyítékok de legalább ésszerű feltevesekkel.
  • kisokka #19 2017. december 16. 08:22

    20
    @Jabberwoky: Remélem olvastad a legelső hozzászólásom és láttad azt is, hogy "Nem lenne semmi bajom ezzel a tudományággal, ha az ilyesmit nem tényként kezelnék" <
    ezt mondtam ITT EZT.
    Ugyanis én nem 10 percet olvastam erről a szarról, hanem éveket. Az valamivel több, mint 10 perc, de majd megkérdezünk egy csillagászt, biztos kiszámolja nekünk a Hercules egy bolygójáról visszaverődő lézerfény ideje alapján.
    Nem becsülöm le a tudományt, mélyen tisztelem a csillagászok elért eredményeit a felfedezéseik alapján, azt a kis apróságot leszámítva, hogy lófaszt nem tudnak a világűrről, viszont bizonyítékokat sorakoztatnak fel. Ez zavar tulajdonképpen.

    Arkával nem akartam nem egyet érteni, mert engem inkább a csillagászat ezen idiotizmusa basz fel, de az őslénytan sokkal kézzelfoghatóbb és elemezhetőbb, mint holmi "színképelemzéses" faszság. Nem tudom tudományként értékelni. Említették már a matekot is. Full hülye vagyok a hardcore matekhoz, mégse kérdőjelezem meg azt, hogy létezik, mert elhiszem, hogy létezik. Azt nekem nem kell megmagyarázni, képletek és számítások ezrei igazolják, hogy van.
    Na a csillagászattal viszont nem ez a helyzet, szarok az összes színképelemzésre, színkódra és lila pöttyre, addig, amíg nem volt ott senki a Földről. Mert addig kamu, áltudomány. Nincs rá bizonyíték, ez az ostoba világ mégis bizonyítékként kezeli ezeket. Ez valahol szégyen.
    Ezzel ellentétben egy paleontológus viszont tud valamit felmutatni. Feltételez, mert nyilván. De van miből.
  • ArkaChopa #20 2017. december 16. 08:38

    21
    @kisokka: én is sokat olvastam ezeket a csillagászati témákat és valóban vannak benne kétséges dolgok, amikre nem tudnak értelmesen magyarázatot adni. Pl.:
    A színképelemzés - valóban megmondja egy anyag tulajdonságát a fényhullámok által, ezt én konkrétan tanultam és alkalmaztam a munkahelyemen. NA DE!!!
    A csillagészek azt mondják a vörös eltolódás (vagyis a hullámok megnyúlása) minél nagyobb annál messzebb van egy csillag. Csak valamiért azt nem veszik figyelembe, hogy a világ még mindig tágul, tehát alapvetően önmagában is vöröseltolódást okoz a fényhullámban.
    A másik, az idő nem egyformán folyik. A világ születésekor teljesen másként telt az idő, így a fényhullámok terjedése is más volt. Jelenlegi álláspont szerint nem 300 ezer km/s volt a fény sebessége, hanem ennek a többszöröse. Ez rögtön megtorpedózza a vöröseltolódás mérésének alapjait. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a hatalmas gravitációs terek nyújtják a fény hullámhosszát, és egy nagyon messzi csillag sok ilyen gravitációs téren keresztül világít felénk. És ekkor jön az, hogy ezek a mérések jó ha 10%-os pontosságot adnak.
    Azért az nem mindegy, hogy egy galaxis 10 milliárd fényév +/- 1 milliárd a távolsága.
    De persze ők is tényként kezelik, egy adott objektum távolságát, ami egy bullsHit!
    A legjobb méréseket még háromszögelésekkel mérték, de ezzel az volt a baj, hogy kb 10. fényév távolságig volt pontos. Aztán jöttek a standard gyertyák, amik azonos típusú szupernóvák robbanásának a fényével mértek, de ezek is korlátozott távolságú mérést biztosított. És azt is tudjuk, hogy bár hasonlóak a standard gyertyák mégis kicsit mindig különböznek, mert ugye 2 azonos összetételű csillag sincs, így szupernóva sem lehet.
    Szóval ezek a távolságmérések elég erős ráhagyásokat kívánnak, és valóban a csillagászok is saccolnak.
  • kisokka #21 2017. december 16. 08:45

    22
    @ArkaChopa: Nem aludtam kb. 24 órája, de levágtam mit mondasz, egyetértek. A legutolsóval főleg: "és valóban a csillagászok is saccolnak." És tényként van "bizonyítva".
    Pár éve engem ezért pont ezen az oldalon máglyán akartak felégetni. Mert ilyet mertem állítani, hogy ez áltudomány. Pff.
  • frauc1 #1 2017. december 16. 11:13

    23
    @kléni: szerintem te sem láttál még csirkéket élve belezni egy másik csirkét, mivel kíváncsiságból egy belekóstolt annak vérző sebébe és nagyon tetszett neki. A microraptorok a legközelebbi őseik, ragadozók voltak. Ha megnézed a csőrüket valójában svájci bicska, nemcsak a magok gyűjtögetésére aklamas, ügyesebben tépkednek vele mint várnád ;)
    Szóval nem nagybetűs ragadozók, de opportunista mindenevők a mai csirkék.
  • frauc1 2017. december 16. 11:17

    24
    A Giganotosaurus -sal annyi gondom van, hogy ő egy személyben elvette a kedvemet az ARK -tól, amikor felbukkant a játékban :) 2 év szünet után most újra elővettem a játékot, szerencsére még eggyel sem találkoztam.
  • kléni #23 2017. december 16. 12:05

    25
    @frauc1: Pedig eddig mindenki elhitte. Elrontod a poént. :( rotfl
  • Jabberwoky #20 2017. december 16. 12:57

    26
    @kisokka: nem akartalak megsérteni se le nézni amit írtál azt is értem..... Csak sok nagyon sok dolog van amit tényként kezelnek emberek pedig nincs azokra sem bizonyíték. A szinképelemzés egy bevett létező bizonyított dolog. Ezt el kell ismerned! Értem a problémát hogy hidrogén szép kék színű és látnak 20 fényévnyire egy kék valamit arra ramondjak hogy hidrogén bolygó. Pedig lehet egy a mi bolygónkon nem ismert dolog az. Legyen a neve kisokkanium, ami szintén szép kék..... Pedig egy 5. Állagú, számunkra még a halmazállapot is ismeretlen anyag. Na itt a gond. A tudatlanságunk miatt félre értelmezzük a látottakat. Ami nem bűn hogy nem ismerjük azt az elemet. A te bajod az hogy konkrétan ki van mondva hogy az xy..... Tehát értem a problémád. Amivel egyet is értek.
  • Jabberwoky 2017. december 16. 13:08

    27
    Még annyit hogy ha nagyon bele megyünk az elmélkedésbe akkor.... Az anyagok változnak. Gravitációs nyomás, egyéb külső behatás vagy épp elemek keveredése..... Mind egy miért de az idő is relatív. Amit most látunk hogy szép kék egy 10000 fényévnyire lévő bolygón az lehet már meg sincs vagy épp már piros..... Ha engem valaki egy szuper távcsővel néz a saját bolygojan ahogy ezt írom a kocsiban ülve, ami 0,000018 fényévnyire van tőlünk az a valaki engem lát a kocsiban pedig már rég ebédelek bent a házban..... Tehát az idő és anyag a tér semmi nem állandó vagyis nem lehet semmit tényszerűen kezelni.
  • kisokka #26 2017. december 16. 23:44

    28
    @Jabberwoky: Cseppet sem sértettél meg, csak volt régebben is erről egy hosszabb vitám, ahol konkrétan mindenki lehülyézett emiatt. Valahogy nem ment át az érvelésem a dologról, vagy nem tudom.
    Kisokkanium meg létezik. Ez viszont biztos like
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Belépés, vagy ingyenes regisztráció!